1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.
Főrendiház - IX. Örökös jogon - Bárók - Vécsey József
120 A közügyekben 1860-ban kezdett részt venni, midőn a protestáns küldöttség tagjaként Bécsben járt, később az alsó-borsodi egyházmegye assessorává választatott, majd Szathmáry Király Pál leköszönése folytán coadjutor curatorává, mely hivatalt most is viseli. 1866-ben a szirma-bessenyői választókerület képviselőjévé választotta, 1860-ban másodszor s 1869-ben harmadszor ; 1872-ben pedig atyja Lajos leköszönése folytán Borsodmegye főispánjává neveztetett ki. 1881-ben a szent István-rend kiskeresztjét nyerte. A legfőbb fegyelmi biróság, a közgazdasági és közlekedési bizottság tagja. Igazgatósági tagja az első magyar - gácsországi vasútnak. Vécsey József 1829-ben Sárközön, Szatmármegyében született. Elemi s gymnasiumi oktatást a szülői háznál nyert 1842-ig, a mikor 14 éves korában a bécsi egyetemre ment, hol két évig a bölcsészeti s egy évig a jogi tanfolyamot hallgatta. 1846-ban Pesten tette le a jogi vizsgát s Verőczemegyébe ment az első alispán oldala mellé joggyakorlatra. Csakhamar megyei aljegyző lett; 1847-ben a királyi Curiánál esküdt fel juratusnak. Ekkor egy rokonával Afrikába s Ázsiába ment, honnét visszajövet Triesztben mint önkéntes hadapród állott be a hadi tengerészetbe. Azonnal tengerre kellé szállnia (1848) s részt venni Velencze ostromában. Nemsokára tiszti vizsgát tett, s nagyobb tengeri utazásokban vett részt, 1858-ban Miksa főherczeg hadsegéde lett; a következő évben megroncsolt egészsége miatt búcsút vett a tengerészcttől s hazatért gazdaságához. Alig tért haza, a szatmári gazdasági egylet alelnökévé választatott, majd ugyanazon megye alispánjává. Az 1861-iki országgyűlésre az aranyos-medgyesi kerület képviselője lett s a Deák-párt soraiba állott. 1865-ben újra megválasztatott s az alkotmány helyreálltával, miként atyja Szabolcsmegye főispánjává neveztetett ki, mely állásáról néhány év múlva leköszönt. Tagja a közigazgatási és közlekedésügyi és igazoló bizottságnak, a legfőbb fegyelmi bíróságnak. A delegatiónak tárgyalásaiban korábban élénk részt vett s főleg a tengerészeti budgetnél szólalt fel. 1856 óta cs. kir. kamarás.