Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-07-01 / 7-8. szám

2005. július-augusztus ANISZI KÁLMÁN

SZILÁGYI KÁROLY

7. oldal

Jogos, de nem erkölcsös

Nálunk mindent lehet? (III.)

Törvényes volt, de erkölcsileg kifogásolható - halljuk a közvélemény előtt magukat tisztázni igyekvők „önigazolását” a bírósági döntések után valamely egyesületet, intézményt vagy egyént ért kétes kimenetelű tranzakció, sérelem kapcsán. Az ügylet nem sértett törvényt, de tisztességtelen volt, vagyis amit a jog még megenged, azt az erkölcs már elítélheti. Jogosságon általában a fennálló jogrend megtartását, jogtalanságon annak megsértését értjük. De vannak a jognak olyan jelentései is, amelyek túlmutatnak az adott jogrenden. Amikor arról beszélünk, hogy az embernek joga van a személyes és a közösségi szabadsághoz, a félelem és megkülönböztetés nélküli élethez, a vélemény szabad kinyilvánításához, a méltósághoz - eiek az' igények, óhajok vagy követelések már meghaladják a szóban forgó társadalom jogrendjét, a kellőre, a hangsúlyosan erkölcsire utalnak.

A jogrendekben meglévő erkölcsi tartalom sohasem elégítheti ki teljes mértékben az emberek igényeit. Ilyen helyzetet csak eszményi állapot szülhet, ideális társadalom pedig nincs, nem is volt soha és nem is lehetséges. A valóságos és a kellő, a tényleges és a kívánatos minőig csak részlegesen és változó mértékben fed(het)i egymást. Kedvezőbb időkben általában közelednek egymáshoz, ám adódhatnak olyan helyzetek is, amikor az erkölcsösség egy vagy több vonatkozásban elkülönül a fennálló jogrendtől, sőt, szembe is kerülhet vele. Ilyenkor az emberek új eszmei alapra helyezik követeléseiket, és szembeállítják azokat a tételesjoggal. A követeléseket jogosnak, megszegésüket pedig jogtalanságnak minősítik.

Az emberek erkölcsi érzéke, tudata rendszerint jogosnak minősíti mindazt az újat és emberit, amit az idő kereke már kiforgott, a körülmények lehetővé tettek, és csak azért nem valósultak meg, mert ellenérdekelt erők útját állták. Ilyen formán a jogosságra apelláló gazdasági, kulturális, politikai és egyéb követelések nem is annyira a jog, mint inkább az erkölcs és a politika világába tartoznak.

Valamely társadalmi erő csak akkor öntheti jogszabályokba a maga erkölcsi igényeit, követeléseit, amikor hatalomra kerül. Például a ma oly természetesnek tartott vallási türelem nem volt mindig törvényben rögzítve. Az államhatalmak általában egy vallást tettek hivatalossá, a többit vagy megtűrték vagy betiltották. A felvilágosult polgár viszont épp a türelmességet tekintette erkölcsösnek és jogosnak és a kizárólagosságot, az intoleranciát minősítette erkölcstelennek és jogtalannak. Ezt az igényt először a világon Erdélyben fogalmazták meg és emelték törvényerőre

A frissen végzettek általában július végén kezdenek el munkát keresni, a munkaügyi központok dömpingre számítanak. Egyelőre szakmunkásokra van a legnagyobb igény, de a pénzügyesek, mérnökök és informatikusok el tudnak helyezkedni. A diplomások többsége átképzésen, nyelvtanfolyamon vesz részt.

Június végén véget érnek az érettségik és befejeződnek az államvizsgák is. A legtöbb fiatal ilyenkor néhány hetet pihen, mielőtt nekilátna az álláskeresésnek. Július végén azonban megindul a dömping, egyre többen keresik fel a munkaügyi központokat. Az állást kereső fiataloknak a fővárosban külön irodájuk van, ahol

az 1568-as Tordai Országgyűlés határozatában:

„Urunk O felsége miképen ennek előtte való gyűlésibe országával közönséggel az relígió dolgáról végezött, azonképen mostan és ez jelen való gyűlésébe azont erősíti, tudniillik, hogy mindön helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, kiki az ő értelme szerént, és az község ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse az ű lelke azon meg ne nyúgodván, de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az superintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa, ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől, az elébbi konstitutiók szerént, és nem engedtetik ez senkinek, hogy senkit fogsággal, avagy helyéből való priválással fenyögessön az tanításért, mert az hit Istennek ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek Igéje által vagyon.”

Bár a jogrendnek mindig van erkölcsi előtörténete és morális alapja, minden kialakult jog magában hordja az erkölccsel való ellentmondás lehetőségét és valóságát. Egyebek közt azért is, mert nincs olyan jog, amit feltétel nélkül, minden körülmények között betartanának. Az emberek azért nem tartják be maradéktalanul a jogi előírásokat, mert a jog érvényesítését temérdek egyéni, csoportvagy államérdek befolyásol(hat)ja. Bizonyos politikai konstelláció idején egy tettért súlyosan elítélnek valakit, más társadalmi-politikai helyzetben ugyanazért a tettéért nemcsak felmentik, rehabilitálják hanem még meg is dicsőülhet.

Az ötvenes évek elején B. I-t halálra ítélték, mert egy N-beli lap dicsérően írt a magyar honvédek egy kisded csapatáról, amely a második világégés idején, nevezett parancsnok irányításával, halált megvető bátorsággal harcolt a partizánok ellen valahol Oroszországban. Az ötvenes évek elején egy spicli rábukkant a háború idején írt ominózus tudósításra, és máris megvolt az elégséges ok a tetemrehívásra. Csakhogy B. I. nem szerelemből ment a nagy mészárszékre, őt oda kivezényelték. Többhónapos siralomházi várakozás után, újabb tárgyalásokat követően a halálos ítéletet börtönévekre enyhítették. A rendszerváltoztatás (1989) hajnalán az új hatalom a közel negyven év előtti ítéletet semmisnek nyilvánította és B. I-t minden tekintetben rehabilitálták. És milyen nem várt fordulatokat hoz az élet: a halálos ítéletet kimondó bíró váratlanul felkereste egykori kliensét: „Pista bácsi - mondta bocsásson meg a történtekért! Higgye el, én is szívesebben feküdtem volna kórházban ‘betegen’, semhogy magát elítéljem. De velem előre közölték az ítéletet: ‘kötél általi halál”.

csak velük, 30 év alattiakkal foglalkoznak, legyen akármilyen végzettségük.

„A legnagyobb igény még mindig szakmunkásokra van” - mondta el a FigyelőNetnek Hágen Tímea, a Fővárosi Munkaügyi Központ Ifjúsági Irodájának vezetője. Nekik hamar állást találnak, ehhez képest viszont folyamatosan nő a frissdiplomás munkanélküliek száma. Az irodánál regisztrált fiatalok 23 százaléka főiskolát vagy egyetemet végzett.

„Könnyebb dolgunk van azokkal, akik általános iskolát vagy középiskolát végeztek, ők ugyanis általában továbbtanulnak, szakképzést szereznek, ebben tudunk nekik segíteni” - mondta el a kirendelt-Úgy van, az élet minden képzeletet felülmúló fordulatokat hozhat, avagy a jog magában rejti a jogsértés lehetőségét és az erkölccsel való ellentmondást.

A jog és az erkölcs közti különbségek, ellentétek az emberekben a jog és moralitás konfliktusaiként jelennek meg. A történelem folyamán az emberek gyakran kerültek olyan választás elé, hogy a jogot kövessék-e vagy lelkiismeretükre, meggyőződésükre hallgassanak-e inkább? Hogy másokat a fennálló jogrend vagy erkölcsi meggyőződésük alapján ítéljenek-e meg? Bizony nem könnyű tisztán látni, előre megsejteni a helyes utat, ha arra gondolunk, hogy vannak jogilag megengedett és erkölcsös, jogilag megengedett, de erkölcsileg elmarasztalandó, erkölcsös, ám jogsértő és jogilag nem megengedett és erkölcsileg is elítélendő helyzetek, esetek, cselekedetek.

Az igazán erkölcsös ember nem azért nem cselekszi azt, ami erkölcsileg elítélendő, mert fél a jog lesújtó kezétől, hanem azért, mert erkölcsi érzéke, belső morális tartása, lelkiismerete nem engedi meg, hogy olyasmit tegyen, amivel másoknak sérelmet okozhat. A történelem tömegesen termeli ki az ilyen magatartásokat.

Aminthogy az ellenkezőjét is. Azt, amikor egyesek csak arra vannak tekintettel, hogy ne sértsék meg a fennálló jogi keretet, de ezen belül képesek a legocsmányabb csalásokra, aljasságokra is. A kisemberek erkölcsi érzéke épp az ilyen eseteket, azaz a jogot nem sértő, a törvényességet tiszteletben tartó erkölcstelenségeket ítéli el a legsúlyosabban, mert a jogos immoralitás büntetlen marad. Meggondolkoztató, sőt felháborító, hogy bizonyos (általában magasabb) körökben az ilyen jogot nem sértő gazemberek, különösen ha sikeresek, nemcsak hogy „tiszták” marad(hat)nak, hanem még megtiszteltetésben is részesül(het)nek. Ezek után azon már nem is csodálkozunk, hogy ugyanők ugyanúgy viszonyulnak azokhoz is, akiknek jogsértő tetteik sohase kerültek nyilvánosságra. Fonák logikájuk szerint ha a gaztettek nem tudódtak ki, nem is történtek meg. S ha gaztettek nem történtek, gazemberek sincsenek...

Merőben más lelki mechanizmusok működnek azoknál, akik végre akarják hajtani saját erkölcsi követelésüket, de csak addig mennek el, amíg az nem ütközik a jogba (jogi keretek között, a törvények tiszteletben tartásával). A jog szigorú megtartása gyakran megkívánja vagy kikényszeríti a morális követelések korlátozását. Viszont a morális szükségletek határozott követése a jog felrúgására késztet. Ennélfogva igazán fontos, súlyos döntések előtt az embernek mindig magával kell megküzdenie.

ségvezető. „Az egyetemet vagy főiskolát végzettek esetleg nyelvtanfolyamra iratkoznak be, de a legtöbbjük inkább elhelyezkedne.” A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium nemrég pályázatot hirdetett meg, amivel fiatal diplomás pályakezdők elhelyezkedési esélyeit javíthatják. A június 30-ig beadott pályázatok alapján 9-12 hónapos ösztöndíjakkal állami intézményeknél, elsősorban minisztériumoknál tudnak elhelyezkedni a fiatalok. A 25 év alatti fiatal pályakezdőket pedig tbkedvezmény segíti: ha legalább kilenc hónapon át foglalkoztatják őket, a munkáltató a társadalombiztosítási járulék egy részét visszaigényelheti.

Száz szónak is egy a vége: van egy istentelenül túlméretezett államapparátusunk, amelynek a fenntartása egyre többe és többe kerül nekünk, amely pocsékul működik, és mindennek a tetejében mégcsak nem is a miénk.

Hogy túlméretezett, ahhoz, azt hiszem, nem férhet kétség. Magunkkal vonszolunk a kommunista időkből egy szócsépléstől és papírgyártástól zakatoló óriási államgépezetet, amelyben gyakorlatilag most is a párthűség és a párttevékenység a legfőbb kritériuma annak, hogy jól fizetett államigazgatási funkciókba kerüljenek más intellektuális képességekkel nemigen rendelkező káderek, s ha már ott vannak, csak fantázia kérdése új főpapírtologatói állásokat kitalálni maguknak, a családnak meg a haveroknak.

Nekünk, akik ezt szoktuk meg, talán fel sem tűnik, mennyire nem jól van ez így. Kívülről jött emberek figyelmeztetnek rá: Magyarországon akkora a bürokrácia, annyi a fölösleges hivatal, a mondvacsinált instancia, hogy a nálunknál sokkal gazdagabb országok is belerokkannának az eltartásukba. Felelős hazai szaktekintélyek állítják, hogy a költségvetési intézményeink 30 %-kal több alkalmazottat foglalkoztatnak, mint szükséges - épp ezeken a hasábokon tettünk közzé nemrég egy beszédes adatot erről, nevezetesen, hogy a Gazdasági Minisztérium a háttérintézményeivel együtt se több, se kevesebb, mint ötezer embert foglalkoztat. Pontosabban ma már 16-tal kevesebbet, merthogy ennyiben találta érintve magát a farizeus módon meghirdetett általános takarékossági és létszámleépítési akcióban.

Gondolom a többi minisztériumban is hasonló a helyzet, legfeljebb ők azt csinálták, hogy elküldték húsz portást meg takarítónőt, és fölvettek tizenkét államtitkárt és államtitkárhelyettest.

Nem vagyok rá büszke, de egy valamiben egyet kell értenem a nagy mellényben járó koalíciós törpepárt álláspontjával, miszerint a majd négyszáz képviselőt számláló Országgyűlés is túl nagy luxus számunkra. Ismerem az ellenérveket is, hogy amennyiben csökkentenénk a képviselők számát, még szűkebb csoport kezében összpontosulna a hatalom, meg hogy csorbulna az arányos területi képviselet elve stb. de sajnos azt kell mondanom, hogy ebben az országban most is egy szűk elit dönt a legfontosabb dolgokról, s a legcsekélyebb jelét sem látom annak, hogy bármelyik megye bármit is profitálna abból, hogy tíz, tizenöt vagy nemtudomhány képviselője ül a parlamentben, és nem kettő vagy három.

Amondó vagyok hát, hogy tessék csak nyugodtan a felére csökkenteni az országgyűlési képviselők számát.

A másik, amit csak nagyon halkan merek itt megpendíteni az, hogy érdemes volna elgondolkodni felette, valóban szükségünk van-e a fennálló megyerendszerre. Számos tanújelét látjuk annak nap mint nap, hogy Magyarországon a politikai hatalom és irányítás túlságosan központosított, elidegenedett, egyszerűbben szólva túl messzire került tőlem, a mezei állampolgártól. Ennek megfelelően a beszedett adóforintomról is tőlem fényévnyi távolságra döntenek, nem az én szükségleteim és igényeim kielégítésére használják fel, nem kórházat építenek belőle, autópályát vagy járdát, nem az én életminőségemen próbálnak megjavítani, hanem másra költik, sokszor csak a Magasságos tudja, mire. (Milyen állapotok uralkodnak egy olyan országban, ahol egy parlamenti képviselőnek interpellációban kell megkérdeznie, hová lett 3000 milliárd forint - és nem kap rá érdemleges választ?)

Ha megfordítanánk a dolgot, áthelyeznénk a társadalmi, politikai és

gazdasági élet súlypontját a kisközösségekre, az önkormányzatokra, oda, ahol a közösségi gondok és feladatok megoldására szánt jövedelemrész megteremtődik, ha a beszedett adók, járulékok nagyobbik része helyben maradna, s csak kisebbik részét költenénk egy, a mainál jóval szerényebb méretű, takarékosabb és hatékonyabb központi hatalom fenntartására, hitelesebben tudnánk felmérni a szükségleteket, célszerűbben tudnánk felhasználni a pénzt, helyben döntenék el a helyi képviselők, hogy mire fordítsák - ehhez bőven elég volna egy kétszintes közigazgatási felépítmény is, nem volna szükség semmilyen áttételre a település - az önkormányzat - és a főváros- a kormány, a parlament - között, meg lehetne szüntetni a megyerendszert.

Hogy a jelenlegi államapparátusunk iszonyúan drága, és hogy napról napra többe kerül nekünk, számos példával próbáltam bizonyítani az előző folytatásokban, azt meg, hogy ugyanakkor messze nem vagyunk elégedettek a teljesítményével - és nemcsak mi, ellenzékiek, jobboldaliak, nemzeti érzelműek, nevezzenek bennünket, ahogy akarnak -, hanem azok sem, akik bedőltek az olcsó államról szóló ígéreteknek, és hatalomra juttatták a jelenlegi „államócsítókat”.

Hisz ki ne háborodna fel azon - csak néhány példa a sok közül -, hogy a Medgyessy-Gyurcsány kormány regnálása óta 47 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, hogy minden negyedik pályakezdő munkanélküli, hogy 400 ezer új munkahelyet ígértek, s a felét sem teljesítették, hogy ezermilliárdos nagyságrendben vettek és vesznek fel - kedvezőtlen feltételek mellett - nemzetközi kölcsönöket, miáltal felküzdöttük magunkat a dicstelen ötödik helyre a világ legeladósodottabb országainak ranglistáján, hogy elszabadultak az állami ellenőrzés alatt álló árak, hogy az ország lakosságának egyharmada a létminimumon tengeti életét és kétharmada nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy elvigye a családot egy egyhetes nyaralásra...

Ki nem háborodik fel ennek a nyegleségnek, gátlástalanságnak a láttán, amivel ezek az újgazdag svihákok ránk erőszakolják akaratukat, s lopják ki a szánkból a falatot.

És ki ne látná, milyen szánalmasan amatőrök, milyen bődületes hibákat követnek el napról napra, milyen pitiáner látszatintézkedésekkel etetnek bennünket, mennyire tönkreteszik ezt az országot. Csak egy adat a sok közül: napi 30 milliárd Ft-ot veszít a magyar állam csak azon, hogy az emberek Romániába és Ukrajnába járnak bevásárolni, merthogy ott nem terheli 25 %-os ÁFA a különböző árucikkeket.

A legszomorúbb az egészben az, hogy ezeknek az embereknek döntő többsége, akik ma nálunk az állam megtestesítőinek a szerepében tetszelegnek, idegen érdekeket szolgáló, idegen eszméket majmoló, a magyarságot- a választóikat - lekicsinylő, népének érdekeit, jólétét felelőtlenül elhanyagoló, gyökértelen kreatúra. Ennek minden előbbrevaló a saját nemzeténél.

„El kellett jutnom a szörnyű felismeréshez - nyilatkozta a legutóbbi számunkban Csintalan Sándor volt MSZP-s politikus -, hogy a hatalmat bitorló pártelit minden, csak nem szocialista, nem demokrata, etikailag tökéletesen semleges nemű, vagyis totálisan erkölcstelen, és az a pragmatizmus uralja, ami csak a személyes hasznot, a mutyit nézi, a karrier semmiféle eszmei elkötelezettségnek nincs alárendelve, akárcsak már a nyolcvanas évek elején.”

Nem megnyerni lesz nehéz a 2006-os választásokat, hanem visszaszerezni az elveszett bizalmat, egy igazi rendszerváltásra mozgósítani az ország egészséges erőit.

Állás helyett tanulás

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d’Occident