1901-1905. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1901–1906. Budapest, 1901.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Holczer János - Hollaky Imre - Holló Lajos

280 javaslatot készített a polgári házasságról. Az 1878-iki bosnyák occupatio óta a mérsékelt ellenzéken, illetőleg a nemzeti pártban foglalt helyet, a melylyel együtt belépett a szabadelvű pártba. Funták Sándor után ő lett a budapesti ügyvédi kamara elnöke, a mely tisztet több éven át viselte. A képviselőházban éveken keresztül mint a nemzeti párt egyik vezérszónoka szerepelt. A IV. bíráló-, a felirati és az igazságügyi bizottság tagja. Holczer János, Hontmegye, Korpona kerület 1801-ben született Hont-Németiben. Körmöczbányán végezte a reáliskolát, azután Selmeczbányan az erdészeti, Magyar-Ovárott pedig a gazdasági akadémiát. Azóta hontmegyei birtokán gazdál­kodik, tevékenyen közreműködvén a megyei életben mint törvény­hatósági bizottsági tag és a vármegye közgazdasági előadója. 1901-ben Korponán szabadelvű párti programmal képviselővé választatott. Hollaky Imre, Hunyadmegye, Kőrösbánya kerület 1845-ben Kőrösbányán született; családját 1848-ban felkonczolták az oláhok. A jogi pályára lépvén, miután az ügyvédi diplomát megszerezte, Déván telepedett le s élénk részt vett a közéletben. 1884-ben a dévai kerületben mérsékelt ellenzéki programmal lépett fel, azonban kisebbségben maradt, de megválasztatott 1887-ben a kőrösbányai kerületben, a hol a nemzetiségi jelölt felett diadal­maskodott. 1892 óta nem volt tagja a háznak, hanem otthon ügyvédi gyakorlatot folytatott és gazdálkodott. 1901-ben régi kerülete szabadelvűpárti programmal újra megválasztotta. A kér­vényi bizottság tagja. Holló Lajos, Pest4 , ilis-Solt-Kiskúnmegye, Félegyháza város 1859-ben Kiskunfélegyházán született. A jogot Budapesten hall­gatta, a hol elnöke volt az egyetemi olvasó-körnek. 1885-ben Félegyházán ügyvédi irodát nyitott s nemsokára megindította a »Félegyházi Hirlap«-ot, a melyet 1887-ben képviselővé történt megválasztatásáig szerkesztett is. 1887 óta a parlament tagja. Mind a négy ízben Félegyháza város választotta meg képviselő-

Next

/
Thumbnails
Contents