1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.
Főrendiház - IX. Örökös jogon - B) Grófok - Schönborn-Buchheim Frigyes Károly Ervin
102 e minőségében a delegáció ülésezései alatt jutott neki nagy szerep. 1898-ban a Lipót-rend lovagkeresztjét kapta, 1901-ben pedig hivatalától való megválása alkalmából a titkos tanácsosi méltósággal tüntettetett ki. Cs. és kir. kamarás. Neje Batthyány Antónia grófnő csillagkeresztes hölgy. A pénzügyi bizottság tagja. Schönborn-Buchheim Frigyes Károly Ervin 1889. február 23-án Bécsben született mint néhai Ervin gróf fia. A család már 1729-ben honosíttatott, az 1741 : LXIX. t.-cikk szerint pedig az indigenátus mindkét ágra kiterjesztetett. 1840-ben az első Schönborn Frigyes grófnak adományoztatott a beregmegyei örökös főispáni méltóság, azóta Frigyes Károly gróf elődei egymásután viselték e méltóságot. Gyermekkorát Bécsben és az alsóausztriai Schönborn-kastélyban töltötte, középiskolai tanulmányait itt végezte, vizsgálatait mint magántanuló a bécsi Schottengimnáziumban, a harmadik osztálytól kezdve pedig a pozsonyi kir. kath. főgimnáziumban tette le. Érettségi vizsgálata után mint egyéves önkéntes szolgált a lovasságnál és elnyerte a tartalékos tiszti rangfokozatot. A következő években mint rendkivüli hallgató szerzett magának gazdasági ismereteket a magyaróvári akadémián ; majd bejárta főleg vadászati célokból tett kisebb-nagyobb utazásai során Magyarország és Ausztria nagy részét, majd pedig atyjának segítségére volt családja hitbizományi birtokainak kormányzásában. 1901. április 15-én nőül vette Rómában Donna Teresa Dentice-t, Frasso-Dentice Ernő herceg leányát, mely házasságból két leányka származott. 1903. január 20-án atyja halála után átvette a Schönborn-család II. hitbizományához tartozó magyar, alsó-ausztriai és stájer uradalmakat. Jelenleg a Schönborncsalád feje, a Lipót-rend középkeresztese, a katonai jubileumi emlékérem tulajdonosa, cs. és kir. kamarás, az ausztriai automobilklub alelnöke, stb. A beregmegyei közművelődési egyesület védnöke és több magyar kulturális egyesület feje. A főrendiházban a függő államadósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottság tagja. Elektromágneses gyógyintézet CSit3í£2: pest, VII., Városligeti fasor 16. Főbb javallatok : neurasthenia, hysteria, álmatlanság, neuralgiák, ischias, ideges szív-, ideges gyomor- és bélbántalmak, fejfájás, hüdések, csúz stb. Kívánatra prospektus. Vezető orvos : Réh Béla dr.