1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.
Főrendiház - II. A latin és görög szertartású római katholikus egyháznagyok - Takács Menyhért
30 Takács Menyhért jászóvári prépost született Sátoraljaújhelyen 1801. szeptember 3-án. Középiskolai tanulmányait Kassán végezte a premontreiek főgimnáziumában. Kiváló hajlamot érezvén magában a paptanári pályára, 1879-ben a jászóvári kanonokrendbe lépett. Theologiai és bölcseleti tanulmányainak clvégeztével a kolozsvári tudomány-egyetemen a klasszika filológiából és filozófiából tanári oklevelet nyert. Ugyanazon egyetemen szerezte meg a doktori címet is. A tanári pályát 1883-ban kezdte meg a rozsnyói kath. főgimnáziumnál. 1887-től 1900-ig a kassai premontrei főgimnáziumban a latin és görög irodalom tanára volt. Emellett 1897-től a kir. jogakadémián mint a filozófia magántanára működött. 1898-ban a kassai főgimnázium igazgatójává nevezték ki. Ez állásában érte őt 1900. április 15-én a legfelsőbb királyi kinevezés, amely utódlási joggal préposti koadjutorrá tette az akkor nagybeteg rendfőnök mellé. Benedek Ferenc prépost 1900. július 2-án elhalálozván, nyomban örökébe lépett s ugyanaz év augusztus 12-én rendje apátjává és főpapjává avattatott fel ; a keresztelő szent Jánosról címzett jászóvári s a vele királyilag egyesített s a szent keresztről nevezett leleszi, valamint a szent István első vértanú nevét viselő nagyváradhegyfoki prépostságok apátja és süveges prépostja ; a premontrei kanonokrend prelátusa. A főrendiháznak az 1885. évi VII. törvénycikk értelmében tagja. Legfelsőbb királyi meghivó-levele 1901. március 12-én kelt. Jelentősebb irodalmi művei : Az eleusisi mysteriumok, Kassa, 1889. ; A római elegikusok, Kassa, 1890. ; A római nevelés, Kassa, 1892. ; A görögök és rómaiak játékai, képes kiadás, Kassa, 1894. Több tanügyi és régészeti cikket közölt az orsz. középiskolai tanáregyesület közlönyében, a Római Világ című gyűjteményes munkában, az Ókori Lexikonban s a napilapok hasábjain. A tudományegyetem decentralizációja érdekében nem egy figyelmet keltő közlemény jelent meg tőle. Az ő kezdeményezésére és közreműködése mellett adták ki Kassa város tanférfiai »A kassai egyetem« című emlékkönyvüket 1901-ben. Részt vett a magyar tanárok olaszországi tanulmányútjában, melyről nyilvános felolvasásokat tartott s hirlapi cikkeket adott ki. Néhány irodalmi emlékbeszéde is megjelent a kassai sajtóban.