Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-09-01 / 9. szám
6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. szeptember Czine Mihály könyvtár Hodászon GÖRÖMBEI ANDRÁS Bölcsen cselekedett Hodász nagyközség önkormányzata és egész lakossága, amikor elhatározta, hogy a könyvtárat Czine Mihályról nevezi el. Egy-egy táj és település ugyanis annyit ér a nemzet számára, amennyi érték kapcsolódik hozzá. Megbecsülendő érték az minden település számára, ha olyan emberek indulnak belőle, olyan emberek nőnek föl benne, akik értékteremtő cselekedeteik alapján a tágabb haza, sőt a nagyvilág előtt is ismertté válnak. Czine Mihály ilyen ember volt. Valóban nagy dolgot cselekedett. Elindult Hodászról egy szegény juhászember tizedik gyermekekeként, és kizárólag tehetsége és szorgalma révén ismert és megbecsült személyiséggé vált az egész magyarság számára. Családjától két olyan útravalót kapott, amelyekhez egész életében hű maradt: a közösségi szellemet, a szegényekért érzett felelősséget és a kálvinista hitet, zsoltáros lelkületet. Kivételes tehetségét már elemi iskolai tanítója felismerte. Ő segítette ahhoz, hogy tovább tanulhasson. Csodával határos módon sikerült eljutnia a nyíregyházi tanítóképzőbe, majd onnan - ismét egy kiváló tanár segítségével - Budapestre a legkiválóbb képességű fiatalok Eötvös Kollégiumába is. Az az időszak volt ez a magyar történelemben, amikor az alsó néposztályokból jött értelmiségi fiatalok csodákat éltek át. Úgy érezhették, hogy a nép sokszázados álmai válhatnak bennük valóra. Nagy László, Juhász Ferenc, Simon István, Sánta Ferenc, Csoóri Sándor, Sütő András, Kányádi Sándor, Fehér Ferenc, Dobos László, Duba Gyula és sok más népi tehetség írói indulásának évei ezek. Édes testvérként tarozott közéjük Czine Mihály is. Az emberi felemelkedés igénye szemléletének mindvégig meghatározó jegye maradt. Ezért idézte sokszor példaként - írásaiban és előadásaiban egyaránt - az alulról felemelkedő, a sorsuk nyomorúságából magukat saját erejükből kiszabadító embereket. Hatalmas küldetéstudat élt benne. A magyarságot az emberiség nagy értékének tekintette, s egész életében azon munkálkodott, hogy fölemelje, igazi nemzeti közösséggé formálja, összetartozás tudatát erősítse, értékeit gazdagítsa. Adyval vallotta, sok-sok előadásába beleszőtte: „A magyarság szükség és érték az emberiség, s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára”. Rengeteget dolgozott azért, hogy ezt a hitet minél több embernek átadja, minél több ember számára tegye értékké a nemzethez tartozást. Közösségragasztó nagy személyiség volt. Különleges előadói képességekkel rendelkezett. Előadásait olyanok is szívesen hallgatták, akik irodalomtörténeti vagy történeti szakmunkákat soha nem olvastak. Élmény volt előadása a szaktudomány jeles személyiségei számára is, mert természetesen kapcsolta össze az életet és a művészetet. Messzehangzó, ékes beszéde és különleges mosolya erőt sugárzott, az összetartozás tudatát erősítette bennünk a legnehezebb időszakokban is. Széles mozdulattal ölelte magához barátait. Ahol megjelent, rögtön közösség képződött körülötte. A mély gondolati elemzéseket, mérlegeléseket is az élőbeszéd természetességével végezte. Részesévé avatott mindannak, amit ő tudott, ismert. Egyszerre mutatott példát a szűkebb és a tágabb hazához való hűségre. Élete végéig hazajárt Hodászra a testvéreihez. Tériké néni sok magyar írót vendégül láthatott Hodászon, mert Czine Mihály nemcsak egyedül járt haza, hanem hozta Hodászra a barátait is. Ha író-olvasó találkozóra kísérte író barátait erre a vidékre, soha nem mulasztotta el, hogy ha kellett száz kilométeres kitérőt is tegyenek azért, hogy barátai is lássák a hodászi világot. Nagyfokú szociális érzékenység volt benne. Azt szerette volna, ha a magyarság minden rétege boldogulni tudott volna. Egész életében küzdött, politikusokkal is hadakozott a szegénység tehetséges gyermekeiért. Irodalomtörténészi témaválasztásait is sokszor ez a szociális felelősségérzés irányította. Azért kötődött legmélyebben a népi írókhoz, mert az ő törekvéseikben együtt találta a szociális és a nemzeti érzékenységet, felelősséget. A teljes emberségre áhítozó alulsó Magyarország követének tudta magát a szellem régióiban. Nagy volt a hűsége tágabb hazájához, a magyarsághoz is. Az irodalomtörténészek közül ő volt az első, aki szembeszállt azzal a kommunista politikával, amelyik a Trianonban elcsatolt egyharmadnyi magyarságról lemondott. Czine Mihály a magyar szellemiség egységét vallotta, az elszakított magyarságot a magyar nemzet elidegeníthetetlen részének tekintette. Egységben szemlélete a magyar irodalmat olyan időben, amikor ezért a nacionalizmus bélyegét kapta. Egyedül állt ki a népi írók mellett akkor, amikor 1958-ben a kádári politika súlyosan elmarasztalta őket az 1956-os forradalomban játszott szerepük miatt. Czine Mihály pályája fényesen indult. Már egyetemista korában kitüntető szakmai feladatokat oldott meg magas szinten. Néhány év alatt az új irodalom egyik vezető kritikusává, irodalomtörténészévé vált. Az Új Hang című folyóirat egyik szerkesztőjeként a legújabb irodalom friss értékeivel, korszakváltó műveivel és alkotóival is bensőséges kapcsolatba került. Harminc éves korára megírta az akkori újabb magyar irodalomtörténet - máig használható - fő művét, a Móricz Zsigmond útja a forradalmakig című hatalmas monográfiáját. Ezt a művét egyedülálló szakmai teljesítménynek minősítette a szakkritika. A harminc esztendős Czine Mihály az akadémiai irodalomtörténet fontos fejezeteinek megírására kapott megbízást. Hamarosan elkészítette kismonográfiáját is Móricz Zsigmondról. Majd Szabó Pálról is. Könyveit úgy lehet olvasni, mint egy szép mesét, pedig komoly szaktudományi művek ezek, bensőséges szakmai ismeretekről és mély életismeretről adnak számot. Czine Mihály pályakezdésének évtizedében hatalmas lendülettel dolgozott, tele volt tervvel és reménységgel. Úgy érezte, cselekvő bölcsességgel megváltható a magyar sors. Megtéveszthetetlen tisztaságú erkölcsi és történelmi érzéke a teljes magyar nemzeti kultúra értékeinek védelmére, tudatosítására szólította őt olyan időkben, amikor a hivatalos irodalompolitika - idegen hódítók szolgálatában - semmibe vette a nemzeti értékeket és szempontokat. Lenyűgöző szuverenitással és biztonsággal alakította ki irodalomszemléletének alapvonásait. Ezekhez minden időben eltökélten ragaszkodott. Nem tűrte a szellem, a gondolat szabadságának a korlátozását. Nem fogadta el a szellemi nemzetszűkítést. Erkölcsi és nemzeti felelősségérzet irányította abban, hogy munkásságának fő irányait a hivatalos hatalom — nemzeti értékeket semmibevevő, nemzeti önismeretet és öntudatot roncsoló - törekvéseivel szemben alakítsa ki. Nem csak Móricz Zsigmondot és Ady Endrét, nem csak a népi írókat, Illyés Gyulát, Németh Lászlót, Veres Pétert, Tamási Áront, Szabó Pált és Sinka Istvánt értékelte kitüntető figyelemmel, a kisebbségi magyar irodalmak történetét is ő írta meg először. Kós Károlyt, Fábry Zoltánt, Herceg Jánost, Sütő Andrást, Dobos Lászlót méltatta értékóvó szenvedéllyel, de odaállt a legfiatalabbak mellé is. Az Elérhetetlen föld fiataljait, Utassy Józsefet és Kiss Benedeket éppúgy segítette értelmező megbecsülésével, mint az erdélyi Farkas Árpádot. Bőségesen tanúskodik erről a sokágú munkásságról a Magyar irodalom a huszadik században című könyve és kétkötetes tanulmánygyűjteménye, a Nép és irodalom. De külön kötetben jelentek meg a Németh László eklézsiájában végzett szolgálatának jeles szellemi eredményei éppúgy, mint a kálvinizmus vonzásában született tanulmányai vagy a Kisebbség és irodalom címmel a határon túli magyar irodalmakról kiadott írásai. Czine Mihály ama ritka kivételek közé tartozott, akik egyedül is ki mernek állni fölismert igazságaik védelmében. így vált személye és munkássága a kommunista diktatúra irodalom- és tudománypolitikájának egyik fő céltáblájává. Minden lehetséges eszközzel gátolták munkásságának kibontakozását. Jóvátehetetlenek ezek a politikai indokú akadályozások, mert bár kitűnő könyvek sorát alkotta, számbavehetetlen a „leltárhiány”, a csírájukban elfojtott, megakadályozott műveinek sora. Lélekben mindig szálegyenes, cselekvésben mindig töretlen maradt. A magyar nemzeti kultúra iránti alázattal, hűséggel dolgozott. Személyiségének varázsával, utánozhatatlan szépségű, ékes és mégis mindig szakszerű előadásainak ezreivel közvetítette, avatta nemzeti közkinccsé, nagyon sokak személyes élményévé irodalmunk személyiség- és nemzetmegtartó értékeit. Biztatás, szeretet, fény sugárzott egyéniségéből hallgatóira. A fontossági sorrendet soha nem tévesztette el, minden értéket a maga helyén vett számba. így vált a magyarság legszélesebb rétegeiben és minden régiójában, Magyarózdtól Montrealig, Pozsonytól Újvidékig, Nagykanizsától Debrecenig a magyar irodalom különleges státusú „igehirdető”-jévé. Egy személyben tudós professzor és rengeteg ember közvetlen személyes társa, barátja. Hallgatói, olvasói példátlanul népes tábora mellett így érdemelte ki irodalmunk sok jeles személyiségének, köztük a legnagyobbjainak a szeretetét, barátságát is. Legnagyobb íróink közül is sokan fölismerték tehetségének és munkájának teremtő értékét. Kós Károly hozzá írt leveleiből kötetet lehetett kiadni. „Nemcsak kitűnő író, nagy hatású egyetemi oktató, de a magyar irodalom egy leváltásra, elfeledésre ítélt irányzatának a védője is” - írta róla Németh László, aki pontosan látta meg tudósi magatartásának, jellemének értékét is: „azt védi, amit kell”. Illyés Gyula „az idősebb testvér szeretetével” dedikálta neki könyvét. Dobos László pedig úgy, „akár kicsi testvér a nagyobbiknak”. Nagy László versben is bölcsnek nevezte, naplójában is szeretettel vallott róla. Sütő András szavai pedig azt tanúsítják, hogy Czine Mihály „Erdélyben is messzire látszó fehér tornya az írói-emberi felelősségnek a nemzet-virrasztásban”. O valóban a „reménység jegenyéje” volt a magyarság számára, miként Nagy Gáspár verse tanúsítja róla. Meggyőződése volt, hogy az irodalom a közösségi tudat formálásának, a személyiség nevelésének legfontosabb eszköze, a nemzet kötőanyaga, a nemzeti öntudat és önismeret forrása. Művekben és alkotókban egyaránt azokat a példaéleteket kereste és mutatta föl, amelyek mások számára is reményt, vigaszt, erőforrást jelentettek. Czine Mihály olyan nagy odaadással és tehetséggel segítette nemzeti irodalmunk értékeinek megismerését, hogy az ő életműve is nemzeti kincsünkké vált. Közállapotaink egy per tükrében (folytatás az L oldalról) A pénzügyi szervezetek működését ellenőrző hivatal vezetője 2003 tavaszán felfigyelt bizonyos gyanús pénzmozgásokra. A vizsgálat első jelei láttán megfenyegették, majd csontját is eltörve brutálisan összeverték. A kormánypárti média úgynevezett biztos hírforrásokra támaszkodva folyamatosan azt állította, hogy közlekedési nézeteltérés miatt verték meg a vezetőt, és a nem pénzügyi vizsgálatai miatt. A hivatalos szervek is elfogadták ennek a sikkasztástól független eseménynek a verzióját, annak ellenére, hogy DNS-minták révén azonosíthatóvá vált az egyik verőlegény, aki telefonon tartotta a kapcsolatot az első rendű vádlottal. Kik bérelték fel a verőlegényeket? Kik fizették le a korrupt újságírókat, annak érdekében, hogy a közlekedési nézeteltérésből fakadó verést sulykolják be a közvéleménybe? Miért telefonálgatott volna egy pénzügyi vizsgálattól független esemény szereplője épp az első rendű vádlottnak? Nincs erre válasz a vádiratban. A legnagyobb sikkasztást lebonyolító állami cég vezérigazgatója minden nap a felettes minisztériumánál kezdte a munkanapját, ott kellett keresni bármi probléma miatt, és onnan kapott napközben is üzeneteket. Ez a vezető a vizsgálat első jeleivel egyidőben elbocsátott mindenkit a cégtől, aki bármit is láthatott, vagy hallhatott. A kirúgottak szerint, mint valami maffiavezér, még őrizetbe vétele után is utasításokkal látta el az általa kinevezett vezetőket. A sikkasztó által kinevezett vezetők iránt azóta is töretlen a minisztérium bizalma. Miért nem ingott meg ez a kormányzati bizalom a vezérigazgató letartóztatása után? Miért nem feltételezték azt a felettes hatóságok, hogy egy ekkora sikkasztást csakis bűnszövetségben lehet elkövetni, azaz a bandavezér kinevezettjei feltehetően tettestársak? Kikkel tartotta a minisztériumban a vezérigazgató a tetteit leplező politikai kapcsolatot? Miért nem kérdezte meg mindeddig egyetlen nyomozó hatóság sem az eltávolított munkavállalókat? Nincs erre válasz a vádiratban. A pénzügyi szervezetek működését ellenőrző hivatal vezetőjének összeverését követően az események kivizsgálása érdekében - korlátozott időtartam erejéig - ideiglenes parlamenti vizsgálóbizottság alakult. A kormánypárti képviselők mindent elkövettek annak érdekében, hogy lassítsák és ellehetetlenítsék a bizottság működését. Televíziós felvételek tanúsága szerint lökdösődtek, kiabáltak, és még a bizottság elnökét sem hagyták szóhoz jutni. Amint a bizottság ellenzéki elnöke szólni kívánt, felállt - anélkül, hogy szót kapott volna - egy szocialista képviselő, és belekiabált a mondataiba. Szinte megelevenedett a Kafka által vizionált szürrealista káosz, és a hatalmával visszaélő abszurd erőszak. A Tisztelt Ház szocialista elnöke semmit sem tett a parlamentarizmus biztosítása érdekében, és szemet hunyt a bizottság működését ellehetetlenítő rendzavarások felett. Az ideiglenes bizottság dicstelen működése a rövid határidő miatt hamar véget ért, és a tényfeltáró szándékok meghiúsultak. Milyen érdekek vezérelték a bizottság működését megzavaró és akadályozó képviselőket? Féltek, hogy valami - amiről ők tudtak - kiderül, vagy csak politikai megbízást teljesítettek? Minek a kitudódásától féltek, és kik bízhatták meg őket huliganizmusig süllyedő rendzavarásra? Milyen megfontolásból segítette az Országgyűlés tekintélyét lejárató bizottsági rendet zavaró cselekményeket a Tisztelt Ház elnöke? Nincs erre válasz a vádiratban. A pénzügyi szervezetek működését ellenőrző hivatal vezetője ellen hatalmas politikai támadás indult, amikor megveretését követően, kórházi ágyából felkelve folytatni kívánta a gyanús pénzmozgások felderítését. Többszöri törvénymódosítás révén - mert az első ilyen törvényt megsemmisítette az Alkotmánybíróság - a szocialisták fellélegezhettek, mert le tudták váltani az okvetetlenkedő, és a pénzügyi szabályok betartását megkövetelő vezetőt. Azonnal elbocsátották a vizsgálatokban részt vett munkatársait is. Kiknek volt ennyire fontos a sikkasztást felderítő vezető leváltása? Mi volt a leváltott munkatársak feladata? Kikkel cserélték le az eltávolított pénzügyi ellenőröket? Nincs erre válasz a vádiratban. A legnagyobb sikkasztást lebonyolító állami cég vezérigazgatója közismerten dölyfös ember volt, és mások lekezelését oly módon is érzékeltette, hogy szándékosan rosszul mondta ki a nevüket. Kedve szerint hol hozzárakott egy szótagot az illető nevéhez, hol elvett belőle. Hol szemtől szembe tette ezt megalázó célzattal a beosztottjaival, hol olyan távol lévőkkel tette ezt meg, akikkel kapcsolatban érzékeltetni kívánta, hogy megjegyzésre méltatlan, szürke kis senkik. Nos, 2003 elején még nem jegyezték a politikusok rangsorában a mai miniszterelnök nevét, aki akkoriban az állami vagyonkezelés területén is dolgozott. Egy nyilvánosságra került telefonlehallgatási jegyzőkönyv szerint a vezérigazgató az aggódó elsőrendű vádlottat azzal bíztatta, hogy nem lesz semmi gond, mert baj esetén majd „Gyurcsányi intézkedik”. Szocialista képviselők szerint a név nyilvánvalóan más személyre utal, és mint vizsgálathoz nem tartozó kelléket, azóta a kormány illetékesei megsemmisítették mind a lehallgatási jegyzőkönyvet, mind a jegyzőkönyv alapjául szolgáló szalagokat. Miért nem vizsgálták meg, hogy a vádlott vezérigazgatónak mennyire személyes szokása a nevek szándékosan hibás használata? Ez könnyen kiderülhetne más lehallgatási jegyzőkönyvekből - ha azóta el nem tüntették őket. Miért nem indított eljárást az ügyészség a bizonyítékok eltüntetőivei szemben? Még el sem kezdődött a bírósági tárgyalás, azaz bármilyen, a tárgyaláson felmerülő új fejlemény miatt fontos lehetne megismerni azoknak a jegyzőkönyveknek a tartalmát, amelyeket sietősen megsemmisítettek. Kik és milyen megfontolásból adtak utasítást esetleges - vagy inkább tényleges - bizonyítékok megsemmisítésére? Miért nem indult ellenük bűnpártolás vádjával eljárás? Nincs erre válasz a vádiratban. Franz Kafka egyik elbeszélésében a főhős reggel arra ébred, hogy nem emberi lény, hanem valójában egy egész ágyat betöltő, hatalmas nagy pondró. Undorító, kocsonyás és gerinctelen. Szerintünk az itt leírt per számos szereplője is ilyen. Vajon őrajtuk mikor teljesül be a kafkai látomás, és ennek az abszurd vizsgálatnak és pernek a bankári, országgyűlési képviselői, pártvezetői, rendőri, újságírói, minisztériumi és ügyészi szereplői vajon melyik reggel ébrednek rá tényleges mivoltukra?
