1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Barcsay Domokos - Barcsay Kálmán - Baross Gábor

186 széki elnök lett. A megye politikai és társadalmi mozgalmainak egyik főtényezője gyanánt szerepelt otthon ; megalapította a »Vág­völgyi Lap«-ot és a magyarosodás érdekében serénykedett. 1875-ben a puchó-illavai kerület egyhangúlag szabadelvűpárti képviselőjévé választotta. Ez időben tagja volt valamennyi felirati bizottságnak ; tagja és elnöke a közoktatási bizottságnak ; tagja és előadója a közgazdasági bizottságnak ; tagja és jegyzője a magyar delegatió­nak és annak hadügyi albizottságának, valamint az egyesült négyes albizottságnak több éven át előadója ; s végül a képviselő háznak ülésszakonként megválasztott jegyzője. 1883 elején a közlekedési ministerium államtitkárává neveztetett ki. Kezde­ményezte és végrehajtotta a magyar államvasutak reorganisatióját, a postatakarékpénztár létesítését stb. Kemény Gábor báró lemon­dása után a közmunka- és közlekedésügyi ministerium élére állít­tatott. Mint minister keresztül vitte a posta és távírda egyesítését, létesíté a vasúti postai és tavirdai szaktanfolyamot, keresztülvitte a garantirozott vasutak államosítását, nemkülönben az osztrák­magyar államvasúti társaság magyar vonalainak megváltását; a hazai közlekedésügy és ipar fejlesztése terén sok egyéb számos üdvös úttörő reformot hozott létre ; így a zónatarifát, e nagy horderejű reformot ő teremtette ; es az árúdíjszabásreform szintén az ő műve ; a közútakról és vámokról szóló törvény az ő javas­lata alapján készült, továbbá ő léptette életbe a vasárnapi munka­szünetet és több a munkásokat baleset és betegség ellen védő törvényes intézkedéseket; legújabban a Vaskapu szabályozásán munkálkodik. Trencsénmcgye ministerré kineveztetése alkalmával küldöttségileg üdvözölte magas polezra emelkedett fiát. Kddig szerzett érdemei elismeréséül ő Felsége az első osztályú vaskorona­renddcl, a valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal és lKÍ)2-ben a kereskedelmi szerződések megkötése után a Lipót-rend nagy­keresztjével tüntette ki. 1884 (ka Győr városát képviseli, melynek díszpolgára. Az 1887-iki választások alkalmával Pozsony város II. kerülete is mandátummal ajándékozta meg, de a minister régi kerületét tartotta meg. 1891-ben Budapest fővárosa, es azonfelül még öt más városa választotta meg díszpolgárává. Az 1892-iki választások alkalmával Győr, l'écs és Szombathely városokban válasz­tatott meg képviselővé; de a minister megmaradt a győri kerületnél.

Next

/
Thumbnails
Contents