1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.

Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Rakovszky Béla

206 tások alkalmával Plósz Sándor akkori igazságügyminiszter elle­nében Kossuthpárti programmal képviselővé választották. A választások után Baján politikai hetilapot indított meg, amely­nek főszerkesztője. 1905-ben, valamint 1906-ban Baja város újra képviselőjévé választotta. Rakovszky Béla, Nyit ramegye, Zsámbokrét kerület 1860-ban született Pozsonyban. Középiskoláit és a jogot szülő­városában elvégezvén, a diplomáciai pályára lépett. Működését Egiptomban kezdte az ottani osztrák-magyar diplomáciai ügy­vivőségnél. Mikor a keletafrikai német gyarmatosítás kezdetét vette, Zanzibárban volt tanulmányúton. Ekkor Bismarck her­ceg javaslatára Kálnoky külügyminiszter beosztotta Knorr né­met tengernagyhoz, aki mint a német kormány teljhatalmú megbízottja, kiegyenlítette a Németország és a zanzibári szultán között felmerült differenciákat. A két fél között létrejött szerző­dést Rakovszky szövegezte. A német kormány ekkor át akarta venni német szolgálatba, amit ő visszautasított. Ezután a tehe­ráni osztrák-magyar követségnél ügyvivő lett, majd Kállay kül­ügyminiszter kívánságára beosztották a közös pénzügyminisz­térium boszniai osztályába, ahol a muzulmán műipar fejleszté­sével bízatott meg. Kállay megbízásából ekkor ismét Perzsiába és Beludzsisztánba ment muzulmán műtárgyakat gyűjteni a szerajevói múzeum számára. Utóbb ismét kiküldetett Ázsiába a magyar és az osztrák kormány, valamint a boszniai kormányzat megbízásából a keleti lótenyésztés tanulmányozására. Azután a konstantinápolyi nagykövetségnél és a belgrádi követségnél szolgált, később Kairóban, majd Buenos-Ayresben osztrák­magyar diplomáciai ügyvivő volt, azután a kormány megbízá­sából földkörüli útra indult. Ekkor újiászervezte az osztrák­magyar diplomáciai és konzuli kart Dél- és Közép-Amerikában. E működéséért Széli Kálmán akkori miniszterelnök egyik kép­viselőházi beszédében nyilvános dicséretben részesítette. Ame­rikai tevékenységéről a magyar és az osztrák delegációk részére készített jelentéséért a delegációk részesítették meleg elismerés­ben. Ezután a párisi osztrák-magyar nagykövetséghez került, előbb mint másodosztályú, majd mint elsőosztályú követségi ta-

Next

/
Thumbnails
Contents