1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.
Képviselőház - Magyarországiak - Schmidt Károly - Schriffert József
379 jét kapta. 1897-bcn az akkor szervezett szabadalmi hivatal elnöke lett, egy óv múlva pedig mint a kereskedelemügyi minisztérium politikai államtitkára Vörös László utóda. Az államtitkárságról 1900-ban lemondott, hogy a Központi Takarékpénztár felajánlott vezérigazgatói állását elfogadhassa. 1899 óta képviseli Besztercebánya városát szabadelvűpárti programmal. Schmidt Károly, Brassómegye, Vidombák kerület — született 1866. június 19-én Brassóban. Az érettségi vizsgát 1884 ben Brassóban tévén le, 1884-ben és 1885-ben Münchenben a műegyetemet látogatta. Még 1885-ben hajlamainak engedve, áttért a jogi pályára s a budapesti egyetemen végezte a jogot s ugyanott 1892-ben jogtudorrá avattatott fel. 1893-ban Marosvásárhelyen letette az ügyvédi vizsgát s Brassóban azonnal ügyvédi irodát nyitott. Szülővárosában először társadalmilag lépett előtérbe mint több egylet választmányi tagja és titkára. 1895 végéig a közös hadsereg tartalékos hadnagya volt, azóta tartalékos honvédhadnagy. Midőn a mérsékelt szászok 1895. év kezdetén a túlzó »Kronstádter Zeitung« ellensúlyozásául a »Kronstádter Tageblatt«-ot alapították, ó lett az utóbbinak felelős szerkesztője. 1895-ben a brassómegyei vidombáki kerület országgyűlési képviselőjévé szabadelvű programmal választatott meg néhai Filtsch József helyébe; azóta állandóan e kerületet képviseli. 1897-ben a helynevekről szóló törvény miatt kilépett a szabadelvű pártból, amelynek azonban 1903. novembere óta ismét tagja. A VII. biráló-bizottság tagja. Schriffert József, Gyula város 1861. október 15-én született Gyulán mint egyszerű földmívesszülők fia. Gyulán járta a népiskolákat. Fölserdülése óta gyulai birtokán gazdálkodik. Békésmegye törvényhatósági bizottságának és Gyula város képviselőtestületének tagja, a Gyula-vidéki takarékpénztár igazgatója, a gyulai függetlenségi kör elnöke. Mint protestáns ember élénken részt vesz egyháza közéletében is, mint az egyházközségi választmány tagja. Az 1905.-i általános választások alkalmával függetlenségi és 48-as programmal Gyula város képviselőjévé választották Lukács György főispánnal, a szabadelvű part jelöltjével szemben.