1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.

Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Posgay Miklós - Potoczky Dezső

'2)1 kotmányos béke helyreálltával politikai államtitkárságot vál­lalt a Wekerle-kormányban. A Szent István-rend kiskeresz­tese, a Lipót-rend lovagja s a III, oszt. vaskorona-rend birto­kosa. Képviselővé először 1906-ban Pozsony város II. kerüle­tében választatott egyhangúlag alkotmánypárti programmal. . Posgay Miklós Pest-Pilis-Solt- Kiskúnmegye, V/ Dunakecel kerület született 1863. augusztus 15-én Pusztakovácsin, Somogymegyé­ben. Tanulmányait Kalksburgban, Kalocsán és a pécsi jog­akadémián, részben pedig a budapesti egyetemen végezte. Eleinte gazdálkodással foglalkozott, azután pedig magánhiva­talnok volt Budapesten. Pestmegye törvényhatósági bizott­sági tagja. A függetlenségi és 48-as párt híve. 1901. óta kép : viseli a danakeceli kerületet. Az 1905—6-i országgyűlésen a Ház egyik jegyzője volt. Élénken részt vett az 1905—6-i évi nemzeti küzdelemben, különösen Pestmegye ellenállásában. A munkásügyi bizottság tagja. Potoczky Dezső, Zemplénmegye, Megyaszó kerület. Pataki Potoczky Dezső 1847. május 15-én született a zemplén­megyei Berzéken. Középiskolai tanulmányait Miskolcon, Egerben és Pozsonyban, a jogot pedig a budapesti egyetemen végezte, azután a hohenheimi gazdasági akadémiát látogatta. Hazatérve gazdálkodott 1875-ig, amikor a megyaszói kerület mérsékelt ellenzéki programmal képviselővé választotta ; ezt a kerületet képviselte 1892-ig. Azóta nem volt tagja a Háznak. Zemplénmegye törvényhatósági bizottságának, valamint a fontosabb albizottságoknak tagja, továbbá a zemplénmegyei Gazdasági Egyesületnek választmányi tagja. A szegedi árvíz alkalmával élet és vagyon megmentéséért ő Felsége részéről legfelsőbb elismerésben részesült. Az 1906. évi általános válasz­tások alkalmával a megyaszói választókerület alkotmánypárti programmal ismét megválasztotta képviselőjévé. A földmíve­lésügyi bizottság tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents