1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

Főrendiház - XI. Ő Felsége által élethossziglan kinevezett főrendiházi tagok - Gáll József - Ghyczy Béla

147 Gáli József 1839. ápril 11-én Kolozsvárott született. Ott végezte a gymna­siumot is. Jogi tanulmányait Bécsben folytatta, azok befejezése s a jogtudori czím elnyerése után közel húsz evet töltött hivatali pályán, eleinte a fennállott udvari erdélyi kanczellariánal, később a ni. kir. igazságügyministeriumnál s onnan a birói pályára átlépve, a volt hétszemélyes táblánál, ennek megszűnte után pedig bíróként működött a kir. itélő táblánál s 10 évig a semmítöszéknél. Mint biró, kiadta román nyelven a polgári rendtartást ; a »I)öntvénytart Dárdai Sándorral és Zlinszky Imrével együtt tíz éven keresztül szerkesztette, azon kivül jogtudományi folyóiratokban is dolgozott. 1881-bei) a rékási kerület képviselővé választotta s mint ilyen birói állásáról lemondva, a politikai pályára lépett, a szabadelvű párthoz csatlakozva. Politikai téren különösen a románok közt a hazafias irány terjesztésén fáradozik, A Budapesten 1884-ben tar­tott román conferentia egyik vezérfertia volt. A képviselőházban, a melybe az 1884-iki választások alkalmával ismét mint a rékasi kerület képviselője jutott be, az igazságügyi táreza és törvény­javaslatok tárgyalásánál többször felszólalt és több törvényjavas­latnál előadója volt az igazságügyi bizottságnak. 1887-ben a fő­rendiház tagjává neveztetvén ki, jelenleg jegyzője a háznak és tagja a felirati, naplóbiraló, igazolt) és közjogi bizottságoknak, továbbá a legfőbb fegyelmi bíróság és az aranykészlet ellen­őrzésére kiküldött országos bizottság póttagja. Mint temesmegvei nagybirtokos megyei bizottsági tag és több választmány tagja ; azonfelül a gör. kel. román egyházi congressus tagja. Az igazság­szolgáltatás terén szerzett érdemeiért 1881-ben a vaskorona harmad­osztályú rendjet nyerte. 1805-ben a közügyek terén szerzett érde­meiért a Ferencz József-rend középkeresztjével tüntettetett ki. Ghyczy Béla 1827. ápril hóban Budapesten született ; unokaöcscse néhai Ghyczy Kálmánnak. Miután középiskoláit Tatán elvégezte, 1841-ben belepett a bécsi mérnöki iskolába, 1846-ban tiszt lett és 1847-ben a mér­nökkarba osztatott be. 1848. ápril végén Olaszországba, az ottani hadsereg hadmérnöki osztályához rendeltetett és eleinte Verona 10*

Next

/
Thumbnails
Contents