1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Képviselőház - Magyarországiak - Batthyány Zsigmond gróf - Bauer Mihály - Bay Lajos - Bánffy Dezső báró

221 zását és a személyes küzdelem párbajra is vezetett Bánft'y báró és Horánszky Nándor között. A törvényhatóságok és ;i főváros, amely Bánffyt díszpolgárává választotta, a kormány mellett nyi­latkoztak, de mindez nem könnyített a kormány helyzetén; végre Széli Kálmán vette a békéltetés munkáját kezébe. Bánffy nemso­kára, 1899. február 26-án beadta lemondását, amelyet a király el is fogadott és ebből az alkalomból a szent István-rend nagy­keresztjével tüntette ki. Képviselői mandátumáról ugyanaz év március 2-án mondott le, amikor mint kir. főudvarmester az or­szág zászlósa lett. Ekkor egy ideig tartózkodott a politikai küz­delmektől. Ugrón Gáborral a bécsi »Vaterland«-ban a szabadelvű párt kasszájáról megjelent közleménye miatt párbajt vívott. Később a magyar nemzet megszilárdításáról szóló cikkeket kezdett irni a Magyar Közéletben és a Pesti Hírlapban és mindinkább távolo­dott a szabadelvű párt politikájától. 1903 végen a főrendiházban éles támadást intézett a Széli-kormány ellen a horvát útlevelek nyelve miatt. 1902. március 8-án a »Lipótvárosi kaszinó« elnökké választotta. 1904. márciusában lemondott főudvarmesteri méltósá­gáról és ismét kiállott a politikai küzdőtérre, megalakítván az »Uj párt«-ot, 1904-ben időközi választáson Szeged város I. kerü­lete képviselővé választotta Rónay Jenő szabadelvű jelölttel szem­ben és röviddel a képviselőházba való bevonulása után éles vitája volt Tisza István gróf miniszterelnökkel a vámterület kér­désében. Leghevesebb ellenzője volt a házszabályok szigorításának. Az 1904. november 18.-i események után ő, valamint a táborába állott többi képviselők is csatlakoztak a szövetkezett ellenzékhez, amelynek vezérlő bizottságában igen jelentős szerepe volt. Az 1905.-i általános választások alkalmával pártja 13 taggal vonult be a képviselőházba. Ő maga Szegeden Tallián Béla földmívelés­ügyi miniszterrel szemben kisebbségben maradt, Pápán ellenben Hegedűs Lóránt szabadelvűpárti ellenében képviselővé választa­tott. A képviselőház elnökévé történt megválasztásáig elnöke volt a szamosvölgyi vasúttársulatnak, tagja az országos közmunka­tanácsnak, a kisbirtokosok országos hitelintézete igazgató-tanácsá-

Next

/
Thumbnails
Contents