Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-06-01 / 6. szám

2006. június Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal LŐRINCZ MIKLÓS „ A terrorizmus a szegények há­borúja, a háború a gazdagok ter­rorizmusa." (Peter Ustinov) 2001. szeptember 11. után az Egyesült Államok kétségbeesetten kereste a vá­laszcsapás lehetőségeit. Afganisztán tá­­lib vezetését kiáltotta ki a főgonosznak, hogy az így démonizált ellenséget tel­jes katonai erejével térdre kényszerítse. Itt fel kell tenni egy egyszerűnek tetsző kérdést, ami akár egy átlagos amerikai gimnáziumi tanulónak is eszébe jut­hatna: ,Aliért gyűlölnek ennyire ben­nünket a terroristák?” A terroristák sze­mében ugyanis az USA a Gonosz Bi­rodalma. Patrick Buchanan, az idősebb Bush elnök egykori tanácsadója az Egyesült Államok elleni gyűlölet öt okát nevezi meg nemrég megjelent könyvében: a. ) Amerika demokráciáról beszél, de diktatúrákat és oligarchákat támo­gat, akik elnyomják a muzulmán né­pet és eltékozolják vagyonát. b. ) Az USA gazdasági és katonai je­lenléte az arab országokban valójában megszállás. c. ) Amerika anyagelvű és élvhaj­­hász kultúrája összeegyeztethetetlen a muzulmánok vallási felfogásával. d. ) Az USA kettős mércével mér, amikor megtámadja Irakot, mert Irak nem százszázalékosan valósítja meg a reá vonatkozó BT határozatot, ugyan­akkor támogatja Izraelt, amely több Bt. határozatot nem hajt végre. e. ) Amerika csak azért, hogy elra­bolja tőlük az olajukat, megtámad mu­zulmán országokat, amelyek nem akar­tak háborút Amerikával. Nem mindenben értek egyet Pat­rick Buchanannal, de az nyilvánvaló: nem lehet eredményesen küzdeni a ter­rorizmus ellen, ha félreértik a terroriz­mus gyökereit. Kétségtelen az afganisztáni ki­képzőtáborok létezése, továbbá az a tény, hogy az US A-ban és Nyugat Eu­rópában azonosított terroristagyanús személyek nagy része is itt kapott ide­ológiai és katonai felkészítést. Afga­nisztánban a tálib rendszer legyőze­­tett, de a rezsim szabadon maradt ele­mei akadálytalanul használják az or­szág Pakisztánnal közös határát. En­nek az az oka, hogy a körzetben élő pakisztáni törzsek a tálib rendszer ha­gyományosnak mondható támogatói és a virágzó fegyver- és kábítószer-ke­reskedelem révén jelentős haszonhoz jutottak és jutnak. Az is tény, hogy je­lenleg Pakisztán a nyugat- és USA-el­­lenes eszmék fő bázisa és a vallási medreszekben szélsőséges ideológiá­kat hirdetők retorikájának fő színtere. Pakisztán jelenleg is a tálib rendszer és az al-Kaida jelentős személyeinek búvóhelye. Az Egyesült Államok - külpoliti­kai céljainak megfelelően - sikerrel vonta be a NATO-t az afganisztáni rendezésbe. A NATO jelentős szere­pet tölt be a térség biztonságának megszilárdításában és a politikai ren­dezés előmozdításában, vezetésével eredményeket értek el az ország de­mokratizálásban. Az USA - hátrahagyva egy rende­zetlen ügy végleges megoldását -, új terepet keresett a terrorizmus ellen ví­vott háborújához. Az elfogadott Split Based Operation elvnek megfelelően igyekezett a hadműveleteket a közel­­keleti régióban tartani. Egyrészről a ha­gyományos arab szövetségesei által biztosított támogatások miatt, más­részről mert az elképzelések szerint az itt végrehajtott sikeres hadműveletek esetén növekedett volna az USA befo­lyása a térségben. Ez különösen a ha­gyományosan vele ellenséges Irán szá­mára jelent burkolt, esetenként nyílt fe­nyegetettséget. Az első öbölháború, azaz Kuvait felszabadítása után nagyon sok kérdés maradt függőben. Az a háború legitim volt, Biztonsági Tanács által adott fel­hatalmazással, 17 ország (köztük arab országok) koalíciójával. Ismerve Patrick Buchanan téziseit a helyzetről, néhány logikusnak tűnő kérdést én is megpróbálok megfogal­mazni: ha az USA az emberi jogok bajnoka, és a demokrácia letétemé­nyese, akkor milyen indokok alapján maradhatott még 12 évig hatalmon Az iraki biztonsági helyzetről és annak Európára gyakorolt hatásairól Szaddam Husszein, vagy, ahogy az amerikai sajtó gyakran aposztrofálta: a „Közel-keleti Hitler”? A szigorú (!) nemzetközi ellenőrzés ellenére, hogyan maradhatott annyi ve­gyi fegyvere az említett rezsimnek, amellyel kb. 60 000 kurdot öltek meg? Mindezt repülési tilalom mellett és a CNN közvetítésében!? Egyáltalán, hogyan maradhatott Iraknak annyi légiereje, amit ilyen célra használhatott? Mi történt az iraki légierő Iránba menekített repülőivel? Irak megtámadásának és megszál­lásának valós okait már a kezdetektől jótékony homály fedi: nemzetközi jogi alapját egy kifacsart jogszabályi értel­mezés képezi. Az ürügyek közül há­romról is bebizonyosodott, hogy nem valósak. Egyfelől nem bizonyult helytálló­nak az az állítás, miszerint Irak tömeg­­pusztító fegyvereket, illetve azok gyár­tásához szükséges alapanyagokat hal­moz fel. Sem a Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség - a támadás előtt - , sem az USA saját szakembergárdája - a háború kitörése óta - nem talált erre utaló bizonyítékokat. Bár a korábbi ve­gyifegyver programok számos ipari műemléke megtalálható még az ország területén, az alapanyagokat, és gyártási eszközöket Irak valószínűleg megsem­misítette. Második okként a Szaddam rezsim­nek az al-Kaidával fennálló szoros vi­szonyát volt szokás emlegetni. Ez sem bizonyítható. Habár Szaddam és a ha­gyományos arab terrorszervezetek nyugatellenes retorikájában és céljai­ban felfedezhetők közös elemek, mégis a jelentős ideológia különbségek mi­att nehezen elképzelhető a korábban feltételezett szoros szövetség, együtt­működés. Ha létezett volna, akkor az Egyesült Államok nem mulasztotta volna el ezek publikálását, különösen akkor, amikor kétségbeesett kísérlete­ket tett a beavatkozás nemzetközi le­gitimitásának igazolására. Nem bizonyult helytállónak a har­madik feltételezés sem, miszerint Irak demokratizálódása gátat vet a terroriz­mus terjedésének, főleg az arab világ­ban. Mára Irak, ahol korábban nem volt terrorizmus, Palesztina és Cse­­csenföld után az iszlám dzsihád fő színterévé lépett elő. Az itt tapaszta­latot gyűjtött külföldi harcosok és a „küldő” észak-afrikai és nyugat-euró­pai muszlim közösségek radikalizáló­­dása a háború hatására nyilvánvaló és komoly stratégiai kihívást, közép és hosszú távú biztonsági fenyegetést je­lenthet egész Európára. Emlékezzünk a londoni és a madridi merényletekre, s ne feledjük, hogy az USA két legfőbb szövetségeséről volt szó. A „pacifikálás” során ELKÖVETETT FŐBB HIBÁK ÉS TANULSÁGAIK Az ország elfoglalása után az USA ve­zette többnemzeti erők rosszul mérték fel az ellenállásban résztvevők számát és várható erejét. Nem vált be az álta­lános elképzelés, hogy Irak lakossága felszabadítókként üdvözli a külföldi katonákat, ellenkezőleg: az idegen had­erő jelenléte a fegyveres ellenállás fo­kozódásához vezetett. Az amerikai jelentések sokszor az ellenálló csoportokat is terroristáknak aposztrofálják, mivel módszereikben sok hasonlóság mutatkozik. Az ellenál­lás méreteiről, a végrehajtásban részt­vevő erőkről csak találgatások vannak. Amerikai információk szerint kb. 3500 fő, képezi az ellenállás bázisát, amely nagyobb műveletek alkalmával 8-18 ezer főre is emelkedhet. Az iraki kor­mányzati adatok alapján 15-40 ezer fegyveres ellenállóval és 160 000 fő szimpatizánssal kell számolni! A felkelő csoportok részéről - az ideológiai különbségeik ellenére - szo­ros együttműködés észlelhető, ami a támadások komplexitásában és szerve­zettségében érzékelhető. (Beszédes példa az április 2-án, az Abu Ghraib börtön ellen végrehajtott komplex és koordinált akció.) Az egyik legna­gyobb ellenálló szervezet, az Anszar asz Szunna 2005 márciusában szoros szövetséget kötött az iraki al-Kaidával, amitől akcióik „költséghatékonyabbá” tételét remélték. A hadsereg szélnek eresztett tagjai gyakran a felkelő csoportok katonai ta­nácsadóivá vagy a fegyveres harcot vállaló tagjaivá váltak. (Előfordult, hogy az iraki Katonai Akadémia Ra­kétatüzér Tanszékének volt vezetője látta el hasznos információkkal a légi­eszközök lelövésére vállalkozó fel­kelőket.) A fenyegető munkanélküliség miatt az ellenálláshoz csatlakozó volt katonák csekély mértékű jövedelem­hez való juttatása sokat javított volna a helyzeten. Nem vonták be a Baath Párt ala­csony és középszintű vezetőit a kon­szolidációba. Értékelések szerint a ke­let-európai országok rendszerváltása­ihoz hasonlóan a korábbi rezsim ala­csonyabb rangú funkcionáriusainak alkalmazása „vértelenebb” átmenetet eredményezett volna. Jelenleg az át­meneti kormányzat és a többnemzeti erők parancsnokai is hajlandók tár­gyalni a fegyveres csoportok - így a Baath aktivistáival is - a konszolidá­ció érdekében. Elmulasztották tudatosítani a lakos­sággal, hogy az ország megszállása és a katonai jelenlét átmeneti, és nem az ország nyersanyagkészleteinek (főleg kőolajának) megszerzésére irányult. Sokat rontott a helyzeten Jay Gamer dandártábornok 2005. márciusi nyilat­kozata, amely egy akár tíz évig tartó megszállás képét vetítette előre. Ez a kijelentés sok Irakit és a környező or­szágokban élő arabot vett rá, hogy részt vegyen a fegyveres ellenállásban. A közbiztonság megteremtéséhez is rosszul láttak neki. Elmulasztották a helyi törzseket bevonni a rendezési folyamatokba, pedig azok sokat tehet­tek volna a regionális biztonság meg­szilárdításában, illetve a törzsi terüle­teket érintő infrastrukturális létesítmé­nyek védelmében. Az USA vezette katonai erők ellen­állónak tekintettek minden fegyveres csoportot, attól függetlenül, hogy a fegyverviselés és a területek feletti ön­rendelkezési jogok emberöltők óta, még a Szaddam rendszer alatt is biz­tosítottak voltak. Az Al Anbar tarto­mányban élő törzsek nagy része nem támogatja a területeiken támadásokat végrehajtó szervezeteket (al-Kaida, Zöld Zászlóalj, Irak bandái stb.), sőt gyakorta komoly fegyveres ellenállást fejtenek ki ellenük. Nem használt az amerikaiak tekin­télyének, hogy napfényre került: az Abu Ghraib-i amerikai börtönben a foglyok kínzása szinte napi mtin. Ala­posan felborzolta a kedélyeket az is, amikor brit katonák tizenéves iraki fi­atalokat ütlegeltek. Az erről készült vi­deofilm bejárta a világot. Egyéb, a rendezést NEHEZÍTŐ TÉNYEZŐK Különösen nagy problémát jelent Irak­ban a teljes államigazgatási rendszert és biztonsági erőket átszövő korrupció. Nehezíti a rendezést, hogy a meg­vesztegetés és a hivatali hatalommal való visszaélés emberöltők óta jelen­lévő „intézmény”, s mélyen beépült az arab társadalmakba, így az irakiba is. Jellemző, hogy az ország észak-keleti tartományaiban a biztonsági erők ál­lományában szolgáló katonák és rendőrök ugyanabból a törzsből szár­maznak, mint a csempészek. Meg­vesztegethetőségükön bizony gyakran megtörnek a központi kormányzatnak a biztonsági helyzet javítását célzó in­tézkedései. Gyakori eset, hogy magas rangú ál­lami tisztségviselők és katonák juttat­nak el olyan kritikus információkat a felkelőkhöz, amelyek kiszivárogtatása veszélyezteti a hadműveletek sikerét. Tipikus eset, hogy az aktív szolgálatot teljesítő katonai vezetők anyagi tech­nikai támogatást nyújtanak az ellenálló csoportoknak, nem ritkán gépjárművet és lőszert biztosítva részükre. A felkelő, ellenálló csoportok és szervezetek A Zarkavi csoport Kétségtelen, hogy az Irakban működő szélsőséges iszlám-bázisú terrorszer­vezetek közül a Zarkavi hálózat a leg­jelentősebb. Ebben a szervezetben szolgál a legtöbb külföldi harcos. Ezek elsősorban afrikai országokból - Algéria, Szaúd Arábia, Egyiptom, Szíria - és a Palesztin területekről ér­keznek, de soraikban megtalálhatók dán, spanyol, francia, sőt még ameri­kai állampolgárok, és legújabban egy belga nő is. Bár számuk az összlét­­számnak mindössze 2-5%-át teszi ki, mégis ők a legveszélyesebbek a radi­kalizmusuk miatt. Az Irakban végrehajtott öngyilkos merényletek 95-99%át ők követik el. 70 százalékuk szír 20 százalékuk Szaúd arábiai és iráni helyszíneken kap ideológia, technikai felkészítést. A rendkívül elkötelezett szervezet célja egy iszlám kalifátus megterem­tése és a „szent” hit exportálása Nyu­gat felé. 2004 decemberétől a csoport a Tanzim Qa’idat al-Jihad fi Bilad al- Rafidayn (al-Kaida a két folyó föld­jén) nevet viseli. Erejét jelzi, hogy nemcsak Irak­ban, hanem a szomszédos Jordániá­ban is hajtott végre sikeres merényle­teket és tervei között szerepel nyugat­európai „puha” célpontok elleni me­rényletek elkövetése is. Rövidtávú el­képzelésük szerint Szíriában, Jordáni­ában, Egyiptomban és Törökország­ban követnének el terrorcselekménye­ket ott, ahol szervezetüknek kiépült támogatói és végrehajtói hálózata mű­ködik már. Céljaik között szerepel: • Az Irakban állomásozó amerikai vezetésű csapatok elszigetelése, • Az Irakba akkreditált diplomaták elleni támadások, • Harc a síiták ellen, és • Iraknak, mint a Globális Dzsihád modelljének megteremtése. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a Qa’idat al- Jihad valójában az al-Kaida olyan megújult szervezete, amely „expor­tálja” a szent háborút és folyamatosan törekszik az afganisztáni anyamozga­lom szerepének átvételére. Szunnita ellenállás A legfontosabb képviselője a 2001 de­cemberében alakult Anszar al Iszlám, jelenleg Anszar asz Szunna (AASZ), amely nagyon szoros kapcsolatokat tart fenn az iraki al-Kaidával (IÁK). Tagjainak képzését is a Zarkavi-féle csoport végezte. 2005. márciusa óta az AASZ sejteket az IAK-parancsnokság alá rendelték. Komoly propagandate­vékenységet folytat és médiafelelősei révén nyilatkozatai, kép- és hanganya­gai néhány órával a merényletek elkö­vetése után megjelennek az Interneten. A KORÁBBI REZSIMHEZ HŰ ERŐK Elsősorban a volt rendszer Baath Párt­jának korábban fontos tisztségeket be­töltő elemei ők, s főleg Szíriából (mint a tevékenység szellemi mozgatóereje­ként működő al-Dauri) kapnak támo­gatást. Az ellenállás magvát azok a főleg szlinnita arabok képezik, akik igyekez­nek beépülni az új államigazgatási rendszerbe és az iraki biztonsági erőkbe. Többen pozíciókat szereztek a legutóbbi választásokon, és a tartomá­nyi szintű vezetői pozíciók elérését tűz­ték ki célul. Iraki származású síita iszlám BÁZISÚ SZERVEZETEK Szaddam Husszein egyszemélyi dik­tatúrájának megdöntése kedvező po­zícióba juttatta az iraki síitákat. Az iraki síita vezetők közül többen iráni száműzetésből tértek haza, így ezer szállal kötődnek az iráni szövetsége­seikhez. Ez különösen fontos momen­tum napjainkban, ismerve Irán ellen­séges magatartását az Amerikai Egye­sült Államokkal szemben, és az iráni elnök gyakori szélsőséges megnyilat­kozásait. Közös ideológiájuk szerint a meg­szálló csapatokat minél előbb távo­zásra kell bírni. A legerősebb szerve­zeteik a legálisan működő BADR és a Muktada asz Szadr Milíciája (MM). Főleg az ország középső területeire jel­lemző a két csoport közötti rivalizálás, mert itt a legmagasabb a BADR-akti­­visták aránya az államapparátus és a biztonsági erők állományában. Asz Szadr egyelőre - távolabbi politikai céljainak megfelelően - tartózkodik a BADR és a központi kormányzattal szembeni nyílt konfrontációtól, bár a követői jelentős fegyverarzenált hal­moztak fel, főleg Nedzsefben és Kar­bala körzetében. A feszült viszonyra jellemző a júniusban kitört, orszá­gossá nőtt zavargások intenzitása. A BADR és az MM mellett több kisebb síita fegyveres csoport harcol a több­nemzeti csapatok ellen. A felkelők egy részét Iránban képezik ki, és in­nen származik a végrehajtáshoz szük­séges logisztikai támogatások zöme is. A csoportokat a palesztin terüle­tekről is támogatják. 2005 elején je­lent meg a - korábban kizárólag csak a libanoni Hezbollah által alkalmazott - Explosively Formed Projectile (EFP), nagy hatóerejű házikészítésű robbanóeszköz Irakban. Az EFP hasz­nálata vészes gyorsasággal terjed az országban, és alkalmas a kisebb pán­célvédettségű eszközök pusztítására is. Ilyen, utak mentén elhelyezett rob­banószerkezetek okozzák a koalíciós veszteségek 70%-át. Szervezett bűnözői körök A bűnözés egyre nagyobb prob­léma Irakban. A legtöbb ellenálló fegy­veres csoport - anyagi forrásaik előte­remtése céljából - működtet emberrab­lásokra, ember- és gépjárműcsempé­szetre szakosodott sejteket. A merény­letekben felhasznált gépjárművek nagy része is a bűnözői körök közvetítésé­vel - főleg Szírián keresztül - érkezik Irakba. Ezeket, az eszközöket azután, mint a gépjárművekbe rejtett robbanó­szerkezetek alapanyagaként (VBIED) hasznosítják. A VBIED-k okozzák az iraki biztonsági erők veszteségeinek 60%-át. (folytatjuk) Budapest, 2006. 04. 16. Tatárszemű idő A napokban hagyta el a nyomdát lapunk állandó munkatársának, Czére Bé­lának Tatárszemű idő című elbeszéléskötete. Czére Béla 1942-ben született Budapesten, értelmiségi családban. Ugyanitt vé­gezte gimnáziumi tanulmányait, majd az ELTE bölcsészkarának magyar-tör­ténelem szakán végzett. A Postaforgalmi Szakközépiskolában tanított, majd a Petőfi Iro­dalmi Múzeum munkatársa volt, 1987-től pe­dig a Népszava Könyvkiadó felelős szer­kesztője. Jelenleg szabadúszó író. Novellái, hosszabb elbeszélései a Vigíli­ában, a kecskeméti Forrásban, a Mozgó Vi­lágban, az Élet és Irodalomban, a békéscsa­bai Új Aurórában, a Magyar Jövőben és más lapokban jelentek meg. Mintegy ötven iro­dalomtörténeti és történelmi tanulmányt és esszét publikált folyamatosan, több száz iro­dalmi és színházi kritikája jelent meg. A Tatárszemű idő című kötetét a NAP ___________________________Alapítvány adta ki. Ára 2500 Ft.__________

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents