1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

V Gróf Pongrácz Ágostról szintén későn kaptuk élet­rajzi adatait, melyekből kiderül, hogy katonai kiképez­tetése után activ szolgálatba nem lépett, hogy továbbá 1875 -78-ig a várnai kerületet képviselte Sennyey­parti programmal, l<X78-ban nőül vette nagv-unyomi Sényi Amáliát. Elkésve érkeztek továbbá érdekes adatok' gróf Bissingen Ernőről,* Korányi Frigyesről** és az utolsó pillanatban, úgy hogy sajnos, azokat itt sem adhatjuk már, Illyés Báliul irodalmi és parla­mentáris tevékenységéről és az ezredéves kiállítás bizottsági tagságáról. A munka felosztása a regi maradt: a főrendiház egyes kategóriái, valamint a képviselőházi rész két ' Édes atyja Bissingen Ernő gr. cs. és kir. őrnagy volt. Már korán lépett a politikai küzdtérre s Krassómegyében mint fiatal ember is jelentékeny szerepet vitt a megyei közéletben. Folyto­nosan a nemzetiségi Izgatók ellen küzdött és 1882-ben Krassó­Szörényinegyében, midőn a magyarság ügyét mar-mar elveszett­nek tartották, a magyarokat a túlzó nationalistákkal szemben, mint megyei szabadelvű pártot, compact egészsze tömörítette. E megyei szabadelvű partnak, mely az utóbbi választásoknál a nemzetiségiek felett nagy győzelmet aratott, megalakulása óta több évig elnöke. 1887-ig bárom országgyűlési cykluson át kép­viselő volt. 1878-ban a szászkai kerületet képviselte, legutóbb pedig a lugosi kerületben választották meg. 188b" óta es. és kir. kamarás. '" Korányi Frigyes L848-ban mint ttÚSS éves ifjú l'erezel Mór hadtesténél mint zaszlóalji alorvos, 184í>-hen pedig Guyon Richárd táborában mint a 104. zászlóalj helyettes főorvosa mű­ködött. Tudományos művei szama meghaladja a százhúszat. A királyné a »Vörös-Kereszt Fgylet« körül szerzett érdemeiért köszönetét fejezte ki, a király pedig mint az ezredéves kiállítás IV. csoportja elnökének a kiállítás szervezése és rendezése körül tanúsított buzgalmáért legmagasabb elismerését fejezte ki.

Next

/
Thumbnails
Contents