1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Széchényi Aladár gróf - Széchényi József

349 erőbizottságnak volt folyton tagja, részben jegyzője és előadója ; a dclegatiónak 1877 óta tagja s mint ilyen a hadügyi albizott­ságban vesz részt; 1870 óta ügyvéd is. 1877 óta a görög-keleti román egyház karánsebesi püspöki zsinatának, 1878 óta pedig az egyetemes nagyszebeni görög-keleti román egyház-congressus tagja. A pénzügyi bizottságban foglal helyet. Széchényi Aladár gróf, Nyitramegye, Vágvecse kerület 1862. február 15-én Lábodon született; fia Széchényi Pál gróf volt földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministernek. Tanul­mányait otthon és Budapesten végezte, ugyanitt hallgatta a jogot. Majd önkéntes lett és a 10. számú huszár-ezred tartalékos hadnagyává neveztetett ki. 1884-ben egybekelt Andrássy Natália grófnővel, Andrássy Manó gróf leányával. Az 1887-iki válasz­tások alkalmával szabadelvűpárti programmal képviselővé vá­lasztatott s az országgyűlés megnyitásakor mint korjegyző sze­repelt. 1892-ben nem vállalt mandátumot, hanem gazdálkodott a család horvátországi és somogyi birtokain. 1896-ban Vág­vecsén választatott meg szabadelvűpárti programmal. A véderő­bizottság tagja. Széchényi József, Zombor sz. kir. varos született 1833. évben Nemes-Militicsen. A gymnasiumot Kalocsán végezte. 1848-ban, mint honvéd több nagyobb ütközetben vett részt. Később tanulmányait Pécsett és Szegeden folytárta s a jogot a pesti egyetemen végezte. 1861-ben mint megyei aljegyző lépett a közpályára. 1868-ban egyhangúlag tiszti főügyészszé választatott meg; 1869—70-ben a katholikus autonómia kon­gressus tagja volt, míglen 1871-ben a zombori kir. törvényszék elnökévé neveztetett ki s ministeri biztosi minőségben az ottani kir. bíróságok szervezésével bízatott meg. 1896-ik évben ülte meg 25 éves törvényszéki elnöki jubilaeumát, mely alkalommal úgy a birói, mint az ügyvédi kar, valamint a többi ottani előkelőség részéről fényes ovatiókban részesült. 1896-ban Zombor sz. kir. város szabadelvű programmal képviselőjévé választotta, mire birói állasáról leköszönt. Tagja az igazságügyi bizottságnak.

Next

/
Thumbnails
Contents