1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.

Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Mérey Lajos

173 ügyi bizottság tagja lett amelynek előadója volt. A Fejér­váry-féle kormányzat ideje alatt működő, a szövetkezett ellen­zék által választott országos vezérlő-bizottságnak szintén tagjául választatott meg. Szabolcsvármegye alkotmány védő bizottságának előadója volt és a nemzeti ellenállást e vár­megyében szorgalommal és kitartással szervezte. Buzgólkodá­sával a tisztviselők ellenállási alapjára 400.000 koronát gyűj­tött össze és ez alap birtokában a vármegye közönsége a nem­zet jogainak védelmében rendíthetlenül kitartott és a kineve­zett királyi biztossal szemben a legmerevebb ellenállást tanú­sította. Az 1906-i képviselőválasztáskor régi kerülete — most már negyedízben — újból képviselőjévé választotta. 1906. májusában földmivelésügyi államtitkárrá neveztetett ki ; ekkor az összeférhetlenségi törvény alapján mandátumáról lemond­ván, kerülete egyhangúlag ismét megválasztotta. Mérey Lajos, Nyitramegye, Nyitra kerület született 1852. március 15-én Nyitrán, sarja a régi somogy­megyei kaposmérei Mérey-család Nyitramegyébe szakadt ágá­nak. Tanulmányait Léván. Nyitrán. Esztergomban és Pozsony­ban végezte s az ügyvédi pályára lépett, irodáját ugyancsak Nyitrán nyitván meg 1876-ban. Már mint fiatal ember a szélső baloldalnak volt híve, állandóan tevékenyen részt vett úgy a városi, mint a megyei közéletben. A közfigyelmet annál köny­nyebb volt magára vonnia, mert már édesatyja, Mérey Vince, mint a megye egyik legszellemesebb élcelő szónoka s leghírneve­sebb ügyvédje állott köztiszteletben. A függetlenségi párt or­szággyűlési központja már 1884-ben ajánlotta Pozsonymegye galántai kerületébe jelöltnek, de akkor csekély szavazattal ki­sebbségben maradt, de az 1892-i választásoknál az érsekújvári kerület függetlenségi párti programmal megválasztotta, amely kerületet az 1892—6.-i cikluson át képviselte. 1896. óta nem volt képviselő, hanem annál nagyobb tevékenységet fejtett ki a köz­élet egyéb terein, különösen pedig az Országos Magyar Gazda­sági Egyesületben. Az 1906-i általános választások alkalmával a nyitrai kerület választotta meg függetlenségi és 48-as program­mal képviselőjévé. A VII. biráló- és a pénzügyi bizottság tagja.

Next

/
Thumbnails
Contents