1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Főrendiház - IX. Örökös jogon - B) Grófok - Vay Gábor - Vay Tihamér - Vigyázó Sándor - Wenckheim Dénes - Wenckheim Ferenc

110 Vay Gábor az előbbinek bátyja, 1862-ben született Berkeszen. A katonai pályára lépett és ez idő szerint százados a 4. hadtesttüzérezredben. Cs. és kir. kamarás. Neje Zichy Márta grófnő. A főrendiházi királyi meghívólevelet 1902-ben eszközölte ki. Az igazoló bíróság tagja. Vay Tihamér 1847. szeptember 10-én Deregnyőn, Zemplénmegyében született; tanulmányait Berlinben és Budapesten végezte, az utóbbi helyen a jogot fejezvén be. Azután átvette felsővadászi birtoka keze­lését Abaujmegyében. A felsőborsodi ev. ref. egyházmegye tanács­birája, Abauj-Tornamegye közigazgatási bizottságának tagja. Neje Beniczky Ilona. Vigyázó Sándor született Budapesten 1825. szeptember 5-én. Tanulmányait a pesti egyetemen végezte, melyeknek befejeztével Pestmegye jeg}'zői karába lépett. Tanulmányútjai után gazdaságainak belterjes keze­lésével foglalkozott, sokat áldozott jótékony célokra és jelentékeny alapítványokat tett. Az 1885. évben kamarási méltóságra, az 1895. évben pedig grófi rangra emeltetett. Neje aszódi és podmanini Podmaniczky Zsuzsanna. Wenckheim Dénes 1861. október 20-án Bécsben született; legifjabb fia néhai Antal grófnak. Ura a békésgyulai és dobozi uradalmaknak. Neje Wenckheim Friderika grófnő. Wenckheim Ferenc 1855. december 14-én Bécsben született; Dénes bátyja. A katonai pályát választva, a cs. és kir. lovastestőrségbe lépett be, ahonnan később a honvédlovassághoz lépett át. 1881-ben kamarási méltó­ságot nyert. 1887-ben nőül vette Radák Klára bárónőt, akinek 1889-ben Reichenhallban bekövetkezett halála után 1893-ban Forgách Ilona grófnővel kelt egybe. 1898-ban második nejét is elragadta a halál. Cs. és kir. kamarás.

Next

/
Thumbnails
Contents