1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.
Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Darányi Ferenc - Darányi Ignác
Darányi Ferenc, Zalamegye, Baksa kerület született Darány-pusztán (Tolnamegyében) 1859. április 12-én. Beutazta Német- és Franciaországot, ahol különösen a közgazdasági kérdéseket tanulmányozta. Jogi tanulmányai folyamán jogtudor és ügyvéd lett. 1888. óta ügyvédkedik előbb Pécsett, majd 1904. július i-e óta Budapesten. A kath. autonómia megvalósítása érdekében számos hírlapi cikket rt. A kilencvenes évekig a függetlenségi párthoz tartozott, de aíz egy házpolitikai küzdelem a néppárt oldalán találta és 1896-ban a szentlőrinci kerületben néppárti programmal fel is lépett, akkor azonban a függetlenségi jelölttel szemben kisebbségben maradt, míg 1901-ben, 1905-ben és 1906-ban a zalabaksai kerület néppárti programmal megválasztotta. Darányi Ignác, Zalamegye, Tapolca kerület született Budapesten 1849. január 15-én. Középiskoláit a budai főgimnáziumban, a jogot pedig a pesti egyetemen végezte. 1872-ben jogtudorrá avattatott, 1873-ban letette az ügyvédi vizsgálatot. 1875-ben már az országos ügyvédvizsgáló-bizottság tagja, rövid idő múlva pedig a budapesti ügyvédi kamara választmányi tagja lett. 1876. óta tagja a székesfőváros törvényhatósági bizottságának. 1878-ban a tiszavölgyi társulat — melynek újjáalakításában résztvett — a központi bizottság tagjává és titkárává választotta ; e minőségében a Tiszavölgyet érdeklő minden kérdés megoldásába befolyt, 1879-ben a külföldi szakértőkkel együtt beutazta az egész Tiszavölgyet. Évtizedek óta tagja az Országos Magyar Gazdasági Egyesület igazgató-választmányának ; az egykori »Gazdakör« tanácskozásaiban is élénken részt vett. 1881-ben a székesfőváros II. kerülete beválasztotta a parlamentbe ; e kerületet 24 évig képviselte ; az 1905. évi általános választás alkalmával kisebbségben maradt Nyiri Sándor honvédelmi miniszterrel szemben ; a tapolcai kerület azonban ugyanaznap képviselővé választotta és 1906-ban 6*