1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.
Képviselőház - Magyarországiak - Mezőssy Béla - Mihajlovits Endre
337 régime lefotografáltatott a rendőrség albuma részére. A kir. ügyész urak pedig szeretetteljes gondossággal akasztották nyakamba a különböző sajtópöröket. 1900-ban vettem át a Szabad Szó főszerkesztését és lettem a magyarországi újjászervezett szociáldemokratapárt titkára, amely párt szegvár-kerületi hívei 1905. február 14-én megtiszteltek a képviselői mandátummal. Mezőssy Béla, Szabolcsmegye, Nagykálló kerület született Tolcsván, Zemplénmegyében 1870. november 13-án. Jogi tanulmányait Pécsen, Sárospatakon és Budapesten végezte, majd Szabolcsmegye tiszteletbeli aljegyzője lett. Katonai kötelezettségének a cs. és kir. 14. huszárezrednél fett eleget, amelynek ma is tartalékos hadnagya. 1896-ban a nagykállói választókerület Vay Ádám gróffal, a vármegye volt főispánjával szemben erős küzdelem után mint a függetlenségi párt tagját képviselőnek választotta meg s a kerületet azóta képviseli. A szélsőbal tekintélyesebb szónokai közé tartozik, aki a házban pártja megbízásából több izben szólalt lel különösen közigazgatási és közgazdasági kérdésekben. Hosszabb ideig a közigazgatási bizottság tagja volt, inig a múlt országgyűlés harmadik ülésszakában a párt a pénzügyi bizottságba küldötte. A VII. biráló-bizottság tagja. Mihajlovits Endre, Bács-Bodrogmegye, Óbecse kerület 1859. november 2<S-án született Ujfuttakon, Bacs-Bodrogmegyében. Középiskoláit Újvidéken járta, ott tette le az érettségi vizsgálatot is. Theologiai tanulmányait a budapesti és a kalocsai szemináriumban végezte. 1884-ben pappá szenteltetvén. Haynald érsek líajmokra káplánná nevezte ki. Onnan Titclre került mint ideiglenes adminisztrátor, azután pedig Zomborba, mint az elemi iskolák hitoktatója. 1892-től kezdve mint a zombori elemi iskolák helyettes igazgatója működik. 1895-ben a Fernbach-esalád, mint kegyuraság előterjesztésére Csúszka György érsek temerini plébánossá nevezte ki, amely állásában most is működik. Az 1905.-Í általános választások alkalmával disszidens programmal képviselőjévé választotta az óbecsei kerület Radovanovics Györggyel, a kerület szabadclvüpárti volt képviselőjével szemben A könyvtári bizottság tagja. Képviselőhát. SS