Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)

2007-07-01 / 7-8. szám

Áldás fiam szolgálatára Beszélgetés Tőkés István nyugalmazott teológiai professzorral, református lelkésszel Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident FRIGYESY ÁGNES Tőkés István teológiai professzor idén tölti be 91. életévét. Tőkés László édesapjáról kevesen tudják: ő is szembeszállt 1989. májusában a kommunista-típusú egyházi veze­téssel, mint református lelkész. Egy gyűlésen felállt és a következőket mondta: Aki az Úr Krisztus aka­ratával ellentétesen tevékenykedik az egyházban - akár püspök, akár más beosztású, vagy legyen állami szerveknél képviselő -, azoknak nem szabad engedelmeskedni. Másnap megjelentek a Securitate emberei a püspöknél, s ezzel meg­pecsételődött Tőkés István sorsa. Eltiltották az igehirdetéstől és min­denféle szolgálattól - meséli kolozs­vári otthonában. Tőkés László édesapja - nyolc gyermek nemzője - beszél a nagy­család fontosságáról, a magyarság szerepéről, s László fia küldetésé­ről.- István bátyámát hogyan zár­ták ki a Zsinatból?- Nem csak a Zsinatból, hanem mindenhonnan eltávolítottak. 1989 októberében, az iskolai év kezdete után egy hónappal egyszerűen ki­zártak az egyházi életből. Az akkori püspök Ceausescu, és a Securitate embere volt. Mai napig nem tudom, a maga akaratát hajtotta-e végre, vagy pedig a Securitate nyomásának en­gedelmeskedett. Meglátásom szerint együttműködött a Securitatéval.- Hogy hívták a püspököt?- Nagy Gyulának. Nem akarok rosszat mondani senkiről. Túl vagyok már rajta. Hálát adok a Jóistennek, hogy időben kidobtak az egyházból.- De gondolom akkor nem esett jól...- Nagyon rosszul esett. Engem megfosztottak mindentől: püspök helyettes voltam, ugyanakkor sereg egyéb bizottságnak, testületi szerve­zetnek tagjaként tevékenykedtem.- Nemet mondott bizonyos dol­gokra?- A Securitate ellenem volt, ezt tudták. Nem tetszett nekik, hogy nem képviselem a román nacionalizmust az ő akaratuk szerint. Nem voltak meg­elégedve azzal sem, hogy a történelmi materializmus idején, mint teológiai professzor hiszek, s erre nevelem a fiatalságot. Véleményük szerint nem képviseltem azt a kommunista szelle­met, amit elvártak volna tőlem. Ebben nagyjából igazuk volt. Végső konklú­zióként megállapították, s ez persze bosszantott, hogy ellensége vagyok a román államnak és a püspöknek. Kidobásom közvetett okozója pedig az volt: 1989. májusában egy gyűlésen felálltam és azt mondtam: aki az Úr Krisztus akaratával ellentétesen tevé­kenykedik az egyházban - akár püs­pök, akár más beosztású, vagy legyen állami szerveknél képviselő -, azoknak nem szabad engedelmeskedni. Más­nap megjelentek a Securitate emberei a püspöknél, s ezzel megpecsételték a sorsom. Eltiltottak az igehirdetéstől és mindenféle szolgálattól.- S ez egyik napról a másikra történt?- Az igehirdetéstől való eltiltás egyik napról a másikra történt. A püs­pök küldötte közölte, nem szolgál­hatok vasárnap és más alkalmakkor sem. De míg telt az idő - májustól októberig -, a püspök társaival együtt egy ülésen elhatározta, hogy engem nyugalomba helyez. A szolgálati idő határ nálunk a 70. év. Amikor megtörtént, hogy minden­honnan kidobtak, épp itt ültem a szo­bámban 1990-ben, egyszercsak nyílt az ajtó és belépett rajta László fiam. Azt mondta: - No Édesapám, mind büntethetik, engem tegnap megvá­lasztottak püspöknek. - Jól van fiam, csak maradj becsületes ember!- Amikor Önnel megtörtént ez a méltatlanság, László fia már ismertté vált a forradalmi esemé­nyek révén. A szálak összefüggnek apa és fia vonatkozásában?- Összefüggnek. Fiamnak szoktam viccesen mondani: - Neked az egyik nyomorúságod, hogy én az apád va­gyok, nekem pedig a másik nyomo­rúságom, hogy Te a fiam vagy. 1989 előtt László fiam itt lakott a lakásom­2007. július - augusztus ban két éven át. Amikor egy ívet kellett kitöltenem, hogy kik laknak ebben a lakásban, beírtam az ő nevét is. Ekkor hivatalosan tudtomra hozták: László fiam nem családtag, hanem albérlő. Komiszak voltak. Abban az időben minden összefüggött. Engem minde­nünnen eltiltottak, nem is lépte át a kü­szöbömet sem professzor, sem lelkész. Megszakították velem a kapcsolatot. A Securitate hatásköre sokmindenre ki­terjedt. Egyedül László fiam hatalma­zott fel írásban, hogy, mint temesvári lelkipásztort helyettesítsem a gyüleke­zetben. Ezt rajta kívül sem a teológiai professzorok, se senki nem tette meg. Nem szeretem a familiáris dolgokat, de ebből a szempontból ki kell emelnem fiamat, mert egyedül ő mert szembehe­lyezkedni a két püspökkel.- Ön nyolc gyermek édesapja. Tudatosan vállalták a gyermekál­dást?- Sajnálom, hogy feleségem már nem ülhet mellettem. Nálunk Erzsébet lányom szokta mondani kissé ügyet­lenül, hogy nálam statisztika-kérdés a gyermekáldás. De ez sosem volt az, még csak nem is egyházi-, vagy ma­gyarság kérdése, hanem a 127. zsol­tárban olvasható: Az anya gyümölcse jutalom. Boldog ember, aki ezt a ju­talmat elfogadja. „És ők lesznek mind olyanok, mint a nyilak a kézívben, az erős vitéz kezében." Boldog ember, ki ilyenekkel tölti meg tegezét. Mi így éltünk. Tehát a gyermekáldást hitbeli kérdésnek tekintem. Amit az Úr aján­dékoz, el kell fogadni. Engedje meg Ágnes, most sze­retnék hangsúlyt adni a szavaimnak, kissé felemelem a hangomat is: az egész erdélyi élet megváltozhatna egyik évtizedről a másikra, ha a 127- es zsoltárban mondottakat sokan elfo­gadnák. Sajnos írók, politikusok, sőt lelkipásztorok sem fogadják él, hogy az anyaméh gyümölcse jutalom. Kivé­telek persze vannak, de a társadalom sem akarja e kérdés gyökeres megvál­toztatását. Pedig az erdélyi élet kulcsa az édesanyáknál van. Ma már annyit változtatok ezen, hogy Erdély kul­csa az édesanyák és a hívő édesapák együttesének kezében van. Sajnos a gyermekáldás elfogadását nem látom Magyarországon sem. Nem foglal­koznak vele a televíziók sem. Persze a megfelelő lakás biztosítása fontos, de a vállalás épp azt jelenti - jómód­ban nagyon könnyű vállalni -, hogy a rosszat is vállalom. Nem úgy oldom meg a kérdésemet, hogy elmenekülök Erdélyből, hanem vállalom ezt a sor­sot. Fontos, hogy az Úr akarata szerint éljek. Mert „kinek gyermekei vannak, szép ajándékul fogadja, mert őket az Isten adja.” (127. zsoltár) Mindegy, hogy Erdélyben, Kecskeméten, vagy Budapesten élek. Ez hiányzik ma. Ehhez kapcsolódik, hogy más lesz az egyház élete, más lesz a magyarság helyzete, ha nem menekülnek el az emberek. Minden más lesz. Az igazi fundamentum, hogy legyenek édes­anyák és édesapák! Feleségem mondta egyszer: szé­gyellem magam, amikor azt hallom, hogy van még 12 gyermekes család is. Nekünk nyolc gyermeket adott az Úr, s ezt elfogadtuk. S ha elmesél­ném, hogy neveltük fel őket! Nekik is megmondom nem egyszer: nyolcuk­nak együttvéve nincs annyi gondjuk, mint nekünk volt.- István bátyám fel tudná-e so­rolni kiből mi lett?- Legnagyobb lányom Erzsébet fizika szakos tanár, ő irodalmár akart lenni, de abban az időben a lelkész szülők gyermekeit üldözték és nem vették fel sehová. Szerencsére olyan tanulmányi eredményt mutattak fel, hogy nem lehetett őket nem felven­ni. István fiam építészmérnök, aki elmenekült Kanadába. Édesanyja épp, hogy el nem ájult, mert akara­tunk és tudomásunk ellenére ment ki, de később hazajött. Mind tehetséges emberek. Anna leányom a harmadik, 130 felvételiző közül 13.-ként vég­zett, ő orvos. Itthon maradt és egye­düli nőgyógyásza a kolozsvári ma­gyar társadalomnak. Negyedik fiam, András, ő fizikus akart lenni, s az is lett. Tanárként nevet szerzett magá­nak Marosvásárhelyen. Ugyanakkor mélyrehatóan beleszól a társadalmi életbe is. Ötödik Eszter leányom, ő fogorvos, itt él Kolozsvárt. A 127. zsoltár igéje családi viszonylatban úgy néz ki, hogy mindenkinek mi­nimálisan három gyermeke kell le­gyen! Elmondhatom, általában három gyermekük van, egyiküknek nincs, de a másiknál hét született. Eszternél három gyermek van. József mérnök, ő Magyarországon él, nekik egy gyer­mekük született. A következő László. Hosszú história, hogy jutott a teoló­giára. Némelykor akart, máskor nem akart, s odajutottunk, hogy történt, ami történt Temesváron, s lett belőle püspök. Zsolt fiam fizikus, a székely­udvarhelyi Református Kollégium igazgatója.- Hányán vannak, ha összegyű­lik a család?- 25 unokám van, s három déd­unokám. Nehéz őket összehozni. A nyolc gyermek együvé hozása még csak könnyebb. Együttlétük felesé­gem 80. esztendejében történt meg tijoljára.- István bátyám mire tanította nyolc gyermekét?- Életem meghatározója az élő, fenséges Úr: a személyek, az anya­­szentegyház, a történelem Ura, a je­len és a jövendő Ura. Őhozzá szemé­lyesen viszonyulok, ezért nevezem magamat hívő embernek. Gyerme­keimet is erre tanítottam: döntő fon­tosságú, hogy az Úr gondviselését, Isten vezetését elfogadjam, akár, mint püspök, akár, mint tanár, vagy mér­nök. Elfogadom az Úr gondviselését és neki engedelmeskedem. A másik pedig, mely ebbe tagolódik, hogy legyél hívő egyháztag! Legyél a ke­­resztyénség aktív képviselője! Legyél igazi magyar ember! Meggyőződésem, ezt sokszor mondom is, ha igazán hívő lenne a magyarság, másképp alakulna min­den személy-, és a családok sorsa, sőt a felbomló családok élete is. A Gond­viselés keretei között ki-ki gyakorol­hatná az engedelmességet. Egyiknek több adatott, a másiknak kevesebb. Vagyis aki hívő, keresztyén életet él, nem menekül el a nehézségek elől, nem utasítja vissza a gyermekáldást. Nem tesz olyat, amely ezzel idegen. Ez volt a családi szellem. S a felesé­gem, Isten nyugtassa, ugyanígy gon­dolta, mint én.- László fia elindítója volt a romániai forradalmi esemény­nek, mely az elmúlt diktatórikus, kommunista rendszerre mondott nemet. Mint édesapa hogy tekint László fiára?- Ő az üldözöttek között volt 1983-84-től. Kidobása, s a munka­­nélkülisége 1984-85-ben történt. Ál­landó feszültségben élt. Ezt most nem mesélem el. Küzdelmében részemről csak támogatás érte. Ezt ő tudja, és hálás is érte.- Hogy értsék az olvasók, Tő­kés László szembeszállt nemcsak a Ceansescn-rendszerrel, mely közis­mertté vált, hanem azt megelőzően a kommunista békepapokkal is a Teológián.- Neki sajátos hivatása volt. Lász­lóból nem lett volna több, mint egy va­lamire való református lelkipásztor, ha a történelem Urának akarata nem jön belé. Mindenki feszültségben élt, ám ő olyan helyzetbe került, hogy ezt ki kellett fejezze úgy, ahogy másnak nem kellett. Akit nem üldözött a püspök úgy, mint őt, annak nem kellett ellenállnia. Nála nem ismerték el, hogy megválasz­totta a gyülekezet, ezért ellent kellett mondani. Ebből az ellentmondásból többéves harc következett, egészen 1989-ig. S ha már gyermekeimről van szó, Lászlóból nem lett volna az, ami -, ha az akkor még Kanadában élő István fiam nem küldte volna ide a televízió­sokat. Ekkor történt Temesváron az a bizonyos felvétel, amelyikkel aztán bekerült az idők és az események sod­rába. Amikor „kikészítette” Ceausecut és a Securitatet. Ez volt a forrpontja a 1989-es esztendőnek, amikor hónapo­kon át a család egyik, vagy másik tagja mindig mellette volt. László a család támogatását megkapta. Az utolsó pré­dikációt Temesváron még én tartottam 9. oldal 1989-ben, amikor egy hónapot töltöt­tem velük. Az ellentét megvolt az álla­mi hatóságok, az egyházi hatóságok és László fiam között. Minthogy a Pano­ráma filmmel belekerült több, mint az idők sodrába, akarva, nem akarva kel­lett, hogy vállalja a felelősséget. Neve bekerült a köztudatba, hosszan jöttek az emberek, nálam is sokan megfordultak. Ő az erdélyi életben - a románság és a magyarság életében - kiemelkedő sze­mélyiséggé alakult. Persze ne felejtse el - erről tudnék még legalább fél órát mesélni nem igaz, hogy mellette álltak, ma sem áll mellette sem az egyház, sem a ma­gyarság. Illetve a magyarság igen. És a gyülekezetben sem győzöm hallani László fiam nevét. Ellenben a politikusok, az egyházi vezetők nem támogatják.- Sokan állnak mellette, csak fe­lemásra sikeredett a rendszerválto­zás. Sok még a régi ember...- Igen, sokan állnak mellette- mindenki ezt mondja utólag. El­lenben László fiamtól hallottam:- Látja édesapám mindenki igazat ad nekem, de eddigelé minden gyű­lésen leszavaztak. Posztkommunista társadalomban élünk, sokan mellette állnak, mások óvatoskodnak. A nép megérti, az erdélyi magyarság elis­mert képviselője, az RMDSZ-ből mégis kidobták. Ettől függetlenül ő biztos küldetést nyert, ahogy látom, s ezt hűséggel teljesíti.- Mire biztatja László fiát? Fél­ti-e, aggódik-e érte?- Nem kell őt biztatni semmire az ég világán. 1984-ben, amikor bekap­csolódott ebbe a társadalmi küzdelem­be, itt ült az ebédlőben a díványon, és arra kért, mondjak neki valamit. Bementem hozzá, s azt mondottam: - Nézz ide, fiam! Te most elkezdtél va­lamit. Jegyezd meg, ez felelősséggel jár. Megtörténhet, hogy sikereket érsz el, de az is megtörténhet, hogy téged kivégeznek. Tehát halál lesz a vége. Számolj azzal, hogy lehet így is, lehet úgy is! Mint apád mondom: áldásom reá, ha ezt a szolgálatodat folytatod! Erre ő azt válaszolta: - Édesapám vállalom. Alapjában véve kifejezte, hogy a halállal is szembenéz. így lett belőle az, ami, mert ezt a harcot végig kellett vinnie. S amikor jött a fordu­lat, - látja ezt sem ismerik el mind a mai napig, akármilyen évforduló van, hogy László temesvári kiállása volt az igazi gyújtópont. Mellesleg felem­legetik, hogy az egyházból került ki a szikra. Egy semmiskedő magatartás jellemző. Sem a román-ortodox egy­ház, sem az RMDSZ nem ismerik el szerepét, vagy irigységből, vagy ki tudja, miért. Ez fájhat Lászlónak, de látja - ha már feltette a kérdést -, ő ennek ellenére viszi tovább a harcot. Aztán hogy hol fog bevégződni? Ne tudom, ő sem tudja. Egyelőre csak annyi biztos, hogy meg kell küzdenie egy hamis klerikális magatartással budapesti, kolozsvári, sőt nagyváradi viszonylatban is. S ehhez áldásomat adtam. Az autószerencsétlensége elle­nére egészséges jói bírja. Csak vigye tovább! Mindenben támogatom.- Visszatérve István bátyám életútjára, mit tartott legfontosabb­nak a hivatásában?- Az én űrsom a 127. zsoltár: - Ha az Úr nem építi a Házat, hiába fára­doznak az építők, akár mint papok, akár, mint orvosok, vagy írók. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába őrködnek az őrizők, vagyis a politikusok, a tár­sadalmi élet vezetői. Életünk a törté­nelem Urának hatalma alatt áll. Fö­lösleges nektek korán kelnetek, későn feküdnötök, és fáradsággal szerzett kenyeret ennetek - mondja az Úr a 127. zsoltárban. Vagyis ez azt jelen­ti: Nem az én erőmből épül a világ. Szükséges az is, de nem ez tart meg. Mert az Úr az ő szerelmesére bízza a városépítést, a ház építését. Az Úr az övének, szerelmesének álmában ád eleget. Ez álom világban, az Úr iránti álomvilágban élek. O gondoskodik az erdélyi magyarokról, az egyházról, gondoskodik rólam, gyermekeimről. Áz anyaméh gyümölcse jutalom. Bol­dog ember, aki elfogadja ezt a jutal­mat, mert nem szégyenül meg soha, hogyha ellenséggel áll szemben. Tőkés István

Next

/
Thumbnails
Contents