Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-06-01 / 6. szám

2005. június Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 7. oldal A Fidesz és a Likud SZILAGYI KAROLY Nálunk mindent lehet? (II.) (folytatás az 1. oldalról) ehelyett szaftos üzletek után lohol, hogy adósságait rendezni tudja. Szinte kedvünk volna rászólni az ás­kálódó balliberálisokra: hát hogy be­széltek ti Izrael budapesti nagyköve­téről, jó emberek? Csak nem az fáj nektek, hogy en­nek az erkölcsi-szellemi rothasztás­­nak a szekerét ezentúl nem fogjátok tudni akadálymentesen továbbgör­getni? Csak nem attól féltek, hogy 2006 után ráütnek majd a kezetekre, ha 90 százaléknál is többet akartok megint a hatalomból? De komolyabbra fordítva a szót, a balliberális hatalom most reszket. Ezért támadják Izrael budapesti nagy­követén keresztül a Fideszt. Hátha a Fidesz és Orbán Viktor szót ért vég­leg a Likuddal és talán magával Sa­­ronnal is. Hátha Sáron átszól Bush­­nak a Fehér Házba. S akkor lehet, hogy Bush elnök a fejéhez kap: „Hi­szen ezek kommunista kutyák! Azok voltak már Sztálin és Rákosi idején is! És most, 1990-től tizenöt évig jól átvertek minket!” De most már még komolyabbra fordítva a szót, hátulütői is vannak ennek a szép új világnak, amelyet a Fidesz képzelt magának. Félő, hogy mindjárt bevezetésképpen a Fidesz révén akarják elérni a magyar jog­rend által már elutasított, a lehetsé­ges diktatúra előkészítését szolgáló „gyűlölettörvény” parlamenti meg­­szavaztatását és bevezetését. De ha más földrajzi vidékre kalandozunk képzeletünkben - nem is kell nagy fantázia hozzá -, bizony az „iráni nukleáris fejlesztés ügye” olyan élet­­veszélyes kiindulópont lehet a jeru­­zsálemi Fidesz-Likud tárgyalások számára, amelyeken könnyen el­vérezhet a magyar érdek, akarat, s nagyon hamar egy világháborús fe­nyegetettség kellős közepén találhat­juk magunkat. Hiszen jól tudjuk, hogy az amerikai zsidó lobbi, a fun­damentalista, a „Krisztus második eljövetelét váró” , bigott keresztény amerikai vezetők és a Likud által ve­zérelt Izrael akarta már az afganisz­táni és az iraki háborút is kirobban­tani, s akarja ezt a világ pusztulását is eredményezhető háborút Irán, Szí­ria és más államok megtámadásával akár egy eszelős világháborúvá is ki­szélesíteni. A tűzzel játszik a Fidesz, ha áldását adja arra, hogy az „iráni nukleáris program” kritikáját is be­vegyék a jeruzsálemi tárgyalási pon­tok közé. Különösen, hogy ez nem „kritika” lenne, hiszen Izrael már ki­dolgozta az iráni atomlétesítmények elleni csapás titkos menetrendjét (Magyar Nemzet, március 14.). De az sem tűnik bíztató adatsor­nak, amelyet Kozenkay Jenő, volt kémelhárító tiszt bányászott ki és publikált az elmúlt hónapokban. „Minden megyében, minden város­ban, minden döntés-előkészítő he­lyen jelen van Magyarországon a Moszad”. A nagy port felvert „listá­zást”, a beszervező III/III-as tisztek és a beszervezettek névsorát is min­den valószínűség szerint a Moszad alakítgatta, illetve szerezte meg. Mindezt a „magyar” médiában is je­lenlevő moszados állománnyal haj­tották végre. Magyarországon 7-12 ezer közöttire tehető azok száma, akik kapcsolatban állnak az izraeli titkosszolgálattal. És most nézzük a kérdést más ol­dalról! A Fidesz részéről is szorgal­mazott Likud-barátságból, az Izrael­lel fennálló - amúgy is szoros - kap­csolatok még szorosabbra fűzéséből vajon következne-e az, hogy a Likud- és Izrael állam - megfékezné azt a csaholó, magyargyűlölő hordát, amely nap mint nap ellenünk fene­­kedik, mostanában éppen az állítóla­gos rasszizmusunk ürügyén? (A TV2 május 20-án megint „felmérést” ké­szített a csak általa ismert témában, és természetesen azt állapította meg, hogy van rasszizmus Magyarorszá­gon.) A Likudtól - és Izrael államtól- várható-e, hogy egy Fidesz-Likud „barátsági fordulat” esetén a jobbol­dali párt „visszahívja”, leinti, helyre rakja militáns szadeszes katonáit, amelyek zsigeri gyűlölet által hajtva az úgynevezett „rendszerváltozás” óta még veszettebb módon ártanak mindenhol a magyarság ügyének? Ha a médiában valóban nyüzsögnek a Moszad-ügynökök, akkor várható­­e, hogy a jobboldali, konzervatív - de a magyar zsidóságot is markán­san képviselő - Fidesz is teret kap 2006-ban legalább a közszolgálati médiában? A Fidesz-Likud barátság révén elérhető-e vajon, hogy Wass Albert szobrot kapjon végre a Vér­mezőn? Elérhető-e, hogy a nemzeti kultúra újból visszakapja helyét a magyar közéletben? S hogy a fiatal demokrata kormány 2006-ban majd ne csak olyan avantgárd csontokon rágódjon, amelyeket már a szadesz is megrágott s aztán kiköpött újból? Mert a jelenlegi helyzet a Likud- és a Moszad barátság nélkül is (vagy azzal együtt is) kétségbeejtő. Május 8-án a szokásos militáns szadeszes osztag rohamozta meg a Moszkva te­ret. „Nem akarunk rasszista ország­ban élni!” - harsogták a „tüntetők” . Csakhogy hamar kiderült, a 21-es buszra várakozó, roma Patai Józsefre támadó fiú maga is cigány. Horváth Aladárék nevetségessé váltak ismétel­ten. Az is kiderült továbbá, hogy a ti­zenhét éves sértett, megszúrt fiú a szabad idejében zsarolással foglalko­zott. Mindezzel egy időben viszont VIII. kerületi romák olyan brutálisan bántalmaztak egy római katolikus pa­pot, hogy az orrcsontja is eltörött. A Metró-újságban viszont az az arcát­lan hír jelent meg SZDSZ-es, euró­pai uniós közvetítéssel: „Magyaror­szágon a romákat éri a legtöbb támadás” (április 26.). Gyurcsány Ferenc május 5-én mo­numentális holokauszt-menetet szer­vezett Auschwitzba és Birkenauba. (Már vagy másfél éve tartanak az ilyen típusú megemlékezések.) Gyur­csány e szavakkal zárta auschwitzi beszédét: „Bocsássanak meg min­dannyiunknak”. Gyurcsány nem árulja el nekünk, hogy az 1945 előtt még csecsemőkorú vagy meg sem született magyaroknak miért kellene viselniük a holokauszt ódiumát? Csak nem olyan alapon, ahogyan még az Európai Unió legtöbb állama által is elítélt benesi dekrétumok is kollektív bűnösséget állapítottak meg a ma­gyarságra nézve? S ha már itt tartunk, a holokauszt valóban szörnyű volt, de miért lett volna egyedi, semmihez sem hasonlítható? A világ népeinek százai és ezrei pusztultak évszázadok és évezredek alatt hasonló módon, a tatárjárás alatt a magyar népesség fe­lét irtották ki, ami elképesztő arány volt, etnikailag a mai napig nem tud­tuk ezt kiheverni. Ahogy közeledett május 9-e, a „győzelem napja”, egyre ordasabb kommunista, „antifasiszta” támadások­kal kellett a magyarságnak szembenéz­nie. Schiffer János, Demszky főpol­gármester-helyettese most sem ta­gadta meg önmagát. Amikor Küpper András, a Fidesz fővárosi frakcióve­zetője felszólította Schiffert, hogy ne beszéljen „felszabadulásról”, mert az sérti az áldozatok emlékét is, az MSZP-s Schilfer nemes egyszerűség­gel lenyilasozta az egyébként tipikus jobbközép-szellemiséget képviselő Küpper Andrást. (Tavaly Kuppemek és frakciójának is oroszlánrésze volt abban, hogy Wass Albert nem kapha­tott a Vérmezőn szobrot.) A Gellért­hegyen, a Citadellánál május 9-e előestéjén honvédtiszti egyenruhában koszorúzott egy ünneplő „antifa­siszta” , s nagy pofával hirdethette, hogy a szovjet csapatok igenis felsza­badították Magyarországot. Schiffer főpolgármester-helyettes­nek 400 ezer forint bírságot kellett fi­zetnie és közleményt megjelentetnie Küpper András lenyilasozása miatt, és a Mazsihisz is vereséget szenve­dett, mert az ORTT szerint Lovas Ist­ván nem sértett törvényt, amikor „pár­huzamot vont a kommunisták és a ná­cik között” . A pert nyert Lovas Ist­ván egyébként már számos elemző cikkben mutatott rá, miként manipu­lálja az MTI a híreket, amelyekkel neki kellene ellátnia a különböző csa­tornákat. Az MTI vezérkara - szin­tén nemes egyszerűséggel, á la Schif­fer - „antiszemita támadásoknak” szokta ezeket az elemzéseket minősí­teni, ugyanakkor tény, hogy a „győze­lem napja” alkalmából a moszkvai ünnepség hírein kívül inkább csak a buzeráns berlini főpolgármesternek a Vörös Hadsereget és a „felszabadí­tást” dicsérő tirádája jutott el fő hír­anyagként Magyarországra. Történt azonban ezekben a „fel­­szabadulásra” emlékező napokban egy igazi szenzáció is. Erre is Lo­vas István hívta fel a figyelmet - a makacsul hallgató balliberális mé­diák ellenében - George W. Bush már-már történelmi beszédének méltatásával (Magyar Nemzet, má­jus 11.). Bush Rigában, Lettország­ban a következőket mondta: „ez a történelem egyik legnagyobb bűne, amelyet a Szovjetunió követett el a balti államok és egyéb közép- és ke­let-európai országoknak a II. világ­háború végén történt megszállásá­val”. Bush - történelmi szenzáció­ként - elítélte a jaltai szerződést, és az abban játszott amerikai szerepet is. (Innen már csak egy lépés, hogy Sztálin után Churchillt és Roosevel­­tet, a két szabadkőműves politikust is elmarasztalja Bush.) Lovas István szerint - „dekódolt politikai nyel­ven” - mindez azt is jelenti, hogy az MSZMP törvényes utóda, az MSZP, s így a Gyurcsány vezette koalíció is bűnös és felelős minda­zért, ami Magyarországon történt. „S aminek következményei talán emberöltőkön át nem változtathatók meg. Az üzenet pedig azt is magá­ban hordozza, hogy az SZDSZ, a koalíció kisebbik tagja szintén fe­lelős mindezért, hiszen a szabad de­mokraták voltak azok, akik szembe­fordulva a rendszerváltó párttal, visszahozták a hatalomba azt az MSZP-t, amelyet úgy kellett volna eltemetni, hogy díszsírhelyet sem biztosítanak neki” . Ugyancsak Lovas István idézi Patrick J. Buchanant, Nixon elnök korábbi beszédíróját, aki a következő kérdést teszi fel: „Ha Jalta a kis né­pek elárulása volt, amely épp olyan immorális volt, mint a Molotov-Rib­­bentrop paktum, akkor miért tisztel­jük Churchillt és Rooseveltet? Nagy- Britannia és Franciaország Lengyel­­országért üzent hadat Németország­nak. A vége többszázezer brit és francia halott, birodalmak vége, Len­gyelország és a többi kelet-európai ország pedig szovjeturalom alá ke­rült. Megérte?” Bizony, ideje lenne már szembe­nézni a történelmi hazudozásokkal. Mert nem csak a Molotov-Ribben­­trop paktum történelem-hamisítása­ival kell szembenézni a történészek­nek, hanem az egész „antifasiszta háború” hazugságaival is. A Molo­­tov-Ribbentrop paktum időszakában az „antifasiszta háború élharcosa”, a Szovjetunió hat országot támadott meg (Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia, Finnország, Románia), ebből hármat rögtön be is kebelezett (Észtország, Lettország, Litvánia), kettőből hatalmas darabot harapott ki (Lengyelország, Romá­nia), a Finnország elleni támadás pe­dig kudarcot vallott. S nemcsak a hitleri Németország készült a Szov­jetunió elleni háborúra, hanem Szov­­jet-Oroszország, személy szerint Sztálin is erre a háborúra, Németor­szág megtámadására készülődött. A következő számban majd vázlatosan ismertetem a disszidens szovjet ka­tonai hírszerző, Viktor Szuvorov könyvét (A jégtörő', Hitler-Sztálin számításában), amely elképesztő do­kumentációval bizonyítja, hogy 1941. június 22-i támadásával Hitler csak megelőzte tizenkét nappal Sztá­lin 1941. július 6-ára tervezett offen­­zíváját. Az a körülmény, hogy a bankok nem kizárólag „saját zsebre dolgoznak" cseppet sem vigasztal. Nyilvánvaló, hogy jócskán benne van az állam is az üzletben. Az állam, a mi drága álla­munk, amely akkorára duzzadt immár, mint egy hatalmas vízfej, s olyan súllyal nehezedik ránk, mint egy Hi­­malájányi káposztakő. Az állam, amely lassan-lassan min­denből kivonul, amire pénzt kellene adnia - az egészségügytől kezdve, az oktatáson, szociálpolitikán át az autó­pálya-építésig vagy a szúnyogirtásig -, ugyanakkor amiről csak lehet - s arról is, amiről nem - leszedi a sápot, s en­nek felső határát úgy szabja meg, ahogy akarja. Telhetetlenségének néhány eklatáns példája: • Évek óta papol az adócsökken­tésről, közben csak a Medgyessy- Gyurcsány kormány több mint har­mincszor emelt adót, illetve talált ki új adót, hozzájárulást vagy illetéket. Áldásos tevékenysége következté­ben illetékügyben például átlag 60 %­­kai kerül nekünk többe ez az állam, mint korábban. Néhány kirívó példa: vállalkozói iga­zolvány kiváltásért eddig öt, mostantól tízezer forint illetéket kell fizetni, tíz évre érvényes útlevélért eddig hat, ezután tí­zezret, üzlet működési engedélyének ki­váltásáért szintén öt helyett tízezret. Gyurcsányék legújabb briliáns ötlete az egészségügyi hozzájárulás kiterjesz­téséről lapértesülések szerint akár egy­millió embert is érinthet. Köztük - toll­­forgatói minőségemben - eredetileg en­gem is, de én jól kiszúrok a kormánnyal, és ha valamelyik meggondolatlan kiadó netán hajlandóságot mutatna - mint H. M. barátom mondaná - hátrahagyott műveim könyvbe gyűjtésére és megje­lentetésére, egyszerűen lemondok a szerzői tiszteletdíjról. Eddig is ezt tet­tem, de nem élveztem ennyire. • Az egész adó- és járulékrendszere úgy rossz, ahogy van: Magyarországon ma - a teljesség igénye nélkül - az alábbi terhek rakódnak rá egy-egy ter­mékre vagy szolgáltatásra: 20-35 %-os osztalékadó, 0,5-1,5 %-os innovációs járulék, 1,5 %-os szakképzési hozzájá­rulás, 29 %-os tb-járulék, 3 %-os munkaadói járulék, havi 3450 forintos egészségügyi hozzájárulás, alkalmazot­tanként évi 1500 forintos rehabilitációs járulék... nem sorolom tovább. Ráadásul nálunk a cégek árbevétele jelenti a helyi adó alapját, szemben a normális országokkal, ahol csupán a profit meghatározott százalékát vonják el. Én, a csóró cégtulajdonos tehát lehe­tek akár veszteséges is, az állam akkor is legombolja rólam, ami neki jár, ve­lem meg lesz, ami lesz. Vagyis miköz­ben azzal dicsekszenek, hogy nálunk csak 16-os a társasági adó, az iparűzési adót is figyelembe véve, profit alapon a cégek tényleges adóterhe legalább 30 %­­ot tesz ki. (S ha valaki netán ilyen kö­rülmények között is fejlesztésre adná a fejét, 12-17%-os kamatra már beruhá­zási hitelt is kap - az EU országaiban ez a kamat mindössze 3-6%-ot tesz ki!) Beszédes statisztikai adat: a termé­kekre és szolgáltatásokra kivetett adóból befolyó összeg az állam teljes adóbevé­telének 37 %-át adja ki - ezzel a kor­mányzat összbevételeinek ez a legje­lentősebb forrása -, míg a legfejlettebb országokban ez az arány 20 és 30 % kö­zött mozog, az OECD és az unió átlaga pedig nem éri el az egyharmadot. • A kormányzat mint tudjuk, néhány termék esetében fenntartotta magának az ármeghatározás jogát. Nos, míg a pi­aci termékek árának növekedése nagy­jából 3-5 százalékos, ott, ahol az állam szabja meg az árakat, az árnövekedés rendre meghaladta a 10 százalékot! A villany, mondjuk 33, a gáz 43, a ke­nyér 43, a közüzemi szolgáltatások 25- 30, a gyógyszer 38, a távfűtés 22 szá­zalékkal drágult, és akkor a közlekedés­ről, a gépkocsik kötelező felelősségbiz­tosításáról és az indolkolatlanul magas autópályadíjakról - az ausztriai éves matrica tízezer forinttal olcsóbb a mi­enknél - nem is szóltunk. Emlékszik még valaki az Orbán­­kormány áremelési kritériumára? Leg­feljebb az infláció mértékéig, egyetlen százalékkal se többel! • Hogy az úgynevezett jövedéki ter­mékekre milyen szemérmetlen terheket pakol az állam, már nem is téma Ma­gyarországon. Az embernek az az ér­zése, hogy a magyar állam legbőkezűbb pénzelői az autósok, dohányosok meg az iszákosok, hiszen ha kong az állam­kassza, a pénzügyminiszter csak átszól az érintett cégekhez, hogy fiúk, emel­jétek gyorsan tíz-húsz forinttal a ben­zin, szesz vagy a cigaretta árát, s máris ömlenek befelé a milliárdok. Fordítva ugyanígy működik a dolog: ha egy kis szépítészeti beavatkozásra szorul a költ­ségvetés, a miniszter úr csak átszól a Földművelődési és Vidékfejlesztési Mi­nisztériumba, hogy fiúk, le kéne állítani a gazdák járandóságainak a kifizetését, és már lehet is mosolyogni a közszol­gálati kamerákba, hogy a kormány há­­zatáján minden rendben van. • A személyijövedelem-adó teljes összege az adóbevételek egyötödét te­szi ki - az emelkedő trend itt is egyér­telmű. A svéd mintára összeeszkábált, istentelenül bonyolult és igazságtalan rendszerét a mái napig úgy működteti az állam, hogy nem ösztönzi vele az új munkahelyek létesítését, nem jutal­mazza a népszaporulatot, a kreativitást, önkezdeményezést, adózási morált és fegyelmet. Ugyanakkor, ha az ember nem vigyáz eléggé, és netán annyi pénz talál hazavinni elsején, mint Bécsben egy utcaseprő, máris a 38 %­­os sávban találja magát. (Összehason­lításul: Olaszországban az alacsony jö­vedelműek adója 22%-os!) Az, hogy az adócsalók országa va­gyunk, nem a vállalkozók, nem az adó­fizetők szégyene. Akinek nincs rá pénze, hogy dörzsölt könyvelőt tartson, és meg­próbál tisztességesen kifizetni minden adót és hozzájárulást - felkopik az álla. • Hőn szeretett államunk európai és világviszonylatban is példátlan mértékű, 25%-os, illetve 15%-os ÁFÁ-t fizettet velünk, s ha ezt - mint szó van róla - neadjisten egységesíti 21-re, lefogadom, hogy megint mi járunk rosszul. Illusztrációként egy-két adat: a ma­gyar burgonyán 15%-os az ÁFA, a len­gyelen ötödével kevesebb. A magyar szállodát 25 %-os ÁFA terheli, a cse­­het 5, a franciát 5,5. És most már az épí­tési telekre is 25 %-os ÁFÁ-t kell fizet­nünk! Kiszámította ezt valaki, hogy mennyivel fogja ez megdrágítani a la­kásépítést? (Csak zárójelben említem meg, hogy a bankárokhoz hasonlóan nálunk a lakásépítési beruházók is má­ról-holnapra akarnak meggazdagodni: 50 %-os haszonkulccsal árusítják az új lakásokat. Hol van még ilyen?) Nem fárasztom a kedves Olvasót további adatokkal. Azt hiszem, ennyiből is nyilvánvaló, hogy Ma­gyarországon az állam - különféle jogcímen - sokkal többet vesz vissza tőlünk keservesen megkeresett obu­­lusainkból, mint bármelyik más EU- s állam a maga jóval gazdagabb pol­gáraitól. Ráadásul az Isten pénze sem elég neki: a 2005. évre 1022 milliár­dos költségvetési hiányt tervezett, eh­hez képest 986 milliárdos hiány hal­mozódott fel, azaz az egész évre ter­vezett hiánynak a 96,5 százaléka tel­jesült már. Erre a rendszerváltás óta sem volt példa. Miután lerongyolódott polgáraiból már nemigen tud többet kisajtolni, egyre-másra veszi fel a külföldi hite­leket. A kormányváltás óta - három év alatt! - több mint 4000 milliárd fo­rinttal nőtt a magyar államadósság. Csak az első negyedévben 865 milli­árd forinttal. S azóta a kormány ja­nuári fogadkozásai ellenére minden hónapban átlagosan 216 milliárd fo­rinttal. (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents