1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.

Főrendiház - I. A felséges uralkodóház teljeskorú főherczegei - Károly István - Károly Lajos

6 ezrednél Prágában. 185G-ban ezredes és a 37. számú gyalogezred tulajdonosa. Később mint a 8. számú Toscana dragonyos-ezred ezredese Sopronban, Kecskeméten és Félegyházán állomásozott, 185!). deczember havában vezérőrnagy és dandárnok lőn Bécsben. 1860—64-ben Olaszországban volt helyörségen. 1864-ben nőül vette Szász-Coburg Klotild herczegnőt. Az 1866. háborúban a 4. hadtest egy dandárát vezette s részt vett a schweinschüdeli és a königgrátzi ütközetben. Az utóbbi csatában két lovat lőttek ki alóla, maga is kezén és fején könnyen megsebesült. A hadtest­parancsnok Festetics gróf súlyos megsebesülése folytán átvette 1866. július 16-án a 4. hadtest parancsnokságát ; ugyanakkor altábornagygyá lépett elő. Később feldíszítve a katonai érdem­kereszttel, a hadosztály élén állt Linzben. A magyar honvédség újjászervezésekor annak főparancsnokává neveztetett és a honvéd­ség fejlesztése körül szerzett érdemeiért 1871. szeptember 27-én a szent István-rend nagykeresztjével tüntettetett ki. 1874. novem­ber 1-én lovassági tábornok lett. A székesfehérvári országos ki­állításnak védnöke volt, a hazai tűzoltó-egyletek védnöke. A czigány nyelv tanulmányozásával tudományosan foglalkozik ; s újab­ban egy czigány nyelvtant is adott ki. A magyar tudományos akadémia sietett őt tagjai sorába felvenni. Károly István főherczeg 1860. szeptember 5-én született ; Frigyes főherczeg öcscse. A ten­gerészeti pályára lépve, Polában és Fiúméban végezte tanulmá­nyait s jelenleg corvett-kapitány Polában. 1878-ban nyerte az aranygyapjas rendet. Károly Lajos főherczeg ő Felsége testvéröcscse 1833. július 30-án Schönbrunnban szüle­tett. Nevelését Bombelles Henrik gróf (a trónörökös jelenlegi főudvarmesterének atyja) vezette. 1853-ban a közigazgatás elsajá­títása végett Galicziába ment, hol két évet töltött ; 1855. július 30-án Tirol és Vorarlberg helytartójává neveztetett ki. 1856. november 4-én egybekelt János szász király leányával Margittal, a ki azonban alig egy év múlva 18 éves korában hirtelen meg­halt Monzában. A főherczeg a csapás súlya alatt visszavonult az

Next

/
Thumbnails
Contents