1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Főrendiház - XI. Ő Felsége által élethossziglan kinevezett főrendiházi tagok - Schwartzer Ottó

176 kiállításnál a magyar művészi osztályt rendezte s a nemzetközi juryben előadója volt a szobrászati szaknak. Az országos képzőművészeti tanácsnak 1877 óta hosszú időn át alelnöke volt és annak mostani új szervezése nyomán állandó tagja. Az országos magy. kir. iparművészeti múzeumnak 1881 óta 1896-ig közvetlen vezetője volt és ő Felsége e múzeum főigazgatójának címével tüntette ki. Mint ilyen ő rendezte a nagy feltűnést okozott könyves ötvöskiállítást. A magyar iparművészeti társulatnak elnöke lévén, létrehozta a millenniumi kiállítás keretében a társulatnak ama külön kollektív tárlatát tartalmazó pavillonját, melyért ez a legmagasabb kitüntetésben, a díszoklevélben részesült. Ugyancsak ő készítette elő, szervezte és rendezte az 1900.-Í párisi világkiállításon a magyar iparművészeti csoportot; itt a nemzetközi szobrászati jury alelnökévé választotta. Az imént felsorolt érdemeiért 1882-ben a Lipót-rend lovagkeresztjét, 1902-ben pedig a francia becsületrend középkeresztjét kapta és hét izben királyi elismerésben részesült. Különböző jogi, történeti és könyvészeti munkák és értekezések szerzője. A magyar tud. akadémia archeológiai és irodalomtörténeti bizottságainak tagja. A közelebb lefolyt 25 év alatt részt vett jóformán az összes közművelődési mozgalmakban. A kizárólag hungarikákból álló könyvtárának gazdagsága, választékos képtára és sokoldalú régiséggyüjteményei ritkítják párjukat. A főrendiház élethossziglan való tagjává 1897-ben neveztetett ki. A királyi és országos közigazgatási fegyelmi bíróság tagja. Schwartzer Ottó 1853. december 22-én született Budapesten, mint babarci Schwartzer Ferenc híres elmegyógyász fia. Középiskolai, valamint egyetemi tanulmányait Budapesten végezte és 1877-ben, 24 éves korában, elnyerte az orvostudori oklevelet. Egy évre rá, 1878-ban átvette atyjától budai ideggyógyintézetének vezetését; ettől kezdve idejét kizárólag az elmegyógyászatnak szentelte és ezen a téren rövidesen világhírű nevet vívott ki magának. Az ideg- és elmegyógyászati irodalom terén sorra jelentek meg értekezései és nagyobb művei, amely utóbbiak közt első helyen említendő »Az elmebetegek jogvédelme« címen két vaskos kötetben megjelent monográfiája. Tudományos és irodalmi működése nem akadályozta