1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.
Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Sághy Gyula - Sándor Pál
212 Sághy Gyula, Pozsonymegye, Somorja kerület 1844. május 8-án született Edelényben, Borsodmegyében. A középiskolát Egerben kezdte és folytatta Esztergomban. A jogi tanfolyamot két és fél éven át a budapesti egyetemen, egy fél éven át a pozsonyi és egy évig a bécsi egyetemen hallgatta, mire külföldre ment s a heidelbergi egyetemnek egy évig volt hallgatója. 1866-ban letette az ügyvédi vizsgát. 1868-ban kinevezték a győri jogakadémiához rendkívüli tanárrá, mely állást két évig viselte, amikor is a budapesti egyetemre rendkívüli tanárrá nevezték ki ; 1872-ben rendes tanár lett. Ez időtől kezdve sürün jelentek meg kisebb-nagyobb dolgozatai, amelyek fontosabb jogi kérdésekkel foglalkoztak. Terjedelmesebb munkái: >>A római ö?alkotmány« és »A kötelmi jogrók. Képviselővé először 1884-ben választották. Dunaszerda helyen ; az 1887-i országgyűlésnek nem volt tagja ; 1892-ben és 1896-ban a nemzeti párt programja alapján a somorjai kerületben választatott meg. Az 1899-i fúzió alkalmával a szabadelvüpárt tagja lett és mint ilven választatott meg újra 1901-ben. 1901 őszén ő Felsége udvari tanácsossá nevezte ki. 1903. november végén kilépett a szabadelvüpártból és az újra megalakult nemzeti pártnak lett tagja és alelnöke, 1905 elején pedig a párttal együtt belépett a függetlenségi és 48-as pártba. 1905-ben és 1906-ban a somorjai kerület újra képviselővé választotta. A szövetkezett ellenzék vezérlő-bizottságának tagja lett. Az igazságügyi, a pénzügyi s a közoktatásügyi bizottság tagja. Sándor Pál, Budapest székesfőváros, V. kerület született 1860-ban Hódmezővásárhelyen. Tanulmányait Drezdában a szabadkömívesék intézetében, később Budapesten a Röser-féle intézetben végezte, érettségi vizsgálatot a kereskedelmi akadémián tett. Huszárhadnagy sz. k. v. a 4. sz honvédhuszárezredben. Tőzsdetanácsos, a székesfővárosi törvényhatósági bizottságnak, a budapesti kereskedelmi és iparkamarának, az országos tarifa-bizottságnak, a statisztikai értékmegállapító bizottságnak tagja. Az egyesült lipótvárosi polgári kör elnöke. 1904-ben ő alapította meg az országos magyar kereskedelmi egyesülést, amelynek elnöke. Már az