1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1887. Főrendiház Budapest, 1887.

A magyar főrendiház tagjai - Nopcsa Ferencz báró - Nyáry Adolf báró

|U| gári adlatusnak neveztetett ki ; ugyanez időben nyerte a val. belső titkos tanácsosi méltóságot. Állásában kifejtett tevékenysége elismeréséül 1884-ben az első osztályú vaskoronarendet nyerte. Hivatalától családi viszonyúinál fogva 188G. nov. 8-án megvált s ez alkalomból Serajevó városa díszpolgárává választotta. Nopcsa Perencz b. 1815. márczius 15. született Farkadin. Erdélyben. Neveltetését a Theresianumban nyerte, honnan 1835-ben hadnagyi ranggal a rendes hadseregbe lépett, később a Radetzky nevét viselő huszároknál föhadiiagygyá, majd kapitánynyá léptetett elő's mint ilyen 1845-ben búcsút mondott a katonai pályának, melyen 1840-től 1843-ig egyszersmind Károly Ferdinand főherczegnek volt udvari kamarása. Megválván a katonai szolgálattól, nagyobb utazást tett külföldre; különösen Olaszországban tartózkodott hosszabb ideig s Velenczében levéltári kutatásokat tett, hogy a magyar történelemre vonatkozólag gyűjtsön adatokat. A közpályán 1861-ben tűnt fel először, midőn az alkotmányos megyék visszaállításával Hunyaihuegye főispánja lett, mely székben atyja László 1848-ig vezette a megye ügyeit. 1867-ben az ő felsége körüli minisztériumhoz lépett, mint államtitkár, de ez állásától nem sokára megvált, Erzsébet királyné főudvarmesterévé neveztetvén ki. 1881 óta cs. k. kamarás, 1868. a val. belső titkos tanácsosi méltóságot, 1873. a Lipótrend nagykeresztjét nyerte. A főrendiház újjá szervezésekor annak tagjává kineveztetett. Nyáry Adolf báró 1832. okt. 25-én Hontmegye, Bagonya községében született. Kiváló hajlamot érezvén a katonai pályához, 1848-ban a jogi tanfolyamtól mint önkéntes hadapród a cs. k. 3-ik számú vértes ezredbe állott s még ugyanazon év szeptember havában a magyar minisztérium által mint hadnagy osztatott be a Miklóshuszárokhoz, rövid idő múlva azonban visszahelyezték régi ezredéhez. Ezzel és később a 8-ik sz. huszárezreddel részt vett eleinte az 1848-iki szabadságharczban, utóbb pedig az 1848/49-iki olasz hadjáratban, a hol több