Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)
2007-07-01 / 7-8. szám
Áldás fiam szolgálatára Beszélgetés Tőkés István nyugalmazott teológiai professzorral, református lelkésszel Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident FRIGYESY ÁGNES Tőkés István teológiai professzor idén tölti be 91. életévét. Tőkés László édesapjáról kevesen tudják: ő is szembeszállt 1989. májusában a kommunista-típusú egyházi vezetéssel, mint református lelkész. Egy gyűlésen felállt és a következőket mondta: Aki az Úr Krisztus akaratával ellentétesen tevékenykedik az egyházban - akár püspök, akár más beosztású, vagy legyen állami szerveknél képviselő -, azoknak nem szabad engedelmeskedni. Másnap megjelentek a Securitate emberei a püspöknél, s ezzel megpecsételődött Tőkés István sorsa. Eltiltották az igehirdetéstől és mindenféle szolgálattól - meséli kolozsvári otthonában. Tőkés László édesapja - nyolc gyermek nemzője - beszél a nagycsalád fontosságáról, a magyarság szerepéről, s László fia küldetéséről.- István bátyámát hogyan zárták ki a Zsinatból?- Nem csak a Zsinatból, hanem mindenhonnan eltávolítottak. 1989 októberében, az iskolai év kezdete után egy hónappal egyszerűen kizártak az egyházi életből. Az akkori püspök Ceausescu, és a Securitate embere volt. Mai napig nem tudom, a maga akaratát hajtotta-e végre, vagy pedig a Securitate nyomásának engedelmeskedett. Meglátásom szerint együttműködött a Securitatéval.- Hogy hívták a püspököt?- Nagy Gyulának. Nem akarok rosszat mondani senkiről. Túl vagyok már rajta. Hálát adok a Jóistennek, hogy időben kidobtak az egyházból.- De gondolom akkor nem esett jól...- Nagyon rosszul esett. Engem megfosztottak mindentől: püspök helyettes voltam, ugyanakkor sereg egyéb bizottságnak, testületi szervezetnek tagjaként tevékenykedtem.- Nemet mondott bizonyos dolgokra?- A Securitate ellenem volt, ezt tudták. Nem tetszett nekik, hogy nem képviselem a román nacionalizmust az ő akaratuk szerint. Nem voltak megelégedve azzal sem, hogy a történelmi materializmus idején, mint teológiai professzor hiszek, s erre nevelem a fiatalságot. Véleményük szerint nem képviseltem azt a kommunista szellemet, amit elvártak volna tőlem. Ebben nagyjából igazuk volt. Végső konklúzióként megállapították, s ez persze bosszantott, hogy ellensége vagyok a román államnak és a püspöknek. Kidobásom közvetett okozója pedig az volt: 1989. májusában egy gyűlésen felálltam és azt mondtam: aki az Úr Krisztus akaratával ellentétesen tevékenykedik az egyházban - akár püspök, akár más beosztású, vagy legyen állami szerveknél képviselő -, azoknak nem szabad engedelmeskedni. Másnap megjelentek a Securitate emberei a püspöknél, s ezzel megpecsételték a sorsom. Eltiltottak az igehirdetéstől és mindenféle szolgálattól.- S ez egyik napról a másikra történt?- Az igehirdetéstől való eltiltás egyik napról a másikra történt. A püspök küldötte közölte, nem szolgálhatok vasárnap és más alkalmakkor sem. De míg telt az idő - májustól októberig -, a püspök társaival együtt egy ülésen elhatározta, hogy engem nyugalomba helyez. A szolgálati idő határ nálunk a 70. év. Amikor megtörtént, hogy mindenhonnan kidobtak, épp itt ültem a szobámban 1990-ben, egyszercsak nyílt az ajtó és belépett rajta László fiam. Azt mondta: - No Édesapám, mind büntethetik, engem tegnap megválasztottak püspöknek. - Jól van fiam, csak maradj becsületes ember!- Amikor Önnel megtörtént ez a méltatlanság, László fia már ismertté vált a forradalmi események révén. A szálak összefüggnek apa és fia vonatkozásában?- Összefüggnek. Fiamnak szoktam viccesen mondani: - Neked az egyik nyomorúságod, hogy én az apád vagyok, nekem pedig a másik nyomorúságom, hogy Te a fiam vagy. 1989 előtt László fiam itt lakott a lakásom2007. július - augusztus ban két éven át. Amikor egy ívet kellett kitöltenem, hogy kik laknak ebben a lakásban, beírtam az ő nevét is. Ekkor hivatalosan tudtomra hozták: László fiam nem családtag, hanem albérlő. Komiszak voltak. Abban az időben minden összefüggött. Engem mindenünnen eltiltottak, nem is lépte át a küszöbömet sem professzor, sem lelkész. Megszakították velem a kapcsolatot. A Securitate hatásköre sokmindenre kiterjedt. Egyedül László fiam hatalmazott fel írásban, hogy, mint temesvári lelkipásztort helyettesítsem a gyülekezetben. Ezt rajta kívül sem a teológiai professzorok, se senki nem tette meg. Nem szeretem a familiáris dolgokat, de ebből a szempontból ki kell emelnem fiamat, mert egyedül ő mert szembehelyezkedni a két püspökkel.- Ön nyolc gyermek édesapja. Tudatosan vállalták a gyermekáldást?- Sajnálom, hogy feleségem már nem ülhet mellettem. Nálunk Erzsébet lányom szokta mondani kissé ügyetlenül, hogy nálam statisztika-kérdés a gyermekáldás. De ez sosem volt az, még csak nem is egyházi-, vagy magyarság kérdése, hanem a 127. zsoltárban olvasható: Az anya gyümölcse jutalom. Boldog ember, aki ezt a jutalmat elfogadja. „És ők lesznek mind olyanok, mint a nyilak a kézívben, az erős vitéz kezében." Boldog ember, ki ilyenekkel tölti meg tegezét. Mi így éltünk. Tehát a gyermekáldást hitbeli kérdésnek tekintem. Amit az Úr ajándékoz, el kell fogadni. Engedje meg Ágnes, most szeretnék hangsúlyt adni a szavaimnak, kissé felemelem a hangomat is: az egész erdélyi élet megváltozhatna egyik évtizedről a másikra, ha a 127- es zsoltárban mondottakat sokan elfogadnák. Sajnos írók, politikusok, sőt lelkipásztorok sem fogadják él, hogy az anyaméh gyümölcse jutalom. Kivételek persze vannak, de a társadalom sem akarja e kérdés gyökeres megváltoztatását. Pedig az erdélyi élet kulcsa az édesanyáknál van. Ma már annyit változtatok ezen, hogy Erdély kulcsa az édesanyák és a hívő édesapák együttesének kezében van. Sajnos a gyermekáldás elfogadását nem látom Magyarországon sem. Nem foglalkoznak vele a televíziók sem. Persze a megfelelő lakás biztosítása fontos, de a vállalás épp azt jelenti - jómódban nagyon könnyű vállalni -, hogy a rosszat is vállalom. Nem úgy oldom meg a kérdésemet, hogy elmenekülök Erdélyből, hanem vállalom ezt a sorsot. Fontos, hogy az Úr akarata szerint éljek. Mert „kinek gyermekei vannak, szép ajándékul fogadja, mert őket az Isten adja.” (127. zsoltár) Mindegy, hogy Erdélyben, Kecskeméten, vagy Budapesten élek. Ez hiányzik ma. Ehhez kapcsolódik, hogy más lesz az egyház élete, más lesz a magyarság helyzete, ha nem menekülnek el az emberek. Minden más lesz. Az igazi fundamentum, hogy legyenek édesanyák és édesapák! Feleségem mondta egyszer: szégyellem magam, amikor azt hallom, hogy van még 12 gyermekes család is. Nekünk nyolc gyermeket adott az Úr, s ezt elfogadtuk. S ha elmesélném, hogy neveltük fel őket! Nekik is megmondom nem egyszer: nyolcuknak együttvéve nincs annyi gondjuk, mint nekünk volt.- István bátyám fel tudná-e sorolni kiből mi lett?- Legnagyobb lányom Erzsébet fizika szakos tanár, ő irodalmár akart lenni, de abban az időben a lelkész szülők gyermekeit üldözték és nem vették fel sehová. Szerencsére olyan tanulmányi eredményt mutattak fel, hogy nem lehetett őket nem felvenni. István fiam építészmérnök, aki elmenekült Kanadába. Édesanyja épp, hogy el nem ájult, mert akaratunk és tudomásunk ellenére ment ki, de később hazajött. Mind tehetséges emberek. Anna leányom a harmadik, 130 felvételiző közül 13.-ként végzett, ő orvos. Itthon maradt és egyedüli nőgyógyásza a kolozsvári magyar társadalomnak. Negyedik fiam, András, ő fizikus akart lenni, s az is lett. Tanárként nevet szerzett magának Marosvásárhelyen. Ugyanakkor mélyrehatóan beleszól a társadalmi életbe is. Ötödik Eszter leányom, ő fogorvos, itt él Kolozsvárt. A 127. zsoltár igéje családi viszonylatban úgy néz ki, hogy mindenkinek minimálisan három gyermeke kell legyen! Elmondhatom, általában három gyermekük van, egyiküknek nincs, de a másiknál hét született. Eszternél három gyermek van. József mérnök, ő Magyarországon él, nekik egy gyermekük született. A következő László. Hosszú história, hogy jutott a teológiára. Némelykor akart, máskor nem akart, s odajutottunk, hogy történt, ami történt Temesváron, s lett belőle püspök. Zsolt fiam fizikus, a székelyudvarhelyi Református Kollégium igazgatója.- Hányán vannak, ha összegyűlik a család?- 25 unokám van, s három dédunokám. Nehéz őket összehozni. A nyolc gyermek együvé hozása még csak könnyebb. Együttlétük feleségem 80. esztendejében történt meg tijoljára.- István bátyám mire tanította nyolc gyermekét?- Életem meghatározója az élő, fenséges Úr: a személyek, az anyaszentegyház, a történelem Ura, a jelen és a jövendő Ura. Őhozzá személyesen viszonyulok, ezért nevezem magamat hívő embernek. Gyermekeimet is erre tanítottam: döntő fontosságú, hogy az Úr gondviselését, Isten vezetését elfogadjam, akár, mint püspök, akár, mint tanár, vagy mérnök. Elfogadom az Úr gondviselését és neki engedelmeskedem. A másik pedig, mely ebbe tagolódik, hogy legyél hívő egyháztag! Legyél a keresztyénség aktív képviselője! Legyél igazi magyar ember! Meggyőződésem, ezt sokszor mondom is, ha igazán hívő lenne a magyarság, másképp alakulna minden személy-, és a családok sorsa, sőt a felbomló családok élete is. A Gondviselés keretei között ki-ki gyakorolhatná az engedelmességet. Egyiknek több adatott, a másiknak kevesebb. Vagyis aki hívő, keresztyén életet él, nem menekül el a nehézségek elől, nem utasítja vissza a gyermekáldást. Nem tesz olyat, amely ezzel idegen. Ez volt a családi szellem. S a feleségem, Isten nyugtassa, ugyanígy gondolta, mint én.- László fia elindítója volt a romániai forradalmi eseménynek, mely az elmúlt diktatórikus, kommunista rendszerre mondott nemet. Mint édesapa hogy tekint László fiára?- Ő az üldözöttek között volt 1983-84-től. Kidobása, s a munkanélkülisége 1984-85-ben történt. Állandó feszültségben élt. Ezt most nem mesélem el. Küzdelmében részemről csak támogatás érte. Ezt ő tudja, és hálás is érte.- Hogy értsék az olvasók, Tőkés László szembeszállt nemcsak a Ceansescn-rendszerrel, mely közismertté vált, hanem azt megelőzően a kommunista békepapokkal is a Teológián.- Neki sajátos hivatása volt. Lászlóból nem lett volna több, mint egy valamire való református lelkipásztor, ha a történelem Urának akarata nem jön belé. Mindenki feszültségben élt, ám ő olyan helyzetbe került, hogy ezt ki kellett fejezze úgy, ahogy másnak nem kellett. Akit nem üldözött a püspök úgy, mint őt, annak nem kellett ellenállnia. Nála nem ismerték el, hogy megválasztotta a gyülekezet, ezért ellent kellett mondani. Ebből az ellentmondásból többéves harc következett, egészen 1989-ig. S ha már gyermekeimről van szó, Lászlóból nem lett volna az, ami -, ha az akkor még Kanadában élő István fiam nem küldte volna ide a televíziósokat. Ekkor történt Temesváron az a bizonyos felvétel, amelyikkel aztán bekerült az idők és az események sodrába. Amikor „kikészítette” Ceausecut és a Securitatet. Ez volt a forrpontja a 1989-es esztendőnek, amikor hónapokon át a család egyik, vagy másik tagja mindig mellette volt. László a család támogatását megkapta. Az utolsó prédikációt Temesváron még én tartottam 9. oldal 1989-ben, amikor egy hónapot töltöttem velük. Az ellentét megvolt az állami hatóságok, az egyházi hatóságok és László fiam között. Minthogy a Panoráma filmmel belekerült több, mint az idők sodrába, akarva, nem akarva kellett, hogy vállalja a felelősséget. Neve bekerült a köztudatba, hosszan jöttek az emberek, nálam is sokan megfordultak. Ő az erdélyi életben - a románság és a magyarság életében - kiemelkedő személyiséggé alakult. Persze ne felejtse el - erről tudnék még legalább fél órát mesélni nem igaz, hogy mellette álltak, ma sem áll mellette sem az egyház, sem a magyarság. Illetve a magyarság igen. És a gyülekezetben sem győzöm hallani László fiam nevét. Ellenben a politikusok, az egyházi vezetők nem támogatják.- Sokan állnak mellette, csak felemásra sikeredett a rendszerváltozás. Sok még a régi ember...- Igen, sokan állnak mellette- mindenki ezt mondja utólag. Ellenben László fiamtól hallottam:- Látja édesapám mindenki igazat ad nekem, de eddigelé minden gyűlésen leszavaztak. Posztkommunista társadalomban élünk, sokan mellette állnak, mások óvatoskodnak. A nép megérti, az erdélyi magyarság elismert képviselője, az RMDSZ-ből mégis kidobták. Ettől függetlenül ő biztos küldetést nyert, ahogy látom, s ezt hűséggel teljesíti.- Mire biztatja László fiát? Félti-e, aggódik-e érte?- Nem kell őt biztatni semmire az ég világán. 1984-ben, amikor bekapcsolódott ebbe a társadalmi küzdelembe, itt ült az ebédlőben a díványon, és arra kért, mondjak neki valamit. Bementem hozzá, s azt mondottam: - Nézz ide, fiam! Te most elkezdtél valamit. Jegyezd meg, ez felelősséggel jár. Megtörténhet, hogy sikereket érsz el, de az is megtörténhet, hogy téged kivégeznek. Tehát halál lesz a vége. Számolj azzal, hogy lehet így is, lehet úgy is! Mint apád mondom: áldásom reá, ha ezt a szolgálatodat folytatod! Erre ő azt válaszolta: - Édesapám vállalom. Alapjában véve kifejezte, hogy a halállal is szembenéz. így lett belőle az, ami, mert ezt a harcot végig kellett vinnie. S amikor jött a fordulat, - látja ezt sem ismerik el mind a mai napig, akármilyen évforduló van, hogy László temesvári kiállása volt az igazi gyújtópont. Mellesleg felemlegetik, hogy az egyházból került ki a szikra. Egy semmiskedő magatartás jellemző. Sem a román-ortodox egyház, sem az RMDSZ nem ismerik el szerepét, vagy irigységből, vagy ki tudja, miért. Ez fájhat Lászlónak, de látja - ha már feltette a kérdést -, ő ennek ellenére viszi tovább a harcot. Aztán hogy hol fog bevégződni? Ne tudom, ő sem tudja. Egyelőre csak annyi biztos, hogy meg kell küzdenie egy hamis klerikális magatartással budapesti, kolozsvári, sőt nagyváradi viszonylatban is. S ehhez áldásomat adtam. Az autószerencsétlensége ellenére egészséges jói bírja. Csak vigye tovább! Mindenben támogatom.- Visszatérve István bátyám életútjára, mit tartott legfontosabbnak a hivatásában?- Az én űrsom a 127. zsoltár: - Ha az Úr nem építi a Házat, hiába fáradoznak az építők, akár mint papok, akár, mint orvosok, vagy írók. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába őrködnek az őrizők, vagyis a politikusok, a társadalmi élet vezetői. Életünk a történelem Urának hatalma alatt áll. Fölösleges nektek korán kelnetek, későn feküdnötök, és fáradsággal szerzett kenyeret ennetek - mondja az Úr a 127. zsoltárban. Vagyis ez azt jelenti: Nem az én erőmből épül a világ. Szükséges az is, de nem ez tart meg. Mert az Úr az ő szerelmesére bízza a városépítést, a ház építését. Az Úr az övének, szerelmesének álmában ád eleget. Ez álom világban, az Úr iránti álomvilágban élek. O gondoskodik az erdélyi magyarokról, az egyházról, gondoskodik rólam, gyermekeimről. Áz anyaméh gyümölcse jutalom. Boldog ember, aki elfogadja ezt a jutalmat, mert nem szégyenül meg soha, hogyha ellenséggel áll szemben. Tőkés István