Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-06-01 / 6. szám

12. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. június Két börtönlázadás 1956-ban TAMÁSKA PÉTER A forradalom 50. évfordulóján is fel­felmerül az a régi kommunista állítás, hogy a felkelők köztörvényeseket sza­badítottak rá a társadalomra. A való­ság az, hogy a Garasin Rudolf orszá­gos parancsnok vezette BV állt legto­vább ellen a tömegnyomásnak, s ami­kor a börtönőrök kénytelenek voltak engedni, a szabadításokat az ügyész­ségek forradalmi bizottságai hagyták jóvá. A közbűntényesek mind 1953- ban, mind 1955-ben, a „felszabadulás” 10. évfordulóján meglehetősen nagy számban jöttek ki, míg a politikaiakat olyannyira megszűrték, hogy még a szociáldemokraták is - köztük Maro­sán György vagy Kéthly Anna - csak 56 első felében szabadultak. Hogy a forradalom szellemétől milyen távol állt a közbűntényesek pártolása, arra jó példa a sopronkőhidai börtönlázadás. Kőhidai közjátékok A nyomtatott H alaprajzú sopronkőhidai fegyházat Jókai is megcsodálta s a sóha­jok házának nevezte. Komor épület, ahol mindig kemény fiúkat őriztek, ma is visszaeső és többszörösen visszaeső fér­fiak töltik itt büntetésüket. 1956-ot meg­előzően is volt már véres közjáték a fegy­­ház életében, amikor 1944 decemberé­nek közepén a hadbíróság székhelyét a fővárosból ide helyezte át. Az intézettel szemben lévő iskolában - ahol az őrök gyermekeit okították - hozták a nem egyszer kíméletlen ítéleteket. A halálos ítéleteket a börtön udvarán hajtották végre, többek között a németekre is fegy­vert fogó országgyűlési képviselőn, Bajcsy-Zsilinszky Endrén, továbbá a kommunista Pataky Istvánon és Pesti Barnabáson, de Kőhida rabja volt az il­legális ellenállási mozgalmat szervező Rajk László is, és Mindszenty József, aki veszprémi püspökként tiltakozott a zsi­dók üldözése ellen és azt követelte a nyi­las kormányzattól, hogy ne tegye had­színtérré a Dunántúlt. Rajkot, a későbbi kommunista belügyminisztert - aki a ka­tolikus egyházat megtöri, s az akkor már hercegprímás Mindszentyt kiszolgáltatja a népbíróságnak - bátyja, a nyüas állam­titkár menti meg a kötéltől. Rajk kőhi­dai portréját az ugyancsak fogoly, ám mindig nyalka huszár Révay Kálmán örökíti meg: börtönalbuma egy karika­turistának is ragyogó tiszt kézjegye. Ré­vay - s ez a sors fintora - az 1949. évi Rajk-per tiszti vonulatában elítéltek ki­végzését fogja kivont karddal levezé­nyelni a budai Margit körúti börtön belső udvarán, hogy aztán egy újabb párton­­belüli tisztogatás után őt is eléje a vég. A bevonuló oroszok hadifogoly tá­bort létesítenek Kőhidán, majd Szeröv tábornok utasítására - ő fog tisztogatni 1956 novemberében Budapesten - a ba­­deni szovjet hadbíróság börtöne lett 1948 elejéig. (Rég meghalt smasszerok rebes­gették, hogy csoportos kivégzések is vol­tak a kőbányák területén: a soproni ün­nepi játékok előkészítési munkái során a géppisztoly-nyomokat is el kellett tün­tetni.) 1948. március 10-én az oroszok távozásával a fegyintézet visszatelepült, de a nyugati határ közelsége miatt 1951 októberére politikai megfontolásból fel­számolták: újból csak a moszkvai „olva­dás” hatására, 1955-ben nyitják meg. 1955 novemberére már 1390 fő az elítél­tek száma, közülük több mint ezren olya­nok, hogy külső munkáltatásuk nem ta­nácsos. A rossz állapotban lévő manu­fakturális szövődében jó, ha a felüket foglalkoztatni tudják, ez és a különféle helyekről odahelyezett, nem összeszo­kott őrszemélyzet eleve konfliktushely­zetet hordoz magában. A robbanást a kintről beszivárgott hírek váltják ki. A ROBBANÁS 1956. október 28-án a n. körlet mint­egy félezer rabja kihasználva a megle­hetősen rossz ajtózárak adta lehetősé­get, kitódult a folyosóra. Politikai jel­szavakat kiabáltak, fenyegetőztek, majd elénekelték a Himnuszt: ezután kitörést kíséreltek meg a hátsó kapunál. Az őrök lövéseire megtorpantak s visszarohan­tak a biztonságosabbnak látszó börtön­falak közé. A tárgyalni kívánó Nagy Jó­zsef parancsnokot és néhány őrét azon­ban túszul ejtették, kivégzéssel s az épü­let felgyújtásával fenyegetőztek. Estére egyetemisták érkeztek Sop­ronból a város lakosságának kérését tol­mácsolva, hogy a zömmel köztörvényes és veszélyes elítélteket, a „zsiványokat” ne engedjék rájuk zúdulni. Tárgyalások kezdődtek a túszejtőkkel, akik elenged­ték foglyaikat. Másnap azért folytató­dott a zendülés: a szabadság szele ott bent mindenkit elragadott. Az udvarra kitömi akaró tömeget ugyan mindenféle ígérettel leszerelték, de harmadnap, hogy végleg megtörjék az ellenállást, az őrök két 40-40 fős rohamcsapatot szer­veztek, amelyek néhány perc alatt lero­hanták és zárkáikba nyomták vissza a lázadókat. A három nap mérlege: három halott. Két elítélt és az intézet párttit­kára, akit sajátjai lőttek le, véletlenül. Az a 16 életfogytiglanra ítélt köz­törvényes - akik a túszul ejtett parancs­nokot és a smasszerokat a testükkel védték meg társaik dühétől -, a forra­dalom bukása után egyéni kegyelmet kapott az Elnöki Tanácstól. Fő hang­adójuk egykor az ÁVH tagja volt; gyil­kosságért s más, súlyos bűncselekmé­nyért ítélték el. Akkor kapnak tehát ke­gyelmet Dobi Istvántól - aki ott bábás­kodik a hatalom átjátszásánál Nagy Imre kezéből a Kádáréba -, amikor a megtorlásokról szóló egyik ideiglenes intéző bizottsági jegyzőkönyvben az áll, hogy hovatovább nem tudják az el­ítélteket elhelyezni, ám a párt első tit­kára, Kádár János megjegyzi, hogy „a továbbiakban minőségi munkát kell végezni, kevesebb börtönbüntetést ki­osztani, és több halálos büntetést ki­szabni”. Moszkvai útjáról beszámolva még áprilisban elragadtatásában olyan népbíróság felállítását kéri elvtársaitól, amely a „horthystákat körmenetben” állítaná bíróság elé, és kivégzésük hí­rét nem közölné. Utójáték egy fura ítélettel Ahogy ez forradalmak leverése után szokás, a személyi állomány „inga­dozó” tagjait megrótták, áthelyezték. A parancsnokot előbb előléptették, majd felfüggesztették és elbocsátották, végül pedig egy év felfüggesztett börtönbün­tetésre ítélték. Fő bűne nyilvánvalóan az lehetett, hogy a forradalmi ifjúság­gal összeállva nem engedte rá az alvi­lágot Sopron városára. Hogy mennyire „törvényesen” pró­bálta működtetni a forradalom a bör­tönvilágot, arra Nagy Imre Snagovban, romániai őrizetében írt feljegyzései is utalnak. Kormánya felhívta az ávóso­­kat, hogy jelentkezzenek a büntetés­végrehajtási intézetekben, ahol bizton­sági őrizetbe veszik őket. Az intézke­dést majd a forradalom leverésében és a megtorlásban nagy szerepet játszó Münnich Ferenc - október 27-e és no­vember 3-a között Nagy belügyminisz­tere, majd Kádár riválisa és erős em­bere - hajtotta végre: több száz állam­­védelmi tiszt és beosztott kérte őrizetbe vételét országszerte. A forradalom - mondhatnánk - nemcsak tiszta volt, de tébolyítóan fényűző is. S ebbe a fényű­zésbe fért bele - akárcsak Szegeden, a nevét Marxról ismét Marsra váltó té­ren a Csillagbörtön nagyítéleteseinek benntartása közmegegyezéssel - a sop­roni köztörvényes lázadás leverése is. Sátoraljaújhelyi lázadás, 1944 A sátoraljaújhelyi fegyház és börtön - amely a múlt évben ünnepelte cente­náriumát - már 1944-ben végigélt egy börtönlázadást. A kitörésről legendák és memoárok születtek egy jugoszláv­­magyar mozgalmi romantika kereté­ben. A németek börtönön belüli meg­torlását s a többségében délvidéki és szerb nemzetiségű foglyok kivégzését megakadályozó Lindenberger Lajos parancsnokot a Rajk-per egyik mellék­vonulatában ítélték halálra, s vitték bitó alá 1950-ben. A 44-es kitörésnél had­bíróként „véletlenül” épp jelenlévő Major Ákos - aki pálfordulása után ret­tegett népbíróvá vált - emlékirataiban azt írta, hogy a fellázadt foglyok nem hiába haltak meg, nem úgy, „mint a doni hadsereg magyar katonái”. Szép dolog a történelem egyoldalú, bár lo­gikusnak tűnő balos szemlélete, azon­ban némi esztétikai kételyt támaszt az emberben az, hogy még 1969-ben is 4-15 éves ítéletekkel támasztják alá: a fegyverrel kitörő rabokat agyonlövő, egykori csendőrök ekkor kerülnek bí­­ráik elé, hogy hátralévő éveiket fegy­­házban töltsék le. (Egyik ügyvédjük azzal vigasztalta őket, hogy örüljenek, nem adják ki őket Titónak. S örülhet­tek annak is, hogy nem akasztófára ke­rültek: az 1967-ben utolsó politikaiként kivégzett Hamusics János védőügy­védje mesélte nekem, hogy egyszer be­szélőre menvén hozzá a veszprémi vár­börtönbe, sokáig váratták, s végül egy smasszer odasúgta neki: ügyvéd elv­társ, egy csendőrt akasztottunk.) Lázadás 12 Év múlva, PUFAJKÁS IDŐKBEN Amilyen sok szó esett az 1944-es ki­törésről, annyira nem beszéltek az 1956-os börtönlázadásról, egészen ta­valyig, amikor a sátoraljaújhelyi bör­tön fennállásának századik évforduló­ján szervezett konferencián értesülhe­tett a nagyközönség, hogy a forradal­mat követő rendcsinálás folyamán is történt a börtönfalak közt némi rend­bontás, mégha az abban résztvevők jóval szerencsésebbek voltak is, mint elődeik 1944-ben. Október 29-e és 31-e között 258 fő szabadulására került sor: az ügyészek ügyeltek arra is, hogy a fiatalkorú leá­nyok a férfiaktól elkülönülten szaba­duljanak. A fogvatartottak száma egy futballcsapatnyira csökkent. December 12-én az újhelyi intézetben zendülés tört ki, amelynek felszámolására egy kormánybiztost és húsz karhatalmis­­tát küldtek ki. A megadásra szóló felszó­lítás után a kormánybiztos elrendelte a tűzparancsot az ablakokra. A botokkal, vasrudakkal, késekkel felfegyverzett el­ítéltek a lövések hallatára elengedték a tú­szul ejtett belső őröket, és nagyobb ré­szük behúzódott a zárkákba. A folyosó­kon lévők még egy ideig ellenálltak, vé­gül őket is sikerült a zárkákba kényszerí­teni ... A zárkatorlaszolást a zárkafal bon­tásával és a sétaudvar felőli ablakon ke­resztül erős nyomású tűzoltófecskendővel való vízlövéssel szüntették meg. Farkas Sándor parancsnokot a sikeres akció után leváltották, majd a központi BV-s állo­mányból áthelyezték Vácra, a volt ávós fegyházba. Fél évvel később - amikor már a Váci Országos Börtön parancsno­kaként szerepel, ahová Márianosztra mel­lett az elítélt ötvenhatosok zömét viszik - fegyelmi úton elbocsátják Megbízha­tatlan. Hiába hivatkozott arra, hogy az új­helyi „börtönben lévő 33 főnyi nagyidős elítélteknek életük árán is szándékukban állt a börtönből való kitörés. Az esetet je­lentettem az akkori országos parancsnok­nak és segítséget kértem. Azt az utasítást kaptam, hogy nyissak tűzet az elítéltekre, az utolsó golyóig lőjem őket és az utolsó golyót hagyjam meg magamnak. Jelen­tettem az esetet a Borsod megyei főka­pitánynak is, kérve a segítségét. A válasz hasonló volt az előző utasításhoz, azzal a különbséggel, hogy ha egyetlen egy el­ítélt kijön a börtönből élve, engem fog agyonlövetni és utána majd ad segítséget. Végül részemről az ügy lerendeződött vér és emberáldozat nélkül.” 1 ehet, hogy ez volt a baj? Gyűjtőfogházi rejtélyek A Kozma utcai Gyűjtőfogházban - ahonnan 1919-ben Kun Béla elindult át­venni az ország irányítását -, még egy nyomot találtam, hogy ott is sor kerül­hetett rendkívüli eseményekre: Tihanyi BV-alezredes 1957 januári jelentésében a Csillag törött ablakait és zárkaajtóit em­legeti. Ha ennek a rongálásnak az oká­ról s lefolyásáról közelebbit nem, annyit mégiscsak tudunk, hogy az a Hunyadi Jánosról elnevezett pufajkás zászlóalj, amelyben Hóm Gyula szolgált, egy ideig a Gyűjtő őrizetét látta el, s van valami képletes abban, hogy épp innen - igaz, hosszas kerülővel -, de ő is eljutott az ország vezetéséig. A 301-es parcellában pedig feltehetően olyan kötélen kivégzett fiatalemberek is nyugszanak, akiket az Orbán Miklós volt ávós ezredes vezette karhatalmi ezred hunyadis zsoldosai fog­tak össze. (S még egy megfontolandó tör­ténet, hogy november folyamán a szov­jet megszálló erők használatában volt a Gyűjtő: a pufajkások csak a külső őrsé­get adták. Mi történt ekkor a börtönfa­lak mögött? Hogy kerültek szabadlábra a politikaiak után a második szovjet in­váziót követően a közbűntényesek? A rendcsinálók nem akartak tanút, az őrö­ket s a rabokat is szélnek engedték. A régi smasszerok - azóta már az örök vadász­mezőket vizslatják - azt is rebesgették, hogy az elsőnek természetvédelmi terü­letté sorolt Merse mocsár felé több pla­­tónyi hullát szállítottak el a saját soraik­ban is rendet csináló oroszok teherautói.) A forradalom ötvenéves évforduló­ján megrendítő olvasni Kubinyi Ferenc­nek még 1995-ben Hóm és Nagy Er­zsébet, a mártír miniszterelnök lányá­nak együttes koszorúzásáról írott sorait. Nagy Imre sírjától nem messze ott van „Bulgakov sátánja Woland ..., ott ül a temető melletti börtön egyik őrtornyán és a padlatba ütött pallosának árnyéka beteríti annak az egész gyalázatos szín­játéknak emlékét is, amit koszorúzásnak nevezünk.” Aztán lassan kiegyenesedik, ránt egyet az övén, s kiköpi a cigaretta­véget. A nap vidáman süt a sebtében le­tett koszorúkra. Ahogy a Gyurcsány ve­zette kiszesekre is sütni fog - valósá­gosan vagy képletesen - az ötvenéves évforduló kötelező koszorúzási rítusán. A színjáték akkor lenne teljes, ha az őrök sorfala közt feltűnne az együtt ko­szorúzó Bush és Putyin is ... Csíksomlyó 2006 A magyarok közötti szembenállás megszüntetésére buzdított a csíksomlyói bú­csún a munkácsi megyéspüspök. Az ünnepi szentmisét celebráló Majnek Antal szerint nagy bajban van a nemzet, megújulást az hozhat, ha a magyarok rendet tesznek önmagukban és egymáshoz fűződő kapcsolataikban. A szervezők sze­rint mintegy 400 ezer ember gyűlt össze a pünkösdszombati csíksomlyói za­rándoklaton. Csíksomlyó ma már ökumenikus, legfőképpen magyar ünnep. Ennyi magyar, szerte a világból, egy helyen, egy időben, csak itt gyűlik össze. Rigó Tihor felvételei

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents