1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.
Főrendiház - IX. Örökös jogon - C) Bárók - Gerliczy Ferenc - Harkányi Andor - Harkányi Béla
122 III. Béla királyra vonatkozó díszmunkát. Elnöke a budavári koronázó templom építési bizottságának, igazgatósági és tiszteleti tagja a magyar tudományos akadémiának, másodelnöke a képzőművészeti tanácsnak és alelnöke a képzőművészeti társulatnak. Tagja az alapokat ellenőrző királyi kinevezési bizottságnak és a múzeumok és könyvtárak orsz. bizottságának. Elnöke a San Marco hercegnő által alapított irgalomháza igazgató bizottságának. Egészségi állapota miatt 1886-ban az állami szolgálattól visszavonult. 1887 óta a Magyar földhitelintézet egyik igazgatója. A szent István- és Lipótrend kiskeresztese, a szent Gergely-rend nagykeresztese és a porosz vörös sasrend II. osztályú lovagja. O Felsége 1904. szeptember 6-án emelte a bárói rangra és adományozta neki az örökös főrendi tagságot. A közjogi és törvénykezési bizottság tagja. Neje Luczenbacher Erzsébet. Gerliczy Ferenc született 1859. november 13-án. A deszki uradalom ura és ott gazdálkodik, e mellett részt vesz a vármegyei és politikai életben. A Magyar földhitelintézet felügyelőbizottságának tagja. Cs. és kir. kamarás. Neje Fejérváry Gizella bárónő, Fejérváry Géza báró leánya. A közgazdasági és közlekedési, továbbá a függő államadósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottság tagja. Harkányi Andor 1862-ben született Budapesten. Fia Harkányi Károly bárónak és monostori Vörös Emiliának. Tanulmányait Budapesten a kegyesrendiek főgimnáziumában, a hallei egyetemen és a magyaróvári gazdasági akadémián végezte. 1884-ben, tanulmányainak befejezése után huszárönkéntes volt; szolgálaton kivüli honvédhuszárhadnagy. Az Urlovasok Szövetkezetének választmányi tagja. Neje Csáky Mária grófnő, akivel 1900-ban kelt egybe. Harkányi Béla született Budapesten 1869. április 11-én. Tanulmányait Budapesten a kegyes-tanítórendiek főgimnáziumában (1879—1887) kezdette meg, azután pedig a budapesti tudományegyetemen és a műegyetemen, továbbá a lipcsei és strassburgi egyetemeken folytatta és 1896-ban