1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.

Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Teleki Pál gróf - Teszelszky József

244 befejezése után művészi pályára lépett. Itthon a mintarajz­iskolát végezte el, azután Parisban folytatta festészeti tanul­mányait. Hazatérve a 7. számú debreceni huszárezrednél le­szolgálta önkéntesi évét 1903—4-ben. Tartalékos huszár­tiszthelyettes. A művészi pályán működik. Képeit a Nemzeti Szalonban és több jótékonycélú tárlaton állította ki. Tavaly nagyobb művészi tanulmányútat tett Egiptomban. A fővá­rosban műterme van. A nagysajói református egyházmegye képviselője. Az 1906. évi általános választások alkalmával a magyarláposi kerület választotta meg képviselőjévé alkot­mánypárti programmal. A kérvényi bizottság tagja. . ^^" Teleki Pál gróf, Szatmármegye, Nagysomkut kerület 1879. november i-én született Budapesten. Elemi iskoláit, vala­mint a gimnáziumot Budapesten, az utóbbit a piaristáknál mint magántanuló végezte. Ugyancsak Budapesten folytatta egyetemi tanulmányait is és 1903. decemberében az államtudományok tu­dorává avattatott. Közben egy évig, 1901-ben, vendéghallgató volt a magyaróvári gazdasági akadémián. Földrajzi tanulmányo­kat is folytatott és 1899. decemberében »Korszakok az ázsiai fel­fedezések történetében« címen felolvasást tartott a Magyar Föld­rajzi Társaságban. Két értekezése jelent meg a Földrajzi Közlemé­nyek 1900-i évfolyamában, valamint több szociológiai és biológiai irányú könyvismertetése és bírálata a Huszadik Században. Tudori értekezése,»Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez« ugyancsak megjelent nyomtatásban. 1902—3-ban önkéntes asszistens volt a budapesti egyetem földrajzi intézetében, melynek azóta is bei­munkatársa. 1906 márciusában földrajzi történeti kutatásokat végzett Paris és Firenze könyvtáraiban. 1903—4-ben mint tisz­teletbeli szolgabíró működött Nagy-Somkúton. Az 1905-i és az 1906-i általános választások alkalmával a nagysomkúti kerü­letben választották képviselővé disszidens, illetőleg alkotmány­párti programmal. 1905-ben mint korjegyző szerepelt. A kér­vényi bizottság tagja. Teszelszky József, Trencsénmegye, Nagybittse kerület a trencsénmegyei Pruszkán született 1862. április 20-án. Közép­iskolai tanulmányait Trencsénben és Nyitrán, az egyetemet pe­dig Budapesten 1884-ben végezte jeles sikerrel. 1890-ben Buda-

Next

/
Thumbnails
Contents