1901-1905. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1901–1906. Budapest, 1901.
Főrendiház - XI. Ő Felsége által élethossziglan kinevezett főrendiházi tagok - Horthy István
154 1853-ban Pákhkal megindította a »Szépirodalmi Lapok«-at s más folyóiratokba is dolgozgatott. Nádasdy Tamás grófot, mint ennek mentora, Német- és Francziaországba kisérte. 1858-ban Kolozsvárra költözött, hová a collegium részéről tanári meghívást nyert Fz évben az akadémia levelező, 1860-ban a Kisfaludy-társaság rendes tagja lett. 1862-ben ismét a fővárosba jött mint Arany ^Szépirodalmi Figyelő«-jének segédszerkesztője. 1864-ben a színházi képezde dramaturgiai tanára lett. E foglalkozásai mellett számos kritikai és szépirodalmi dolgozatai, költeményei és beszélyei jelentek meg. 1867-ben az akadémia rendes tagjává, 1870-ben a nyelv- és széptudományi osztály titkárává lett. 1873-ban a Kisfaludytársaság alelnökévé választotta s ez idő óta szerkeszti az akadémia megbízásából a »Budapesti Szemlé«-t s az »01csó Könyvtár«-t. 1876-ban a Toldy F. után megürült magyar irodalom tanszékét foglalta el a budapesti egyetemen. 1879-ben a Kisfaludy-társaság elnöke lett, mely tisztségről 1900-ban leköszönt; 1883-ban a magyar tudományos akadémia igazgatóságának tagja lett. 1895-ben tisztelői irói jubileuma alkalmával arany serleggel ajándékozták meg, a melyet ő a Kisfaludy-társaságnak ajánlott fel. Ugyanez alkalommal a király a Szent István-rend kiskeresztjével tüntette ki. A főrendiházba történt kineveztetése után legott jegyzővé is megválasztatott, a mely minőségében 1896-ig működött. 1896-ban e tisztséget újra elvállalni már nem lévén módjában, a ház addigi működéséért nyilt ülésben köszönetet szavazott neki. Az igazoló bíróság, továbbá anaplóbiráó, a mentelmi bizottság tagja és a felirati bizottság jegyzője; tagja azonkívül a királyi és országos közigazgatási fegyelmi bíróságnak. Horthy István kenderesi nagybirtokos a negyvenes években Jász-Nagykún-Szolnokmegyében született. Vármegyéjében évek óta vezérszerepet visz, ugyancsak évek óta megyéje szabadelvű pártjának elnöke. A főispáni szék megüresedése alkalmával neki ajánlották fel e tisztséget, de Horthy nem fogadta cl. Annál tevékenyebb részt vesz a református egyház ügyeiben s a jásznagykúnszolnoki egyházmegye gondnoki tisztét tölti be. Az utolsóelőtti országgyűlési cyklus alatt főrendiházi taggá neveztetett ki. Tagja a naplóbiráló bizottságnak.