1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.
Képviselőház - Magyarországiak - Mukics Simon - Nagy Emil
345 megkapta a jogtudori diplomát és 1874-bcn nyerte el az ügyvédi oklevelet. 1876-ban Budapest VII. kerületi választói bizalmából fővárosi törvényhatósági bizottsági tag lett, mely minőségében az igazoló választmány alelnöke, a közigazgatási bizottság, a kijelölő választmány, a népszínházi és 45-ös bizottság tagja és a magyar iskola-egyesület VII. kerületi választmányának elnöke. Ezenkivül elnöke negyedszázad óta a VII. kerületi erzsébetvárosi körnek és a VII. kerületi közjótékonysági egyesületnek. Az 1893. március 1-én Budapesten tartott országos liberális nagygyűlésnek, melyen az ország különböző részeiből több mint százezer ember jelent meg, egyik vezérszónoka volt. A költségelőirányzatok, a kerületi elöljáróságokról szóló törvény és az egyházpolitikai javaslatok tárgyalása alkalmává] többször szólalt fel úgy a képviselőházban, mint a szabadelvűpárti körben. 1892 óta képviseli a fővárosi VII. kerületet szabadelvűpárti programmal, kivéve azt az időközt, midőn a millenniumi kiállitás-bérlet a képviselőházban szóvá tétetvén, az ellenzék heves támadása folytán mandátumáról lemondott, mire Csernátony Lajos választatott helyébe. Csernatonynak 1901-ben történt halála után c kerület bizalmából újra a házba került. Mukics Simon, Szabadka város, I. kerület 1850-ben született Szabadkán, ahol ügyvédi gyakorlatot folytat. A városi ügyekben, mindig ellenzéki állásponton állva, élénken részt vesz; Mamuzsics polgármester ellen folytatóit küzdelme országszerte ismertté vált. Több ízben fellépett képviselőjelöltnek, de csak az 1901.-i általános választások alkalmával aratott zelmet, még pedig a szabadelvű Vermes Béla felett. 1905-ben e kerület újra megválasztotta. A függetlenségi és 48-as párt híve. Nagy Emil, Jász-Nagykún-Szolnokmegye. Szolnok kerület született Kaposváron 1871. november 16-án ; Nagy Sándor kúriai bírónak fia. Iskoláit szülővárosában és Budán végezte. Jeles eredménnyel letett érettségi vizsga után egy évre Németországba ment tanulmányútra s már akkor előszeretettel foglalkozott a kisgazdák érdekeivel. Beutazta Németországot s hosszabb időt töltött majd