1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1886. Képviselőház Budapest, 1886.

A képviselőház tagjainak névjegyzéke - A képviselőház tagjai - Abonyi Emil - Almásy Sándor - Amon Ede

Abonyi Emil 1848. nov. 19-én Nagy-Szőllősön s/.iiletett. Jogi tanulmányai befejeztével a megyei élet terén keresett magának szerepkört. 1870-ben Bereg­megye tiszteletbeli, majd két évvel később valóságos al­jegyzőjévé választatott ; nemsokára 1877-ben t. főjegy­zővé lett s sógora Morvay Pál elhunyta után ugyancsak Beregmegye felvidéki kerületének képviselőjévé válasz­tatott. Azóta folyton e kerületet képviseli, s mint ilyen, a (szabadelvű párt hive. Abonyi az 187 8 , 81-iki országgyű­lés folyamán tagja volt a naplóbiráló bizottságnak, mely­nek azután az lSS^-iki országgyűlés folyama alatt (elnökévé lön. Tagja és előadója volt továbbá az állandó igazoló bizottságnak, jegyzője a zárszámadási bizott­ságnak. Almásy Sándor hevesmegyei születésű. A sza­Ibadságharczban kiváló részt vett, mint kormánybiztos. [A képviselőháznak egyik legrégibb tagja, amennyiben már az 1861. országgyűlésen jelen volt, s azóta állandóan tagja a háznak, mint a ftigedi kerület képviselője. Egyike volt a függetlenségi párt szervezőinek. Anion Ede született Körrnöcz bányán 1851-beii. A jogi tanulmányokat a budapesti és bécsi egyetemeken végezte, a jog- és államtudományi tudori oklevelet a budapesti egyetemen nyerte el 1876-ban. ugyanakkor Körmöcz sz. kir. és főbányaváros törvényhatóságához tb. főjegyzőnek neveztetett ki, a hol 1879-beu valóságos főjegyzővé választatott meg. Ez állásban 1884-ig maradt. i midőn orsz. képviselővé választatott szabadelvű párti programmal. A folyó évben megtartott bányászati kon­gresszus alkalmával megalakult orsz. bányász-egylet vá­lasztmányába választatott. Evek óta tagja a felsőmagyar­•>rszági halászati egylet választmányának. KKIVISKl.iijIAZ.

Next

/
Thumbnails
Contents