1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1886. Képviselőház Budapest, 1886.
gyűjteménye gyanánt szerepeljen. Az anyag feldolgozásának szorosan körülhatárolt módszerében lelje magyarázatát azon netán felötlő aránytalanság is, mely egyes életrajzok terjedelme közt, viszonyítva ezt az illető képviselők egyéni értékéhez, mutatkozik. Bizonyára senkinek se jutna eszébe, hogy valakinek érdemeit. egyéni, társadalmi vagy politikai súlyát azon mérték szerint, itél je meg, mely esetleg egy vázszeríi életrajz sorainak számában jut kifejezésre s ebből ;i szempontból indulva ki, irányzatossággal vagy részrehajlással alig leszek vádolható. Hogy e mű még sok tekintetben fogyatékos, azt magam tudom legjobban. Szolgáljon azonban mentségül első sorban az a körülmény, hogy úgyszólván az úttörő fáradságos munkája i kellett végeznem; s a számos nehézség közt. melyek elém gördültek, intentióimnak sokaknál történt félremagyarázása hatott leginkább bénitólag munkám előhaladására. Ennek tulajdonítható több életrajz hézagossága. Vigasztal az a remény, bogy a vállalat folytatása esetében, ha majd c/.élja felől tájékozottabb lesz a közvélemény, a ma még jelentkező hiányok pótolhatók és javíthatók lesznek, s akkor nyílik alkalmam a jelen műbe netán becsúszott téves adatok