1901-1905. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1901–1906. Budapest, 1901.
Képviselőház - A) Magyarországiak - Sréter Alfréd - Stájevics János - Steiner Ferencz
363 Sréter Alfréd, Nógrádmegye, Szirák kerület 1845. február 1-én Nógrádmegye Surány községében született. Érettségi vizsgát Nagy-Kőrösön tett. 1861-ben Nógrádmegyének aljegyzője volt s mint ilyen közmegelégedésre működött. Jogi tanulmányait a budapesti egj'etemen, később, atyja halála után a pozsonyi jogakadémián végezte. A esalád és gazdaság gondjait édesatyjának halála után már tizenkilencz éves korában vette át. Az alkotmányos élet újjászületése óta részt vett Nógrád megye közügyeiben, politikai és társadalmi életében. A megyebizottságnak és az állandó választmánynak, valamint a megye közigazgatási bizottságának (ezen intézmény behozatala óta folyton) tagja. Képviselővé a sziráki választókerület által 1890-ben lett megválasztva, még pedig minden politikai árnyalatú választok közakaratával egyhangúlag. Azóta folyton e kerületet képviseli. Az I. bíráló és a közlekedési bizottság tagja. Stájevics János, Baranyamegye, Mohács kerület 1838-ban született. Volt mohácsi kereskedő és földbirtokos. 1872-ben a mohácsi általános takarékpénztárt alapította, a melynek elnöke. A kiegyezés óta a szabadelvű párt támasza. Három izben a szerb congressuson a hazafias pártnak volt tagja. Megyebeli bizottsági és pécsi kereskedelmi kamarai tag. 1887-ben egyhangúlag Mohács városi bíróvá választatván meg, üzletétől visszavonult és ezen tisztséget még akkor is megtartotta, midőn egyhangúlag képviselőjelöltté proklamálták, mert a város ügyeit rendezni akarta. 1891ben az árvíz alkalmával szerzett érdemeiért a koronás arany érdemkeresztet kapta. 1892-ben mint szabadelvű párti a képviselőházba választatott. A következő cycluson Jágics József foglalta el helyét a törvényhozók között, míg ő egész idejét gazdaságának és a közügyeknek szentelte. 1901-ben azonban újra megválasztotta a mohácsi kerület. Tagja a vízügyi bizottságnak. Steiner Ferencz, Temesmegye, Kis-Becskerek kerület 1856. márczius 6-án régi patriczius-családból született Temesváron. Középiskolában Temesváron és Gyönkön járt, majd a gyógyszerészi pálvára lépett s 1874—1876-ban a gráczi egyete-