Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. április ANISZI KÁLMÁN Zsold Béla tiszteletes mindössze másfél éve szolgál Bukarestben, segédlelkésze, Bocskai László alig fél esztendeje. Ismerkednek a Kárpátokon kívüli gyülekezeti élet sajátosságaival és a lehetőségekkel. Erdélyiek. Előbbi medgyesi, utóbbi besztercei születésű. Tűnt időkben Szászmedgyes sokszínű, több nyelvű város volt: a németek mellett magyarok lakták.- A mi utcánkban két magyar család élt, a többiek szászok voltak - emlékezik a lelkipásztor. - Mára viszont teljesen megváltozott a helyzet: a szászok mind kivándoroltak, alig néhány idős ember maradt mutatóba. Szászföld nyolcszázötven éves kultúrája ebek harmincadjára jutott. Az üresen maradt portákra idegenek költöztek, zömben a Regátból irányított át őket. A román (vagy magukat annak nevező) családok idegenként ődöngnek ebben a nekik valóban idegen civilizációjú városban. De nemcsak a Szászföldre jellemző ez az állapot. A jobb megélhetés reményében egész Erdélyt ellepték a Kárpátok karéján kívülről érkezett „életművészek", szerencselovagok. Kolozsvár, Nagyvárad, Vásárhely... utcáin a románt idegen (nem erdélyi) akcentussal beszélők tömegei graszszálnak, hangoskodnak. Ceausescu és pribékjei minden számottevő kisebbséget - a szászok mellett a zsidókat, a dobrudzsai törököket, a bolgárokat s legkivált az ősellenségnek kikiáltott magyarokat - kiutáltak Romániából. Zsold Béla a kolozsvári Protestáns Teológián végzett 1984-ben. Hat évig a Mezőség, Kalotaszeg és Szilágyság találkozási pontján fekvő Kidében szolgált. Nevezetes falu. Sípos Dávid, a remek kőfaragó-mester, aki után gyönyörű faragott szószékek maradtak, kidéi. Kidé bevonult az irodalomtörténetbe is: 1915- 1919 között ott plébánoskodott Nyíró József, Tamási Áron mellett az egyik legnagyobb székely író. Nyíró 1919-ben kilépett a papi rendből. Kiválása után egy ideig lisztes molnárként kereste a kenyerét Kidében, amiről részletesen beA köznapi ember úgy képzeli, hogy az orvos hűvös tárgyilagossággal, a sokat tapasztalt ember higgadt felsőbbségtudatával tekint a földi hívságokra. Nem döbbenti meg egy szétroncsolt végtag, egy felvágott has, a betegek haláltusája vagy halála. Azt gondolnánk, mivel az orvost az őt körülvevő világban idővel aligalig érheti megeleptés, tisztában van élet és halál, születés és elmúlás örök nagy misztérumának a titkaival, hát az emberi társadalmak, a nagyobb közösségek, a haza és nemzet dolgait is ilyen hűvös tárgyilagossággal veszi tudomásul. Hála Istennek ez nem így van. Él közöttünk egy ember, egy belgyógyász, aki nem restelli a világot, a magyarság mai titkait, a szűkebb és tágabb családunk, fajtánk jelenkori gyötrelmeit, a szülőföld sorsát, históriáját, benne népünk elárvultságát és elárultságát a szívós diagnoszta türelmével és lelkiismeretességével vizsgálni. Ezt az orvos-embertársunkat egy darabig tudom, igenis némíthatta megindító jóhiszeműségből, mélyen átélt humanizmusából következő bizalma az igazság erejében, de legalább ennyire kényszeríthette engedni az írás ördögének az a csöndes kurucos dac is - beregi ember, Rákóczi földjének szülötte amely nemcsak azt tudta, hogy hallgatását lelkiismerete nem tűrné, írását pedig ellenefelei ellene használhatnák fel, hőt azzal is tisztában volt, hogy mondanivalóját magyarul, a dolgokat a nevén nevezve kell megírnia, hogy ne csak a beavatottak értsék. És Dr. Unoka József írni kezdett. Neki is megvolt a maga Markusovszky Lajosa, vagyis a felfedezője Keletre tolt őrhelyek számolt Isten igájában című önéletrajzi ihletésű regényében. Kidé után újabb szolgálati állomások következtek Zsold Béla életében. Rövid ideig a Kovászna melletti Páván, majd a háromszéki Uzonban, Beke György író szülőfalujában szolgált. Kétezerkettő őszén aztán meghívást kapott a bukaresti Calvineum presbitériumától. Egy évvel később segítsége érkezett Bocskai László segédlelkész személyében. Azóta ketten igyekeznek Isten útjára vezérelni a gyülekezet tagjait. A Calvineum nem az egyetlen református gyülekezet Bukarestben: a Bercsényi (Berceni) lakónegyedbelit Bányai László tiszteletes pásztorolja. Ahhoz, hogy jobban megérthessük ezt a helyzetet, fussunk vissza kissé az időben! Az első református lelkész Bukarestben a Küküllő menti Szőkefalváról 1815-ben érkezett Sükei Imre. Fia, Sükei Károly költő, kritikus, műfordító, a márciusi ifjak egyike volt. Ő is ott lelkesült a forradalomért ama kora tavaszi esős napon a Pilvax kávéházban. (Erdélyi lévén, Nagyenyeden és Kolozsvárt tanult, de 1845-ben abbahagyta az akkor igen divatos jogi tanulmányokat és irodalommal kezdett el foglalkozni. 1847- től Pesten élt, az Életképek kritikai rovatát vezette. Vasvári Pál baráti köréhez tartozott. A forradalom idején Perczel Mór hadsegéde. Egyidejűleg több lap munkatársa. Victor Hugo, Shelley, Gogol műveit fordította magyarra.) Sükei Imre, az apa érkezésekor még nem volt temploma a bukaresti magyarságnak. Az istentiszteletet a Calvineumhoz közel eső német nyelvű evangélikus templomban tartották. Történt azonban, hogy a reformátusok - felmérgelődve azon, hogy a szászok túl magas díjat kérnek a templomhasználatért - elhatározták, saját templomot építenek. Megvásárolták a közeli Ököritató nevű mezőrészt, ahol felépítették az Úr házát, egy fatemplomot. 1821-ben szentelték fel. Sükei tiszteletes - református módra - a két szobás parókia egyikében húzta meg magát, a másikban iskolát nyitott. Az akkori román fejedelem, Alexandru Voda Sutu 600 piasztert adományozott, és elrendelte, hogy hat bojár család évi adóját ne a kincstárnak, hanem a református egyháznak fizesse be. Ez a rendelet tíz évig (1831) volt érvényben, amikor is a díván (államtanács a régi Törökországban és Romániában - A. K.) ezt eltörölte és elrendelte, hogy a kincstárból a református egyház évi kétszáz piasztert fog kapni. Az iskolában ekkor húsz gyermek tanult magyarul. (íme a kisebbségben élő nemzetrészekre való odafigyelés szép példája, amit a mai hatalom képviselői elfelejtenek gyakorolni.) A legenda szerint e templom tornyának tetején - egy idő után - nem csillag, hanem kereszt állt, mert a bizánci rítusú román ortodoxok enyhén szólva furcsállották, hogy lehet egy fehérre meszelt épület - amelyben szentképek sincsenek, tornyának tetején pedig csillag ragyog - keresztyén templom. Felfogásukban ugyanis a csillag török szimbólum. Nem keresztyén templom az, méltatlankodtak, hanem török. Márpedig ők nem tűrtek meg török templomot az országban. Tiltakozásuk jeléül többször betörték a református templom ablakait. Nos, azért, hogy elhiggyék, hogy azok is keresztyének, akiknek a temploma fehérre meszelt és nincsenek szentképek benne, Sükei Imre tiszteletes kénytelen volt a torony csúcsán a csillag helyére keresztet tétetni, így enyhítve a bizánci rítusú óromániaiak kétkedését, illetve tettlegességig menő ellenszenvüket. Bukarestben és a Kárpátok karéján kívül élő magyarság nem szórvány, hanem diaszpóra. Nem az a hely ez, ahova születtek, hanem ahova a sors kifürkészhetetlensége folytán vetődtek el vagy menekültek a magyarok. A kivándorlás, a menekülés északi és déli irányba Erdélyből és Magyarországról, bizonyíthatóan, a XVI. században, Thököly Imre erdélyi fejedelem idejében kezdődött. Számbeli növekedés figyelhető meg a XVIII. század első évtizedeiben a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, a madéfalvi veszedelem (1764) idején, a XIX. században az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcot követő esztendőkben, a XX. században pedig a trianoni diktátum utáni évtizedekben, több hullámban is. A kuruc és a negyvennyolcas szabadságharc leverése után ezrek vesznek vándorbotot a kezükbe, és vágnak neki az ismeretlennek. Ezen az útvonalon futnak, menekülnek. Egy részük idáig, mások tovább. Innen egy-két napi úttal már Isztambulban voltak. Bukarest egyik lakótelepe ma is Bercsényi, a kuruc vezér nevét viseli (Berceni). A negyvennyolcas honvédok és a sorsukat önként vállalt emberek közül sokan visszafordultak, amikor azt látták, hogy a Kárpátoktól 170 km-re délkeletre már nincsenek politikai veszélynek kitéve. Visszafordultak és az államhatár közelében maradtak abban a hitben és azzal a reménnyel, hogy ha a szabadságharc újraéled, minél gyorsabban siethessenek az otthoni harcosok segítségére. Itt erősítették azt a közösséget, amelynek vezetője szintén negyvennyolcas forradalmár: Koós Ferenc tiszteletes, közlegény volt. Olyan önkéntese volt ő a református egyháznak és a kisebbségi sorban élő Kárpátokon kívüli magyarságnak, akire - mint követendő példára - ma is fel kell tekinteni. Nemcsak a hitéletet szervezte és pásztorolta a híveket, hanem megszervezte a bukaresti magyar kisebbségi életet is. Olvasókört hozott létre, könyvtárat alapított, újságot indított, írt, kaszinórendszert épített ki. Itt adták ki az első emigráns magyar újságot, a Bukaresti Magyar Közlönyt, amely noha mindösszesen 26 számot ért meg, mégis érdemes számon tartani, mert mindig az a közösség tudja a legjobban, mire van szüksége, amely hazájától távol éli az életét. Sütő András mondja a rá jellemző kifejező erővel, hogy a bukaresti református egyház megcsillogtatta a zsoltárokat és az Isten igéjét az emberek előtt, hogy nagy keserűségükben át ne ússzanak még a Dunán is. Jóska bátyánk elsőkönyves szerzőként minden elismerést megérdemel. Egy mélyérzésű, felelősségteljes, nemzetéért őszintén aggódó ember reflexiói olvashatók ebben a könyvben mindarra, ami bennünket körülvesz. Az egyes írások címei is ezt bizonyítják: Magyarnak lenni, Magyar lét a XX. században, Magyar jelen az ezredfordulón, Ima a nemzetért, Az értékrendek szerepe társadalmunkban, A szülőföld vonzásában. Az utóbbi két címről kissé bővebben is érdemes szót ejteni. Unoka József pontosan tudja, hogy a bennünket fasisztának, antiszemitának, mucsainak, az ördög öregapjának és hasonlónak kikiáltó ellenfeleink éppen legelemibb viszonyrendszerében - értékrendjében - akarják véglegesen lezülleszteni, szétzilálni, tönkretenni a magyarságot. Ezért szentel egy hosszabb egységnyi fejezetet az értékrendszerek döntő mivoltának, „mivel az ember értékek által és értékekért él.” Ha pedig kártékony idegen „értékrendek” akarják melghódítani az ember természetes közösségét, a legelemibb kötelességünk felvenni ellene a harcot. A küzdelemben pedig Unoka doktor úr segítségül hívja az egyik legkeményebb és legkedvesebb szövetségesét: a szülőföld, a bennünket felnevelő táj szellemét. Ezért foglal el különleges szerepet írásai között a szűkebb haza, Csonka-Bereg, az elszakított Kárpátalja beregei részével örök időre összetartozó vidék, amelynek emberségében, vendégszeretetében szerzőnknek, nagyon is érthetően, máig évente legalább egyszerkétszer meg kell fürödnie. Domonkos László (Unoka József: Idegen értékrendek szorításában, Canada-Transatlantic Kiadó, Budapest, 2005.) Koós Ferenc tiszteletes tizennégy éves bukaresti tartózkodása az első kőtemplom építésének és az igazi gyülekezetté válásnak az időszaka. A román fővárosban az első református kőtemplomot svéd és porosz segítséggel 1863-1865 között építették a régi fatemplom helyén, Alexandru loan Cuza fejedelem idején. A kőtemplom a mai Bukarest főterén, a Királyi Palota mögött állt. Abban tartották a reformátusok az istentiszteletet 1959-ig, amikor is a körülötte lévő apró lakóházakkal együtt a román politikai hatalom lerombolta azzal az ürüggyel, hogy oda Kongresszusi Termet építenek. Ami csak félig volt igaz, mert bár a Kongresszusi Terem felépült, ma park van az egykori kőtemplom helyén. Attól kezdve, hogy a templomot 1959-ben a kommunista hatalom ledózerolta, a gyülekezet elég nehéz helyzetbe került. A református egyháznak volt még egy ingatlanja a Szőlőskert utcában, a Bercsényi lakónegyedben, ezért jobb híján ott kezdték tartani az istentiszteletet. Később a hívek adományából az épületet átalakították templommá. De a bukaresti magyar reformátusság sohase nyugodott bele abba, hogy lerombolták főtéri kőtemplomát. Van a Calvineum szomszédságában egy hatemeletes épület, amely a református egyház tulajdona volt. A második világégést, pontosabban az államosítást követően az ingatlant mások bitorolták: börtönigazgatóság működött benne. Nos, ezért az elkobzott ingatlanért cserébe az állam felépíttette a Calvineumot azzal a szigorú kikötéssel, hogy nem lehet magasabb a környező épületeknél, és nem lehet se tornya, se harangja. A lerombolt Koós-templomban lévő harangokat a Bercsényi (Berceni) lakónegyedi templom tornyába szerelték fel később. Ott találhatók a klenódiumok és a régi orgona is. A Calvineumot úgy emlegetik, mint Románia első modem templomát, mert egy anyagában rideg-hideg vasbeton szerkezetű sátorszerű építmény. Alakjával az építők az ószövetségi szent sátort kívánták érzékeltetni. (folytatjuk) Kíváncsiság Kurta bekecsben, fején nagyra nőtt báránybői sapkában, lábán hamisítatlan kemény kaplijú bőrcsizmában grasszál Budapest utcáján az erdélyi kicsi gazda. Rokonlátogatóban van. Szakasztott úgy néz ki, mint egy miniatűr paraszt bácsi. Kísérője-társa szintén hüvelykujjnyi legényke, városi gyermek, piros színű vízhatlan anyagú kezes-lábasban, piros, fekete betétes magas szárú cipőben, fején egy „schi” simléderes sapkában feszít mellette. Hat-hét év körüliek lehetnek. A kicsi gazda tekintete örökösen a magasba emelve, figyelmesen veszi szemügyre a belváros épületkolosszusait. Meg-meg áll, némelyiken megszámolja az emeleteket - ez csak ajka hangtalan mozgásán látszik, s ahogy újjacskái pattannak ki rendre csukott két ökléből. A gyermekek nem szólnak egymáshoz, kis társa már sok-sok lépéselőnyben, leszegzett tekintete a sáros utat figyeli s szántja ugyanazt cipője orrával. Egy autóduda s egy csikorgó fék hangjára kapja csak fel tekintetét. A bekecses kisöreg úgy ugrik fel az útról a járdára, mint egy bokorból riaszott nyúl.- És ha elütött volna...? Mit kell ezeken annyit bámészkodni? Egyáltalában, normális vagy te, vagy nem vagy normális? - vetkezi le iménti letargiáját a városi legényke s rivall rá a vidéki kis rokonra. Amaz a mindkét nemű ijedtségtől alig jut szóhoz. Pityergőre görbült szájjal mondja: Én nem vagyok normális, én csak kíváncsi vagyok. Paizs Tibor Könyvajánló és méltányolója, a Nyugati Magyarság főszerkesztője személyében, akit Miklóssi Istvánnak hívnak. O volt az, aki a kilencvenes évek második felére Budapest-szerte híres nemzeti szellemű értelmiségi kört szervezett lapja köré. Unoka doktor rövid időn belül a társaság kedvence lett. Halk szavú, mérsékletes, mindig kedves és udvarias embernek ismerjük, aki mindig acélkeményen ragaszkodott elveihez, eszményeihez. Ami pedig a politikai-eszmei tisztánlátását, a tünetek elemzésének mélységét és átgondoltságát, a következtetések logikáját vagy az elvi-erkölcsi követelmények tisztaságát illeti: Unoka József IDEGEN ÉRTÉKRENDEK SZORÍTÁSÁBAN
