Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-02-01 / 2. szám
2005. február Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal Hajszálon múlott... Két budapesti fiatalember alighanem nagyapa korában is úgy fog visszaemlékezni 2004 karácsonyára, mint második születésnapjára. Marosváry Zsolt és Zakar Zoltán úgy gondolta, fölcseréli ezt a csúnya, szürke telet a nyárra, és a messzi Thaiföldön karácsonyozik, majd várja be a 2005-ös esztendőt. Őrangyalaiknak épp nem akadt más dolguk, gondoltak egyet, melléjük szegődtek...- Nyolc órakor volt a földrengés. A hotelban ért bennünket - mesélik a fiúk - alvás közben. Felriadtunk, lerohantunk a tengerpartra. Hétágra sütött a nap, a tenger tükörsima volt és csábító. Örültünk, hogy megúsztuk a földrengést, élveztük, hogy átjárja testünket a meleg... Valahol Szumátra partjaitól - utólag tudtuk meg, persze - akkor már megindult felénk a szökőár... Másfél órába telt, míg odaért... Előzmények December 24-én érkeztek meg Phuketre. Először Patong Beachen próbáltak meg szállást keresni: egy tengerparti bungalót szerettek volna kivenni. Patong Beach a legfelkapottabb strand (volt) a szigeten - egy fia bungalót nem kaptak. Kivettek hát egy szobát a közeli szállóban és mivel meglehetősen hosszú út állt mögöttük, mindjárt lefeküdtek. Reggel - december 25-re virradva - őrületes dübörgésre ébredtek: a mellettük levő építkezésen hatalmas légkalapáccsal szorgoskodott egy jóember. Visszamentek az utazási irodába, mondták, hogy köszönik, ezt a dübörgős szállót nem kérik. Sajnálom, mondta egy unott képű alkalmazott, akkor Patong Beachet kimerítettük, mert sehol másutt nincs hely. így kerültek Zsokék Karon Beachre, a kevésbé felkapott, kissé magasabban fekvő strandra, ahol megintcsak nem a part menti szállodák valamelyikében, hanem valamivel feljebb, egy mellékutcában levő hotelben kaptak szobát, ott is a negyedik emeleten. Itt érte őket másnap reggel a földrengés. Futás, földrengés!- Arra ébredtem - meséli Zsolt -, hogy hullámzik alattam a matrac. Az első néhány percben, félálmomban, még élveztem is. Aztán észbekaptam, átkiáltottam Zolinak, aki a szomszéd szobában aludt, és már rohantunk is. Hatosával vettük a lépcsőket. Ösztönösen a part felé vettük az irányt. Hová máshová fiitottunk volna, mint a strandra, ahol nem fenyegetett a veszély, hogy ránk dől valami épület. A tenger gyönyörű volt, békés, mint a Balaton egy csendes nyári délutánon. Kifújtuk magunkat, fürödtünk egy jót és beástuk magunkat a homokba. Lassan fölengedett bennünk a feszültség. Az utórengésektől tartva, mindenesetre úgy gondoltuk, egy ideig itt tanyázunk a strandon. A MÁSFÉL ÓRA PERCEI MEG PEREGNEK Egy idő múlva megunták a heverészést, elkezdtek sétálni a parton a Patong Beach-csel ellenkező irányba. Sétálnak egy darabig, aztán megszólal Zsolt:- Zoli, forduljunk vissza! Semmi okuk nem volt a visszafordulásra. Nem volt vége a partnak, nem lett kavicsosabb, kagylósabb a föveny - semmi okuk nem volt rá, hogy ne folytassák útjukat. Zoli nem ellenkezett - pedig általában szokott. Visszaballagtak régi helyükre, leültek a homokba. Kis idő múlva megszólal Zoli:- Menjünk fel a szállóba! Semmi okuk nem volt fölmenni. A nap továbbra is ugyanúgy sütött, mint azelőtt, a tenger ugyanolyan békés és csábító volt, mint azelőtt. Egy többemeletes szálloda meg... egy földrengés után másfél órával... Szóval semmi észérvvel magyarázható okuk nem volt otthagyni a gyönyörű strandot és fölmenni a szállodába. Valami csoda folytán Zsolt sem ellenkezett - pedig szokott. Visszamentek. Megreggeliztek, majd ki-ki elvonult abba a kis helyiségbe, ahová a király is gyalog jár. Ekkor ért oda a szökőár. A SZÖKŐÁR Óriási recsegés-ropogás, csörömpölés, üvöltés, jajveszékelés...- Azt hittem, újabb földrengés - meséli Zsolt -, épp a zuhany alatt álltam, magamra kaptam egy törülközőt, lerohantunk megint. Láttuk, hogy valami nagy baj van, de fogalmunk sem volt róla, mi történt. Az utcák folyókká változtak, az autók egymás hegyén-hátán, amerre nézel, romok, törmelék, rémülten futkározó emberek... Egyszercsak felkiált valaki: - It’s coming again! Megint jön! És megindult az emberáradat föl a hegyre! Szó szerint sodorta magával a két fiatalembert is.- Meg sem tudtunk volna állni - mesélik -, eltapostak volna bennünket. Motorok, terepjárók cikáztak a futók között, mi meg csak rohantunk, rohantunk, már rég túl voltunk azon, amit fizikai teljesítő-képességünk legvégső határának hittünk, de csak futottunk, futottunk. Nem nézed, hová lépsz, nem tudod, hova futsz, csak annyit tudsz: ha megállsz, meghalsz. A PUSZTÍTÁS Az éjszakát fenn töltötték a hegyen, a dzsungelben. Három svéd turistával társulva raktak egy kis tüzet, annak fényénél beszélgettek, múlatták az időt. Egyesek viperákról, skorpiókról suttogtak mellettük, meg arról, hogy az ilyen természeti katasztrófákban az állatok is megvadulnak... Szerencsére nem esett velük találkozásuk. Másnap lemerészkedtek a szállodába, és átmentek Patong Beachre, amelyet valósággal telibe talált a szökőár. Amit ott láttak, majd útban hazafelé is, ahhoz kevés az emberi szó, erről beszéljenek a képek. Már amelyeket közölni mertünk, a legmesszebbmenőkig tiszteletben tartva a sok-sok áldozatnak a méltóságteljes halálhoz való jogát. Szilágyi Károly (M. Zsolt és Z. Zoltán felvételei) Tört-zúzott, amerre elhaladt. Micsoda erők munkáltak itt! Felkapta, megpörgette, letette. Mint játékszert, úgy dobálta össze-vissza a gépkocsikat. Tájkép „csata” után. Az utcák folyókká változtak. Amerre nézel rombolás, pusztítás. Autók egymás hegyén-hátán. Ami kint volt, bent van, és fordítva. A túlélők kezdik lassan felfogni, mi történt.
