1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.
Képviselőház - A) Magyarországiak - Mohay Sándor - Molnár Antal
305 pedett meg és irodalmilag működött. 1877-ben a »Szegedi Napló« főmunkatársa lett és III. Kákái Aranyos név alatt számos politikai rajzot írt. 1881-ben ismét áttette lakását Budapestre és 1882-ben a »Pesti Hirlap« tárczairója lett. A »Tisztelt házból« czímű ezikkei a közönség kedvencz olvasmányait képezik. Művei nagy népszerűségnek örvendenek ; a Petőfi-társaság, majd a Kisfaludy-társaság és a tud. akadémia siettek öt tagjaik sorába fölvenni. 1887 óta szabadelvűpárti tagja a háznak, a melyben eleintén az illyefalvai kerületet képviselte, míg 1892 óta a fogarasi kerület mandátumát birja. Mohay Sándor, Gyulafehérvár város 1851. június 3-án Marosvásárhelyt született. Középiskolai tanulmányait Gyulafehérvárit, jogi tanulmányait pedig 1873-ban a budapesti tudomány-egyetemen végezte. 1875-ben jogtudori s ugyanezen évben ügyvédi oklevelet nyert s ez időtől fogva Gyulafehérvárit mint gyakorló ügyvéd működik. Mint ilyen 1876 óta az erdélyi püspöki uradalomnak, később a gyulafehérvári remi. kath. káptalan* nak is jogtanácsosa lett s képviselővé választatásáig a gyulafehérvári ügyvédi kamara titkári tisztét viselte. Tagja Alsó-Fehérmegye törvényhatósági és közigazgatási bizottságának stb. 1883 óta az erdélyi róni. kath. statusgyülésen az ügyek előkészítésére kiküldött bizottság jegyzője és előadója. 1886. január havában Lukács Béla lemondása után a gyulafehérvári kerület egyhangúlag választotta képviselőjévé s azóta mindig e kerületet képviseli. A szabadelvű párt soraiban foglal helyet; az osszeferhetlensegi és az igazságügyi bizottságnak tagja és több javaslatnak előadója. Elénk részt vett a kormány által banyajogi és az erdélyi birtokrendezési kérdésekben tartott szakértekezleteken. 1894 óta tagja a delegatiónak. Molnár Antal, Szamosújvár város 1847-beű SzamOSÚjvárott született. A jogi pályára lépve, Kolozsvárott, majd Budapesten végzé tanulmányait; az utóbbi egyetemen nyerte a jog- és államtudományok tudori diplomáját; majd a politikai tudományokból magántanárrá kópesíttetett. Publicistikai tevékenységét mar Kolozsvárott kezdte s a fővárosban több politikai napilapnak lőn dolgozótársa. 1871 78-ig a szamosújvári kerületet képviselte. A következő évben a »Magyar *Lapok« ellenzéki poliKépviselőház. 20