1901-1905. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1901–1906. Budapest, 1901.
Képviselőház - A) Magyarországiak - Wilcsek Frigyes gróf - Wittmann János - Wlassics Gyula
396 előadói tervezetét és egyéb törvénytervezeteket készített el. Irodalmi működésének és a codificatióban tanúsított szakértelmének méltánylásául 1890-ben egyetemi tanárrá neveztetett ki. 1892-ben a csáktornyai kerület országgyűlés képviselőjévé választotta s mint ilyen a képviselőház igazságügyi és közigazgatási bíróságról szóló törvényjavaslat tárgyában kiküldött bizottságokban buzgó tevékenységet fejtett ki. Ezenkívül a képviselőházban előadója volt a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslatnak. Nagyobb munkát irt a pénzbüntetés jogi természetéről, a bűnvádi eljárás alapelveiről, új irányok a büntető jogban stb., a bűnkisérlet és bevégzett bűncselekményekről. A tettesség és részesség tana czímű munkáját (mely 1893-ban tetemesen átdolgozva II. kiadásban is megjelent), a M. T. Akadémia a Sztrokay-díjjal tüntette ki. Szakadatlanul dolgozott ezenkívül úgy a hazai, mint a külföldi szaklapokba a mellett, hogy a hírlapirodalomnak is mindenkor tevékeny munkása volt. Annak idején a Strafgesetzgebung der Gegenwart czímű vállalatban a magyar büntetőjogi részt ő irta meg. \ Magyar Tudományos Akadémia 188ő-ben levelező, később rendes tagjává választotta. 1895. január 15-én vallás- és közoktatásügyi ministerré neveztetett ki s mint ilyent 1895. február havában a csáktornyai választókerület másodízben, 1896-ban harmadízben, I90l-ben pedig negyedízben képviselőjévé választotta. 1896-ban ő Felsége valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal, 1897-ben az I. oszt. vaskorona-renddcl tüntette ki. Zalaegerszeg, Beregszász, Veszprém, Szigetvár, Sepsi-Szt.-György és Kézdivásárhely városok díszpolgára s a legtöbb tanító-egyesület disztagja. () Felsége 1899-ben másodízben is megbízta a valláséi közoktatás ügyi ministerium vezetésével. Ugyanez év óta a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöke. Ministerségének első idejére esnek a vallás szabad gyakorlatáról és az izraelita viíTrásnak bevett vallássá nyilvánításáról szóló törvények megalkotása és általában az úgynevezett egyházpolitikai törvények végrehajtását illető rendeletek kibocsátása. Közoktatási téren alkotásai között a népoktatás körében az állami népiskolák nagyarányú fejlesztése, az állami új népiskolai rendtartás megalkotása, a gazdasági ismétlő iskolák intézményének alapítása és széleskörű életbeléptetése, a középoktatás területén a gymnasiumi, a reáliskolai és felső