Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
2005. április Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal DÖBRENTEI KORNÉL Csapataink nem állnak harcban Vélhetnénk, 1956. november negyedikének tankágyúk dörrenésére serkedő hajnalától a ránk uszuló orosz harckocsiinvázión (amelyet a nagyhatalmak árulása tett lendületesebbé), a dühödt megtorláson, a karhatalmisták vérengzésein, a sortüzeken, a börtön-nagyipari akasztásokon át, a Kádár-rezsim megszilárdulásáig, a „gulyás-kommunizmus” bevezetéséig tartott a magyar forradalom és szabadságharc leverése. És ezzel vége. Nem igaz! 1956 szisztematikus letiprása mindmáig javában tart. A demokrácia álorcájában, a globalizmus szlogenje mögé bújtatva - valamikor ezt az ideológiai alapot az internacionalizmus jelentette -, folyik a megfélemlítés, a leszámolás. Rafinált módon, „simlis” emberekkel és eszközökkel. Hiába esett szét a „nagy testvéri” Szovjetunió, a lenini, sztálini, hruscsovi, brezsnyevi „magaslatról” leszédülve, lerántva, és beszámítva az úgynevezett rendszerváltást, nálunk mégis ők győztek. Itt a jenki hatás csak hab a tortán. A szellemiségük jelenvaló, merthogy a Pesti Srácok benzinespalackjaiból, a molotovkoktélokból csak röpke időre szállt ki a szabadság szelleme. Gérecz Attila, a Petőfi-korú költő Klauzál-téri eleste a szovjet tankok elleni küzdelemben egy nagy ábránd széttörése volt. Éppen a magyar nemzeti ünneppé erőszakolt napon, november hetedikén esett el - micsoda jelkép! És később, a börtönben nagykorúvá, kivégzésre „éretté” nevelt, és a 18-ik születésnapján fölakasztott Mansfeld Péter kötele iszonyatos üzenetű selyemzsinór volt az elkövetkező nemzedékek számára. Micsoda balsorshoz kötő köldökzsinór mindmáig. Hát ezt vágja, harapja el, aki tudja, s tán a nemzet megmarad? Nem. Ez a mi kötelünk és nemzeti kötőfékünk egyben. Tudják ezt a mostani uralgok is, a közadakozásból fölállított Mansfeldszobor avatása a meggyőző bizonyság erre, pontosabban, az ünnepség nemtelen eszközökkel történő negligálása. Például a kerületi emeszpés polgármester utasítására megszüntették a központi áramszolgáltatást a szoboravatás idejére. Csődöt mondtak a hangosító berendezések, alig lehetett hallani a szónokok szavát, a Mansfeld kapcsán elmondott üzeneteket. Egyértelműen kiderült, a kegyeleti megemlékezés megzavarása volt a cél. Nem véletlen, hogy a gyülekezet ezt nem szakmai malőrnek, inkább szabotázsnak minősítette. Joggal, hiszen a Mansfeld haláláért felelősek vagy leszármazottaik most is domináns tényezők, a múlt „eltörlésében” elszántan érdekeltek, erősek és harsányak. A mi hangunk meg gyönge. Ám azzal nem számoltak a szabotőrök, hogy „minőségi tömeg” sorakozott fel a szobor mögé, amely a szívével nem csak látni, de hallani is jól tud. S azzal még kevésbé, hogy a megdöglesztett mikrofonok némasága ilyen elementárisán erősíti majd fel az elsikkasztott demokrácia ordító” hiányát. Tény, a médiumokban erről a legalább tizenötezer embert megmozgató eseményről nemigen esett szó. Másnap viszont hallom az Esélyegyenlőségi minisztérium vezető asszonyától, egy kisebbségi jeles ember szoboravatása kapcsán, hogy az minden magyar ügye. No, és Mansfeld Péter? O nem esélyegyenlő? És Tóth Ilona se? Bár mindketten vérüket adták ahhoz a későbbi legitimitációhoz, amelynek révén, „népi felhatalmazással” - ennyit az istenadta népről - egy pufajkás miniszterelnök alakíthatott kormányt. Kis történelmi közjáték után, amikor villanásnyi időre azt hihettük volna, hogy a Fidesz égisze alatt szó szerint megélhető a fidesz magyarul: hit, bizalom hűség, őszinteség, becsületesség, megtapasztalhatóan életre váltatik s nem reked az idegen szavak szótárában, mint puszta szócikk, elvonatkoztatott jelentéstartalom - magyarázat. És jött, no nem a Tenkes kapitánya, hanem a D209-es kágébés ügynök, aki fennen hangoztatta, hogy ő kágébésként a kágébé ellen dolgozott, amit ember el nem hisz. Az őt politikai puccsal fölváltó politikai pubira kár szót vesztegetni, mert maximálisan alulmúlja azt a legalacsonyabb mércét is, amely egy magyar miniszterelnöktől minimum elvárható. Ám, hogy ő és társai meghatározó tényezőként - a történelem fintora, hogy most éppen jenki segédlettel - a felszínen maradhattak, mindenképpen kommunista győzelem, sőt talán nem ítélek túlzón és merészen, ha a kulisszák mögötti sötét erők mozgását, mozgatását elemezve kijelentem, hogy a Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János nevével fémjelzett vonal diadaláról van szó. Nem csoda hát, hogy a szabadságunkat háromszorosan leverő - 1849, 1945, 1956 - orosz hadsereg emlékműve újra és mindig ott virít a Szabadság téren. Miért? Hogy ne merjünk emlékezni a valódi szabadságra? Győztek a ruszkik, noha jenkizünk. Melyik rosszabb? Költői a kérdés. És amikor 1956 dicső két hetére emlékezik az ország, mire vetemedik a magát szociáldemokratának fölajzó kommunista párt üdén romlott elnöke? Arra, hogy előkotoija a politikusnak balek, baleknak kapitális Károlyi Mihályt; uralgása idejében tették el láb alól - meglehet, legfelsőbb sugalmazásra - nagy ellenfelét gróf Tisza István volt miniszterelnököt, akinek vesztét Bródy Sándor író a Fehér könyvben így minősítette: „Mi is elveszünk vele. S a magyar jövő is.” És Ion. De ugyanez, a szociál-demokráciába rendkívüli hevességgel belepistult pártelnök előzőleg még Ságvári Éndre, a munkásmozgalom hős, ateista harcosa előtt tette le a koszorút. Mindeközben intim köréhez tartozó firkászok Balassi Bálint, kereszténységéért elesett, európai nagyságrendű reneszánsz magyar költőt, háborús bűnösnek, fasisztának (sic!) minősítik. Ez kimeríti a nemzetgyalázás és -árulás fogalmát. Pontosabban, egy orcátlan, de leginkább történelmietlen erőlködésre vet fényt. Nevezetesen, hogy Magyarországon, a magyarság ellenes tanácsköztársaságba „átúsztatott” - átjátszott? - Károlyi-féle köztársaságot tegyék meg a mai rezsim elődjévé, mintegy hangsúlyozva a folyamatosságot. És bizony nem egy helyütt kísértetiesen rossz emlékű hasonlóságok fedezhetők fel. Ma is van például egy hadügyér „Linder Bélánk”, aki nem akar többé katonát látni, jelesül - bár felelősségtudatból messze nem jelest érdemelne, hanem tíz kormost Bauer tanítótól -, az ország védelmére alkalmas haderőt az egykori trianoni büntetőszint alá redukálja. Abnormális az a juhász, aki ahelyett, hogy összetartaná, szétkergeti a nyájat. Hasonlóság tapasztalható az imidzs, „építésben” is. ’19-ben az antant nevében a kemény feltételeket szabó tárgyaló fél, a francia gróf Vix, a nemzet nevében egy magyar küldöttséget várt egy magyar gróffal: Károlyival az élén a tárgyalásokra, ehelyett találkozott - naplója tanúsága szerint - egy elhanyagolt öltözetű, ápolatlan külsejű, büdös, nem magyar karakterű - fényképek árulkodnak erről - társasággal, láttukra még jobban megerősödött ellenszenve a magyarok és törekvéseik iránt. Állítólag viszolygásánál már csak a megvetése volt nagyobb. Na és most a brüsszeli kiállításon, ahol egy többmilliárdos sikkasztásról elhíresült köztörvényes bűnöző fényképe „öregbíti jó hírünket” a világban, mennyire más az imidzs? Ami itt uralg rajtunk és részben általunk, az velejéig hamis. Nem lesz béke porainkra, ha ilyen ütemben folyik a porhinés. A mai minden történelmi alap nélkül szocdem pártnak minősített - kinevezett? - magyar szocialista párt jogelődje, a kommunista párt volt az, amely Szakasits Árpád és Marosán György árulása nyomán tűzzelvassal fölszámolta azt a szociáldemokráciát, amelynek színeiben a mai kommunista jogutód párt tetszelegni kíván. A tisztátalanság szagával hogyan akarják elnyomni a vérszagot? Mert az makacsul átüt mindenen. Az elpusztított hősök csontjain igyekszenek építkezni. Csontjain, de nem a szellemiségén, azt néhai - ám most poraiból újra feltámasztott - Károlyi Mihály és Ságvári Endre sugallja. A helyzet válságos, merthogy a kormány nincs a helyén, csapataink nem állnak harcban. „Szellemi terrorizmus" A 2002-ben hatalomra került MSZPSZDSZ kormány félidejében, tavaly májusban a nemzetpolitikában, nemzetstratégiában gondolkodók úgy vélhették, ennél rosszabb nem lehet. Adott volt egy helyzet-teremtésre eleve alkalmatlan, passzív, eseménykövető külpolitikára berendezkedett kormány, mely bármikor bármiben kész volt az önfeladásra, csak hogy kedvére tegyen a trianoni utódállamok magyarellenes elitjének. Belpolitikában pedig folytatta a Kádár-Aczéli elnemzetlenítés kurzusát, s mindezt leplezendő nemzeti középről szónokolt. Nem telt el fél év s már megtudhattuk: van rosszabb is. Gyurcsány Ferenc alighanem felállította a rendszerváltás utáni történelmi korszak rekordját gátlástalanságban, cinizmusban, demagógiában, nemzetellenességben. A cinizmusra kiváló példa a Székelyudvarhelyen nyomtatott, nemre felszólító brosúra a népszavazási kampányban, a demagógiára a nemzeti felelősségről való szónokolás a legevidensebb nemzetellenes politika folytatása mellett. Ami a gátlástalanságot illeti: nem járhat távol az igazságtól a kormányfőhöz nyílt levelet intéző Szegvári Katalin, aki Gyurcsány kezét látja az állítólagos ügynöklista internes közzétételében. De talán azt is megkockáztathatjuk, hogy lehet némi köze Gyurcsányéknak ahhoz is, hogy a magyarországi és az erdélyi sajtó az antiszemitizmus vádjával próbálja befeketíteni az erdélyi magyar autonomista oldalt. Ehhez egy periferikus jelenséget próbálnak jellemzőnek beállítani, jól bevált recept szerint, bevetve a ballib sajtó szakosodott kommandóit határon innen és túl. Az akcióhoz az RMDSZ is segítséget nyújt, nem meglepő módon. (Ne feledjük, az RMDSZ- es labancok képesek voltak tíz esztendeje saját szervezetük tiszteletbeli elnökét, Tőkés Lászlót a románok által kitalált ügynökváddal mocskolni.) , Antiszemita felszólalásért ötmillió lejes (mintegy 150 eurós) pénzbírsággal sújtotta Molnár Józsefet, a Székely Nemzeti Tanács erdőszentgyörgyi küldöttjét a román Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács” - olvashatjuk a március 10-i Krónikában (kolozsvári napilap). (A szóban forgó Tanács tulajdonképpen RMDSZ-es irányítás alatt működik, még akkor is, ha ez inkább informális, mint formális úton történik. A Tanács elnöke mindenesetre RMDSZ-es, markóista káder.) Ami tény: Molnár a Székely Nemzeti Tanács február 12-i gyergyószentmiklósi ülésén elhangzott felszólalásában a kettős állampolgárságra vonatkozó december 5-i népszavazás kudarca kapcsán annak a vélekedésének adott hangot, hogy „Magyarország lassan második Izraellé válik (...), és ha nem vigyázunk, még messzebbre is eljutnak!”. E megjegyzés azonban elsikkadt volna, ha a sajtó rá nem harap, s az eddig nem kifejezetten aktív Tanács fel nem karolja az ügyet. Asztalos Csaba, az ODT elnöke arról is tájékoztatott, hogy a testület nem zárta le a vizsgálatot a február 12-i gyergyószentmiklósi gyűlés ügyében, minthogy hátravan még annak a vizsgálatnak a lefolytatása, amely az inkriminált felszólalást szó nélkül hagyó ülésvezető, Csapó I. József SZNT-elnök felelősségét hivatott megállapítani. Mind a büntetésnek, mind az ügy továbbpörgetésének az a nyilvánvaló célja, hogy az „antiszemitizmus” kifejezést minél többször le lehessen még írni a Székely Nemzeti Tanács neve mellett, a végeredménytől függetlenül. Annál is inkább, hogy evidens: a büntetés alkotmányellenes, súlyosan sérti a szólásszabadságot. (Nem beszélve arról, hogy az SZNT egy parlamentszerű testület, melynek tanácskozásain elhangzottak, ha nem is esnek a mentelmi jog hatálya alá, de nem kezelhetők úgy, mint például az elektronikus médiában a műsorvezetői kommentárok. Utalok itt egy durva magyarellenes vicc miatt egy rádiós műsorvezetőre korábban kiszabott bírságra.) Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy ennél sokkal inkább kifogásolható, nem ritkán aktív cselekvésre felszólító magyarellenes kijelentések özönét megtorlatlanul hagyja a Tanács. Alighanem arról van szó, hogy a Magyar Népi Szövetség hagyományait felelevenítve (mely szervezet vezetői siettek felzárkózni a párt iránymutatása mellett, miután 1947. május 22-én Luka László, az RKP egyik magyar származású vezetője A romániai magyarság útja című cikkében az „elvtelen magyar egységgel” való leszámolásra és a Népi Szövetségnek egyfajta magyar önfeljelentő gépezetté való átalakítására szólított fel), a Tanács a látszat kedvéért kiszabott bírságokat leszámítva stratégiai pillanatban a magyarok ellen kerül bevetésre. Mintha legalábbis akár Molnár József, akár más autonomista vezető egyáltalában képes lenne bárkit is „diszkriminálni”. Ennél is etikátlanabb volt az Erdélyi Magyar Ifjak tiltakozó akciójának befeketítése. A szervezet aktivistái néhány kolozsvári magyarral közösen sikerrel akadályozták meg Eörsi Mátyást abban, hogy a Sapientia Egyetemen megtartsa előadását. Az SZDSZ-es képviselő és a tiltakozók között szóváltás keletkezett, melyben Eörsi lenyilasozta a tiltakozókat (erről érdekes módon, nem számolt be a sajtó), akik a népszavazással kapcsolatban kiabáltak be különböző megfontolandó tényeket és kérdéseket („Székelyudvarhelyen nyomtatták a plakátokat, s van képük idejönni”, „Mennyi pénzt költöttetek közpénzből a nem népszerűsítésére?") A jelenlevők szerint elhangzott egy olyan felszólítás is, miszerint „menjenek beszélgetni a gázai övezetbe”. Erre az egy mondatra alapozva zengte a sajtó a kolozsvári Szabadságtól a budapesti Népszabadságig, hogy szélsőségesek akadályozták meg Eörsit előadása megtartásában, akik „antiszemitajelszavakat” „skandáltak”. Holott skandálni csak azt skandálták, hogy „hazaáruló” s egyetlen olyan bekiabálás hangzott el, amit némi rosszindulattal antiszemitának lehet nevezni. A másik félremagyarázási iránya történteknek a magyarországi kultúrimport tézise. Ennek helytelenségére Bakk Miklós, a Krónika vezércikkírója is rámutatott, aki szerint „önmegnyugtató egyszerűsítés” lenne a tiltakozásokat „az unalmasra csiszolt közhellyel. .. a Magyarországról importált politikai ellentét megnyilvánulásának” tekinteni. „Nem csupán a december 5- i népszavazás kimenetele, az MSZP és SZDSZ erdélyi közérzületet semmibe vevő akkori kampánya kapta meg a tegnapi hurrogásban a formátlan alakot öltő, de mégis egyértelmű elutasítást, hanem egy politika-felfogás is"írja Bakk. Gyurcsány Ferenc március 15-i üzenetének kifütyülése vagy Eörsi Mátyás kolozsvári fogadtatása éppen annyira tekinthető magyarországi importnak, amennyire Göncz Árpád 1992. október 23-i kifütyülése szkinhead-akciónak. A ballib média egyik oldalról otthont ad útszéli nemzetellenes megnyilvánulásoknak, istápolja a nemzetellenes politikusokat, majd valamiféle érthetetlen szemérmességgel mindent kitalál, csak hogy ne kelljen elismerni: a nemzetellenes hangvétel a határon túli közegben érthető okokból elutasítást kelt. Az import mellett egy másik tetszetős teória, hogy pusztán a radikálisok mozgolódásáról van szó, holott a kormány jog- és nemzetellenes kampánya a „nem” mellett olyanokat is ráébresztett a keserű valóságra - arra, hogy a magyar politikai „elit” tekintélyes része nem gondolkozik nemzetben -, akik korábban nem foglalkoztak politikával egyáltalán. Ma már szinte alig van politika iránt érdeklődő polgár, aki ne észlelhetné, hogy Gyurcsány beteljesíteni látszik Csintalan Sándornak emlékezetes Magyar Nemzetbeli, augusztusi próféciáját, miszerint ez a törtető, hataloméhes ember miniszterelnökként maga lesz a csőd és felesleges konfliktusok sorát fogja kirobbantani. S lön. Sikerült rövid idő alatt megsérteni a nyugdíjasokat ("nagy a jólét"), a nőket (a feleséget lecserélendő, autószerű luxuscikk-ként ábrázoló megjegyzéssel), a zsidóknak a Messiásról szónokolni, a határon túli magyarokat potenciális veszélynek, koldusnak beállítani, a kettős állampolgárság híveit nemzetietlen-bitangozni, az arab sportolókat terroristaként aposztrofálni, íme eljuthattunk oda, hogy olyan mértékadó és mértéktartó személyiségek, mint Farkas Árpád költő vagy Erdélyi Géza református püspök elutasítják a Magyar Köztársaság kitüntetéseit, azért mert a legcsekélyebb mértékben sem akarják legitimálni a mai magyarellenes kormányzatot. A közvetlen és értelemszerű következtetést Duray Miklós fogalmazta meg a Patria Rádió Pulzus című műsorában, aki a szlovákiai magyar pártnak a budapesti kormányhoz való viszonyát szabályozó alapelv vonatkozásában változást jelentettbe, kijelentve: „...vége van annak a doktrínának, hogy a mindenkori magyar kormánnyal kell jó viszont fenntartani.” Azt is helyesen látja a felvidéki politikus, hogy a jelenlegi magyarországi kormány a felelős ezért a változásért, mivel „szeptember 11-éhez hasonlítható szellemi terrorizmust követett el a nemzet ellen december 5-én”. Borbély Zsolt Attila M. A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082
