1901-1905. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1901–1906. Budapest, 1901.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Farkas József - Fassie Tódor - Fáy István

256 szabolcsmegyei főorvossá választották s ez állásában 1872-ig maradt meg. 1881 óta a kisvárdai kerületet képviseli függetlenségi párti programmal. A valuta-bizottság tagja. Farkas József, Zalamegye, Zalaegerszeg 1857. január 2S-;in született a zalamegyei Alsó-Dagodban. Közép­iskoláit Zala-Egerszegcn, Kőszegen és Sopronban végezte, a jogot pedig a budapesti egyetemen hallgatta. Tanulmányainak befejezése után birtokára vonult vissza és a gazdálkodásnak élt. Tagja Zalamegye közigazgatási bizottságának. 1896 és 1901-ben néppárti programmal választatott meg. A ház egyik jegyzője. A földmívelési bizottság tagja. Fassie Tódor, Biharmegye, Magyar-Cséke kerület született Nagyváradon 1840. évi február 27-én; tanulmányait ugyanott végezte. 1863-ban már vármegyei tiszteletbeli esküdtté neveztetett ki; 1864. év elején letette a birói államvizsgát és ugyan­azon év augusztus havában Belényesbe az ottani járási főszolga­bíró mellé rendes esküdtté léptettetett elő. 1867. év elején ügyvédi oklevelet szerzett és ugyanabban az évben tartott alkotmányos első tisztújítási gyűlésen közfelkiáltással szakaszszolgabiróvá választatott, egyedüli lévén, kit a közbizalom a provisoriumbeli vármegyei tisztviselők közül magasabb rangra emelt. Itt72-ben Belényesben ügyvédi irodát nyitott. Az 1873. év elején Bihar­varmegye akkori főispánja, Dőry József báró, tiszteletbeli al­ugyészszé, majd három év múlva főügyészszé nevezte ki és 1898-ban, a mikor 25 éves működését jubilálta, a vármegye jegyzőkönyvi ünnepléssel honorálta. A közéletben mindig tevé­keny részt vett és számos tiszteletbeli állást visel. A belényesi görög-keleti egyházat sok éven át mint egyházközségi elnök szolgálta. 1899. évi július 29-én M.-l'sékén egyhangúlag ország­gyűlési képviselővé választatott; e kerület mandátumát 1901-ben újra elnyerte. A számvizsgáló bizottság tagja. Fáy István, Gömörmegye, Rimaszécs kerület született 1861-ben Serkén, Gömörmegyében. Gazdasági tanintézet látogatása után hazatért és azóta birtokán gazdálkodik. A megye

Next

/
Thumbnails
Contents