1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1887. Főrendiház Budapest, 1887.

A magyar főrendiház tagjai - Lumnitzer Sándor - Mailáth György gróf

92 Stametz et Comp, hires bécsi bankár czég üzletébe lépett, majd az osztrák földhitelintézet hivatalnoka lett, inig nem ;i magyar földhitelintézet megalakulásakor itt nyert al­kalmazást, mint pénztárnok. Azóta fokonként emelkedett s jelenleg az intézet pénzügyi igazgatója. A »Budapesti Szemle« közölt tőle pénzügyi tanulmányokat s tagja volt a kereskedelmi törvényjavaslat előzetes megvitatására ösz­szehivott cnquêtenek. A főrendiháznak kinevezés utján tagja, s mindjárt a delegatióba is beválasztatott. A pénz­ügyi bizottság tagja. Lumnitzer Sándor 1821. Kapuvárott született. Orvosi pályára lépvén, tanulmányait Budapesten vé­gezte; 1814. orvostudori oklevelet nyert. Azóta egyik' lön a legkeresettebb orvosoknak, majd egyetemi tanár, a gyakorlati sebészetből és a budapesti közkórház II. sebészeti osztályának főorvosa. Az orvosegyletnek hosz­szabb időn át élén állott s elnöki állásáról csak ujabban mondott le. Erdemei elismeréséül a kir. tanácsosi czimel a Ferencz-Józsefrend lovagkeresztjét és a vaskorom rend harmadosztályát nyerte : elnöke lett továbbá az orsz. közegészségügyi tanácsnak s ennek révén a minisz­teri tanácsosi czimet nyerte. A főrendiházba a kineve­zettek közt foglal helyet. Irodalmilag is működött és említendő müvei: »Orvos-sebészi értekezés a képlő sebészetről általános szempontból« (1844.) »Jelentés a pest-városi Rókuskórház II. sebészeti osztályának 1868. évi működéséről«, »Emlékbeszéd Balassa János felett (1872.) »Sebészeti tapasztalatok a budapesti Rókus­kórház II. sebészeti osztályán 1875—76-ban«. Mailáth György gr. született 1854-ben, néhai Mailáth György országbíró és főrendiházi elnök leg- | idősebb fia. Középiskolai tanulmányai befejeztével a I budapesti egyetemen hallgatta a jogot s azután nagyobb I utat tett külföldön. 1881. február 23. Esztergommegye I főispánjává neveztetett ki: ugyanez évben nyerte a I kamarási méltóságot. 1882. egybekelt Zichy Nándor gr. I leányával Saroltával. 1885-ben fivéreivel együtt a grófi I

Next

/
Thumbnails
Contents