1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.
Képviselőház - A) Magyarországiak - Szentiványi Árpád - Szentiványi Kálmán
:m és tagja volt a delegatiónak is. Deák Ferencznek társaságában sokat fordult meg, iskolát találva politikai pályájára. Az 1884—87-iki országgyűlésre nem fogadott el mandátumot és tisztán közgazdasági tevékenységet fejtett ki. Ez időszakba esik a budapesti központi tejcsarnok létesítése is, melynek jelenleg is elnöke. A szabadelvű párthoz tartozik. Szentiványi Árpád, (iömör- és Kis-Hontmegye, Kövi kerület (iömürmegyében született; tanulmányai végeztével a gazdászatra adta magát, e mellett azonban tevékeny részt vett a megye törvényhatósági és pártmozgalmaiban. Az evangélikus egyház terén is buzgólkodott, több egyházközségnek és a sajó-gömöii alapítványi polgári iskolának felügyelője volt, míg 188*i. márczius havában az elhunyt Szontágh Bertalan helyébe a gömöri evangélikus egyházmegye felügyelőjévé választatott. A képviselőháznak az 1872-iki cyklus óta állandó tagja, mindig ugyané kerületet képviselve. A mérsékelt ellenzék tagja. Szentiványi Kálmán, Maros-Tordamegye, Xyárád-Szereda kerület 183í». január 10-én Deésen született. Elemi kiképeztetését katonai növeldében nyerte, (jymnasiumi tanulmányait Nagy-Enyeden és Kolozsvárott, a jogi tanfolyamot a nagyszebeni jogakadémiában és Marosvásárhelyen végezte egyidejűleg, különféle hivatalokban gyakorlati kiképeztetését is nyerve. A provisorium beálltával minden hivatalos ténykedéstől visszalépett és Marosszéknek Cserfáivá községében saját birtokán gazdasággal foglalkozott. 18G7-1HMI Mikó .Mihály akkori főkirálybiró és a vele barátságban élt alkirálybirák sürgető felkérésére mint törvényhatósági rendes jegyző helyet foglalt a tiszti karban, 1868-ban főjegyző, 1871-ben az általános tisztújítással ismét főjegyző és 1872-ben alkirálybiróvá választatott, a megyék 187<5-ban kikerekíttetvén az 1878-ban megtartott átalános tisztújítás alkalmával ismételten Maros-Tordamegye alispánjává választatott. Nagy munka és fáradozással állította össze megyéjének úgynevezett fekete könyvét. Közszolgálati érdemeit a legfelsőbb királyi elismerés tüntette ki két alkalommal, tudniillik az Képviselőházi 20