1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1887. Főrendiház Budapest, 1887.
A magyar főrendiház tagjai - Korniss Károly gróf - Kovács Zsigmond
84 ;t pesti gabona-csarnok, az áru- és értéktőzsde, a magyar ált. hitelbank alapitói közé tartozik, 1859 óta a »pesti kereskedelmi és iparkamara« -nak elnöke. A király ft felsége 1866-ban a vaskoronarenddel, utóbb pedig bárói méltósággal tüntette ki. 1874-ben az orsz. protestáns árvaház, melynek diszes épületét az általa gyűjtött 800,000 forintból emelték, elnökévé választotta. A főrendiház kinevezett tagjai közé tartozik s mint ilyen a közgazdasági bizottságba beválasztatott. Igazgatósági tagja a magyar hitelbanknak, a Foncière biztositó társaságnak, a hengermalom részvénytársaságnak stb. Korniss Károly gr. született 1841. november 8-án Nagyváradon, hol tanulmányait a gymnasiumban megkezdvén, középiskolai tanulmányait Pesten Mutschenbacher Pál finevelö intézetében végezte. 16 éves korában mint hadapród a b. Horváth dragonyosezredbe lépett; 1859-ben részt vett mint főhadnagy az olasz hadjáratiján, 1860-ban a katonai szolgálatból véglegesen kilépett, s pedig azért, mert rokonaihoz küldetvén ki adóexecutióra, inkább lemondott tiszti rangjáról, semhogy e parancsnak megfeleljen. A 70-es években a dúsgazdag Kelemen-család szerepi uradalmát örökölte. Most gazdaságának él. Kovács Zsigmond Zalamegyében Bánok-SzentGyörgyön született, 1820. okt. 21. Atyja, Kovács Antal gazdatiszt volt a hg. Esterházy uradalomban s fiának neveltetéséről és kellő kiképzéséről gondoskodva, a gymn. tanfolyamra Nagy-Kanizsára, majd a VI. osztályra Varasdra küldötte, hogy itt a horvát nyelvben is jártasságot szerezzen. A bölcsészeti tanfolyamot Pécsett hallgatá 1835—1836-ig. A bölcsészeti tanfolyam végeztével a veszprémi papnöveldébe vétetvén fel, 1837-től 1841-ig részint Veszprémben, részint a bécsi Pázmáneumban végezte hittani tanulmányait. Mint hittudor térve haza. áldozárrá szenteltetett, 1844-ben Csehibe küldetett segédlelkészül. De még ugyanazon évben tanulmányi felügyelővé neveztetett ki a pesti központi papnöveldében. K