1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.
Főrendiház - I. A felséges uralkodóház teljeskorú főherczegei - Ferencz Ferdinánd - Frigyes
3 a 11. hadtest parancsnoka. 1859-ben a 10. majd a 3. hadtest parancsnokává neveztetett ki ; ez utóbbi élén részt vett az északi hadsereggel az 1866-iki hadjáratban. 1866-ban Grácz székhelyivel Stájerország, Karinthia, Krajnu, Istria, Görz, Tirol és Vorarlberg hadparancsnokává, másfél év után pedig lovassági tábornokká neveztetett ki. 1868. márczius 20-án saját kérésére a számfeletti állományba helyeztetett bizonytalan szabadságidőre. Ferencz Ferdinánd (estei) főherczeg 18(13. deczember 18-án Gráczban született, legidősebb fia Károly Lajos főherczegnek, ennek a II. Ferencz nápolyi király nővérével az 1871-ben elhalt Mária Annunciata főherczegnővel kötött házasságából. 1875-ben november 20-án V. Ferencz modenai herczeg örökösévé nevezte ki, s végső akaratának megfelelően a főherczeg ő Felsége beleegyezésével az Este névvel és czímerrel egyesítette saját nevét és czímerét. 1878-ban aranygyapjas vitéz lett, ugyanez év ápril havában mint hadnagy belépett a 32. (azelőtt Este) budapesti ezredhez, 1882. ápril 24-én ugyanezen ezredben főhadnagy lett, mely minőségben 1883-ban a 4. (Albrecht főherczeg) dragonyos-ezredhez helyeztetett át. Frigyes főherczeg 1856. június 4-én Gross-Seelowitzban, Morvaországban született, mint legidősebb fia Károly Ferdinánd főherczegnek és Erzsébet főherczegnőnek, József nádor leányának. Unokaöcscse Albrecht főherczegnek és fivére Krisztina spanyol királynénak. Fiatalon lépett a hadseregbe, mint főhadnagy szolgált a tiroli császári vadászezredben, 1875-ben százados lett s 1876. ápril 7-től 1876. november í)-ig ugyanezen minőségben a 42. gyalogezredhez helyeztetett át, 1877-ben a 25. (Pürcker) gyalogezred őrnagya, 1878-ban a 13. (Huyn) gyalogezred alezredese, 1879-ben ugyanezen ezred helyettes parancsnoka Krakóban, 1879-ben ezredes és az 52. gyalogezred tulajdonosa. 1880-ban átvette a 18. (Konstantin nagyherczeg) ezred parancsnokságát Linzben, 1882-ben a 27. gyalogdandár parancsnoka lett s állandóan Pozsonyban telepedett meg. 1883. vezérőrnagy és a 14. hadosztály parancsnoka, 1886. novemberhavában altábornagy. 1878. október 8-án egybekelt Hermií*