1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Főrendiház - IX. Örökös jogon - B) Grófok - Zichy József - Zichy Károly - Zichy László - Id. Zichy Nándor

116 Zichy József született 1841. november 13-án Pozsonyban. Tanulmányait a nagy­szombati gimnáziumban és a bécsi egyetemen végezte, ahol jog­tudori oklevelet kapott. 1862-ben a királyi táblához lépett be szolgálattételre, 1865-ben országgyűlési képviselővé választatott, 1867-ben pedig miniszteri osztálytanácsos lett. 1870-ben fiumei kormányzó, majd földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi, azután közmunka- s közlekedésügyi miniszter lett. 1876-ban és 1877-ben nagy utazásokat tett Ázsiában és Amerikában, 1889-ben pozsonyi, majd trencséni főispán lett, amely állásától azonban megvált, mi­dőn a kormány szabadelvű egyházpolitikai programját hirdette. A Lipót- és vaskorona-rendek nagykeresztese, valóságos belső titkos tanácsos, stb. A közjogi és törvénykezési és a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság tagja. Zichy Károly 1864. január 4-én született Nagy-Doroghon, mint néhai László gróf fia. A katonai pályán van, ez idő szerint honvéd-lovasszáza­dos. Cs. és kir. kamarás. A királyi és országos közigazgatási fegyelmi bíróság tagja. Neje Karátsonyi Helén grófnő csillag­keresztes hölgy. Zichy László 1876. július 21-én született. Fia id. Zichy Ödön grófnak. Cs. és kir. kamarás és tartalékos hadnagy a 11. honvédhuszárezredben. A főrendiházi kir. meghívólevelet 1902-ben eszközölte ki. Id. Zichy Nándor 1829. november 16-án Pozsonyban született. Jogi tanulmányait részben a budapesti, részben a bécsi egyetemen végezte, amint ez akkor a diplomáciai képzettség elnyerésésére, amelyre a fiatal gróf törekedett, szükséges volt. A bölcseleti tanszakban tudori kalapot kapott. Az országos magyar gazdasági egyesületben is szerepelt. Fejérmegyében minden nevezetesebb pénzügyi és gaz­dasági alkotásnak élén állott. 1861-ben Fcjérmegye vaáli kerülete képviselővé jelölte, de ezt nem fogadta el; helyette Salamon Lajos lett képviselővé, míg ő maga alispánná választatott. 1863-ban

Next

/
Thumbnails
Contents