1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Képviselőház - Magyarországiak - Buza Barna - Buzáth Ferenc

237 kérelmezte. Tiszteletbeli főesperes, nagyváradi és lugosi gór. katli. egyházmegyei szentszéki ülnök, Biharmegye törvényhatósági bizott­ságának és Belényes város képviselőtestületének tagja, a Pávelféle riúinternátus igazgatója, a belényesi gör. kath. polgári leányiskola volt gondnokságának elnöke és az állami elemi leányiskola gond­nokságának tagja. 1874-ben nőül vette Soproni Erzsébetet, aki 1896-ban hunyt el. Házusságukból tizenöt gyermek született, akik közül nyolc van életben, közöttük három leány önálló állásban. Az 1905.-i választások alkalmával a belényesi kerület választotta képviselőjévé szabadelvűpárti programmal a függetlenségi volt képviselővel szemben. Buza Barna, Zemplénmegye, Sátoraljaújhely kerület 1873. január 1-én született Tolcsván, Zemplénmegyében. Közép­iskoláit Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen és Kassán, a jogot pedig Budapesten végezte ; ugyanitt tette le az ügyvédi vizsgát 1899-ben. Azóta Sátoraljaújhelyen ügyvéd és a függetlenségi pártmozgalmak egyik vezetője. 1897 óta szerkeszti a Sátoraljaújhelyen megjelenő »Felsőmagyarországi Hirlap«-ot. Az 1905.-Í általános választások alkalmával függetlenségi és 48-as programmal Molnár Bélával, a szabadelvű párt jelöltjével szemben képviselővé választották. A függetlenségi és 48-as párt jegyzője. Buzáth Ferenc, Vasmegye, Rum kerület született 1857. december 3-án Beregszászon. Atyja gyógyszerész lévén, őt is e pályára nevelte és már 19 éves korában megszerezte a gyógyszerészi oklevelet. Egyetemi hallgató korában elnöke volt a gyógyszerészek segélyző-egyletének és ő alapította a gyógy­szerészeti segélyző-egyesület önképző-körét is. Atyja halála után, 24 éves korában átvette a gyógyszertár vezetését és tagja lett Beregszász város képviselő-testületének. A rumi kerületet 189Ö óta képviseli mint a néppárt híve, amelynek egyik legagilisabb tagja. Közegészségügyi kérdések tárgyalásában állandóan élénken részt vesz.

Next

/
Thumbnails
Contents