Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-03-01 / 3. szám
6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. március Márciusi agrárforradalom (folytatás az 1. oldalról) 2002 előtt a polgári kormány az unióba történő belépés előkészítése érdekében falugondnoki hálózatot épített ki. A cél az volt, hogy minden faluban legyen egy olyan állami megbízott, akiket felkereshetnek a helyi gazdák termelési és adózási problémáik megoldása, vagy a támogatásokat igénylő beadványaik megfogalmazása ügyében. A falugazdák feladatkörébe tartozott volna 2004-től a bonyolult uniós pályázatok kitöltésében történő segítségnyújtás is. A mai kormány takarékossági okokra hivatkozva az unióba történő belépés kritikus időszakában leépítette a falugazda hálózatot, emiatt a gazdák kénytelenek voltak drágán igénybe vehető pályázat-író cégek szolgáltatásait megvásárolni. Az agrártárca irányítói feltehetően arra számítottak, hogy az állami tanácsadó-hálózat leépítése megnöveli a hibásan benyújtott pályázatok arányát, és már novembertől - amikor az ország megkapta az uniós támogatásokat - arra készítették fel a közvéleményt, hogy a sok hibás pályázat miatt késedelmes lesz a támogatások kifizetése. Nagyon úgy tűnik, hogy volt egy kormányzati cél - az uniós pénzek kifizetésének visszatartása; volt ehhez egy ürügy - a hibás pályázatok magas aránya; és volt ennek érdekében egy intézkedés - a falugazda hálózat szétverése. Március elején az Európai Unió közreadta az agrártámogatások igénylésével kapcsolatos statisztikáit. Az adatok árulkodóak, egyértelműen kiderül belőlük a kifizetés késleltetésének hamis kormányzati indoka. 25 uniós tagállam közül a hiba nélkül benyújtott pályázatok aránya Magyarországon a harmadik legjobb, például 100 pályázatra vetítve a brit gazdák hiba-elkövetési aránya 35%-kal magasabb. Kiderült, hogy a magyar gazdáknál több hibát elkövető 22 ország gazdái - a hibák korrigálását követően - már rég megkapták a támogatások összegét! Mivel a kormány által ellenőrzött média nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy hol a gazdák pénze, a kérdés megfejtéséhez a legtöbb adalékot az Interneten található vitafórumok szolgáltatják. Van olyan vélemény, miszerint a „ketyegtetetf ’ - azaz kölcsönbe kiadott - uniós pénzek haszna pártkasszákba vándorol, azaz forrása lesz a jövő évi választási kampánynak. Más vélemény szerint egyszerűen csak a szocialisták hagyományos parasztgyűlölete rejlik a kifizetések halogatása mögött, mert a gazdák tönkretételével kívánják versenyelőnyhöz juttatni az általuk favorizált nagyüzemeket. Ezt tették a hatvanas években is, amikor az egyéni gazdák adók révén történő elnyomorításával és a mezőgazdasági nagyüzemek állami segítésével „bizonyították” a nagyüzem fölényét a kisgazdaságokkal szemben. Ezt a gyanút támasztja alá az az intézkedés is, miszerint a kormány - megértve a gazdák gondjait - egy évre haladékot ad az idén esedékes agrárhitelek visszafizetésére. Az agrárhitelek 70-80 százalékát köztudottan nagyüzemek vehették fel, kistermelők csak elvétve juthattak ilyen forráshoz, így az utóbbiak számra a hitel-visszafizetési kedvezmény formális. A szocialisták máig , Júliáknak”, gyűlölendő figurának tartják a mezőgazdasági termelőket, és maga a mezőgazdasági miniszter is szinte leplezetlenül „büdösparasztozott”. A tüntető gazdákat „csöpögő nyálú, hatalomsóvár” kapzsi embereknek minősítette, akiket lefizettek, hogy demonstráljanak. Az Országgyűlés szocialista frakciójának az elnöke „szélsőjobboldali” követelések képviselőinek minősítette a gazdákat. Szerinte tehát Lengyelországban, Csehországban, vagy Szlovákiában szélsőséges rasszista-fasiszta rezsimek vannak hatalmon? Csak az általuk végrehajtott agrártámogatási intézkedéseket követelik az itthoni termelők! Ennyire vidék,- és parasztellenes politikusokkal nyilvánvalóan nem lehet nemzeti közmegegyezést kötni a nemzeti ünnepünk előtt. Nehezíti a gazdák helyzetét, hogy a teljes uniós gabonafelesleg 50 százaléka Magyarországon termett. A felesleg felvásárlását annak ellenére lelassította a kormány, hogy ennek a kiadásait megtéríti az unió. Kormányzati mulasztás miatt nem tudott értékesítem az ország legalább egymillió tonna búzát. Portugáliában például rossz volt a termés, és a kormány éppen a magyarországi intervenciós tartalékból szerette volna fedezni a hiányt. A hazai intervenciós felvásárlás vontatottsága és szervezetlensége miatt azonban meghiúsult a portugálok szándéka, és ennek az árát ismét csak a termelők fizetik meg. A sertés- és marhatartó gazdaságok korábbi támogatásának a megszüntetése miatt az itthon elfogyasztott sertéshúsnak már a negyede uniós, elsősorban Hollandiában termelt sertéshús, és az év elejétől időről-időre olcsó lengyel és szlovák import-tej árasztja el a hazai piacokat. Agrárpolitikusok szerint ilyen súlyos gazdaságpolitikai hibákat még tudatlanságból sem lehet elkövetni, számolni kell egy olyan politikai törekvésnek a veszélyével is, amelyik a parasztságnak mint öntudatos társadalmi rétegnek a megszüntetését célozza. Nem véletlenül parasztból akasztatott legtöbbet a szocialisták ma is ünnepelt szellemi elődje, Kun Béla, nem véletlen, hogy Rákosi lágereiben is a legtöbb raboskodó „kulák” - azaz parasztgazda volt. 1990 után a mai szocialista párt nem véletlenül nem akart egy hektár földet sem visszaadni a volt tulajdonosoknak a korábban kényszerrel államosított és szövetkezetesített földvagyonból. Lehet-e megegyezni ezekkel a politikusokkal, akik máig úgy tekintenek a parasztságra, mint éhségüknek ellenálló zsákmány-állatra? A mezőgazdasági termelők egyik jelentős uniós érdekképviseleti szövetsége, az Európai Gazdák Koordinációja támogatásáról biztosította a demonstráló gazdákat, és felszólította a kormányt, hogy azonnal fizesse ki valamennyi termelőnek a 2004-re járó közvetlen uniós támogatást, minden további feltétel nélkül, úgy, ahogyan ezt már valamennyi uniós tagállam megtette. A Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia is aggodalmát fejezte ki az Európai Unióban legmostohábban kezelt magyar gazdák sorsa iránt, és sürgette a gazdák jogos követeléseinek a teljesítését. Az állásfoglalás hatására a kormány pártpolitizálással vádolta meg a katolikus egyházat, és kilátásba helyezte az egyházi intézmények építményadójának a bevezetését, illetve a meglévő egyházi támogatások leépítését. Ez utóbbi támogatásokat köztudottan a kommunista korban elkobzott, de már visszaadhatatlan egyházi javak fejében fizeti a költségvetés. A kormánypártok által irányított nyomtatott és elektronikus sajtóban a gazdatüntetésnek nincs kiemelt jelentősége. Az ellenzék szerint szándékosan manipulálják a híreket, és szorítják háttérbe az erről szóló híreket. A figyelemelterelés legújabb eszköze az, hogy kormányhoz közel álló szervezetek szinte hétről-hétre nyilvánosságra hoznak egy-egy listát a Kádár korszakban működő besúgókról és ügynökökről - mindenféle bizonyító háttéranyag nélkül. Természetesen fel kell tárni a múltat - és épp ezt az igényt torpedózta meg az elmúlt másfél évtizedben a szocialista-szabaddemokrata szövetség. Még ellenzéki helyzetben is meg tudták akadályozni a múlttal szembenéző, kétharmados többséget igénylő törvények megalkotását. Most is csak a hatalmi harc hozta felszínre ezt a kérdést, mert a szocialisták középkorú generációja a titkosszolgálati iratok nyilvánossága révén kívánja háttérbe szorítani a pozícióit máig őrző idősebb generációt. Egyben egy húron pendülnek az idős és középkorú elvtársak: csak a közlegény ügynökök nevét kell közszemlére tenni, az őket megbízó pártelit névsorát nem, mert az politikai boszorkányüldözés lenne. Szerintük tehát Sztálin, Hitler, vagy Szaddam Husszein nem volt vétkes - mert ők gyakorlatilag nem voltak a ügynökök - csak a parancsaikat teljesítők voltak bűnösök. Lehet-e közös nevezőről beszélni ilyen szemléletű politikusokkal a nemzeti ünnep jegyében? Túrázások a tűréshatáron Zenta város vezetése a magyarverők védelmében A magyar időkben épült zentai városháza, amelyet néhány esztendővel ezelőtt még nemzeti érzelmű magyarok irányítottak (Fotó: Hering József) Juhász Attila polgármester indítványára a délvidéki Zenta képviselő-testülete február hónapban meglepő határozatot hozott az elmúlt esztendőkben végbement erőteljes szláv betelepítések ellenére még mindig 82 százalékos magyar többséget élvező város amúgy is szűkös költségvetésének a terhére. Az anyaországi kormánypártokkal (MSZPSZDSZ) kitűnő elvtársi kapcsolatokat ápoló Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Borisz Tadity irányította Demokrata Párt és a Nenad Csanak nevével fémjelzett Vajdasági Szociáldemokrata Liga (VSZDL) helyi, városi szinten megalakult koalíciós képviselő-testületének döntése nyomán a Zenta lakosságának mindössze nyolc százalékát kitevő szerb-montenegrói (jórészt a legutóbbi balkáni háború egyik hozadékaként betelepült) népközösség „kultúrájának megőrzésére és védelmére” ebben a történelmi magyar városban létrehozták a Stevan Sremac Szülőföld Alapítványt. (Stevan Sremac szerb író Zentán született - a szerk. megj.) Rácz Szabó László, a zentai központú, de az utóbbi hónapokban az egész Délvidék magyarsága körében egyre népszerűbbé váló Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke a botrányos üggyel kapcsolatban lapunknak elöljáróban elmondta: - A délvidéki, többségükben magyarok lakta települések magyar vezetősége eddig is kényesen ügyelt arra, hogy az ilyen jellegű alapítványokban mindig ott legyenek a szerb lakosság képviselői. A Zentán legutóbb létrehozott alapítvány kuratóriumában viszont kizárólag szerbek foglalnak helyet - közölte a zentai politikus. A hazai sajtó által elhallgatott fölháborító zentai eset jobb megértéséhez el kell mondanunk, hogy a délvidéki magyarság a saját szülőföldjén gyakorlatilag Trianon óta - leszámítva a második világháború alatti, néhány esztendeig tartó visszatérést - állandó élethalál harcot folytat a kulturális, nyelvi, gazdasági és etnikai fennmaradásáért a különféle szláv, elsősorban a szerb jövevényekkel szemben. Mindehhez hozzájött, hogy a legutóbbi délszláv háború idején a belgrádi hadvezetés a magyar származású fiatalokat - nyilván a fizikai megsemmisítés egyértelmű szándékával - aránytalanul nagy számban hurcolta ki a harcterekre. Másrészt, a magyarok lakta településeken a nemzettestvéreinknél jobbára műveletlenebb, szakmailag képzetlenebb szerbeket teszik meg a gazdasági intézmények vezetőivé, akik aztán a beosztottaikat is elsősorban a saját népükből választják. Ezen utóbbi gyakorlat is az etnikai tisztogatást szolgálja, hiszen a munkát nem találó fiatal magyar kénytelen elhagyni a szülőföldjét. Rácz Szabó László ezután lapunknak elmondta: - A Magyar Polgári Szövetség a szerb kultúra védelmére szánt alapítvány létrehozása körüli viták során követelte, amennyiben Juhász Attila polgármester a szerbek szemében mindenáron jó fiú kíván lenni, akkor legalább annyiban gondolhatott volna a nyelvében is megcsonkított, kiszolgáltatott, vagyonából kiforgatott és a szülőföldjén üldözött magyarságra, hogy egyidejűleg két, egy szerbeket és egy magyarokat támogató alapítványra tesz javaslatot - jelentette ki az MPSZ elnöke, majd hangsúlyozta: - Már a fele-fele megoldás is pozitív diszkriminációnak, azaz erején felüli áldozathozatalnak számít a zentai magyarság részéről a szláv kultúra oltárán, amelyet szerbiai országos szinten amúgy is sokszorta jobban támogatnak, mint a város döntő többségét alkotó magyarok kultúráját. S az sem nevezhető tisztességes eljárásnak, hogy az említett alapítvány jóvoltából még a Magyarországról, a magyarok megsegítésére érkező pénzeket is szépen átömlesztik a szerbek javára. Az MPSZ elnöke végül leszögezte: - A Juhász Attila zentai polgármester indítványozta alapítvány létrehozásának káros erkölcsi hozadéka is lesz, mert a külvilágnak azt üzeni, hogy Szerbiában valójában nem is az állandó fizikai atrocitásoknak kitett magyar népesség van veszélyben, hanem a szerb, amelyet védelmezni kell a települési szinten többségi magyarokkal szemben - foglalta össze a szerb kultúra „védelmére”, magyarok által kezdeményezett alapítvány létrehozásáról alkotott véleményét Rácz Szabó László. Hering József (folytatás az 1. oldalról) Gondoljuk némely honatyák kapitális disznóságaira! S a köznép háborgó igazságérzetét e kétes értékű, cinikus magyarázattal szoktál elcsitítani: „valóban etikusnak nem etikus, viszont jogot sem sért”. Alásan jelentem, köszönjük. Ez volna hát a demokratikus rend, a demokrácia, melyet annyi szenvedés s oly sok viszály után sikerült a „népi” jelzőtől úgy 15 évvel ezelőtt megszabadítani s így álcájává tenni egy újfajta, „cizelláltabb” diktatúrának? Amelynek lényege végső leegyszerűsítésben a következő: a hatalmon lévők a kényszerítő eszközök birtokában úgy diktálnak a népnek, hogy közben a tűrőképességén túráznak. Viszonylag ügyelnek a szalonképességre, már az oly sokat hangoztatott Eu-ságra tekintettel is. Ha csak lehet, kerülik a brutalitást, bár, mint ezt Szász Károly esete bizonyítja, olykor előveszik a kelléktárból, egyetlen üdvözítő megoldásnak tartva e messze nem üdvtörténeti módszert. De legalább egyértelműen az, ami. A másik megközelítés a veszélyesebb és kivédhetetlenebb, amikor úgy tesznek tönkre, hogy az alkotmányos jogokat nem sért. Formailag legalábbis nem, tartalmilag viszont beledögölhetsz. Például, ha egy hivatalban nem kínálnak hellyel, hanem állva hagynak, az legföljebb kellemetlen, de nem jogsértő. Ám mennyire másként tűnik fel, ha egy kihallgatószobában történik mindez! Hadd idézzek fel minden kényszer nélkül egy másik Szászt. A Minden kényszer nélkül című visszaemlékezés íróját, az egykori Rajk-per meghurcoltját, Szász Bélát, akihez vallatása során sokáig egy újjal sem nyúltak. Kihallgatása úgy folyt, hogy egy szót sem szóltak hozzá, hanem arccal a falnak állították, és nem kínálták hellyel. Nyolc teljes napig. Minden életfunkcióját - alvás, evés, ürítés -, ebben a pozitúrában kellett elvégeznie. Ha megroggyant, vagy a homlokát a falhoz akarta támasztani, akkor fittyet hányva a látszatnak, bizony belérúgtak. Mint ahogy belénk is, naponta. Igaz, hogy másként, de fáj. Nagyon fáj ez a védtelenség. Jószerint teheteüenek vagyunk, bár deklarálták a sajtószabadságot, hatékony gyakorlásához a nemzeti oldal számára nincsenek meg a feltételek. A médiumok többsége idegen kézen, idegen érdekek szószólója, jól fizetett, .Jdlóra megvett”, úgymond írástudókkal dolgoztatnak, akiket a babérból már réges-régen csak a bér érdekel. Azért viszont mindenre képesek, nem ismernek se Istent, se embert, se hazát. Az utóbbit vállalók tábora pedig szegény. Nem lenne ilyen kisemmizett, ha létrejöhetett volna a magyar érdekeket szem előtt tartó Széchenyi István-os mentalitású honi burzsoázia. Nemzeti gyökerű tehetősek nélkül tehetetlenek vagyunk. Hiányoznak az üzletemberek, akik nem kivinnék az országból a pénzt, hanem visszaforgatva fialtatnák, mert érdekeltek a közjó előmozdításában, a nemzeti kultúra felvirágoztatásában, amely nélkül nem képzelhető el az emberi minőség forradalma. Egy efféle megújhodás túra felvirágoztatásában, alkalmas lehetne egy valódi magyarság-kép felépítésére a hamis, eltorzított „imidzs” kiigazítására, ezáltal versenyképességünk, jó hírünk növelésére a világban. De ilyen gyökereiket vállaló vállalkozók nincsenek, mert nem mernek lenni. S azon kevesek, akik mégis vannak, titokban, nevük elhagyásával,, .rangrejtve” csurgatnak némi anyagi támogatást, vállalva a kockázatot: fény derülhet a „skandallumra”, hogy a mai Magyarországon odaálltak valami mellé, ami magyar. „Merészségüket” a nemzetek fölött nagytőke, amely már rég monopóliumának tekinti az országot, nem bocsátja meg, megtorlásul ellehetetleníti, megfojtja őket, megsemmisítve ezzel a valós igényeknek és erőviszonyoknak megfelelő média-egyensúly megteremtésének esélyét. Vagyis a kör bezárni. Négyszögesítésén néhány kisstílű nagymohó még tovább buzgólkodik. Sajtószabadságról ilyeténképpen képtelenség beszélni. Érdekes, bár kevés az erdőnk, mégis csúcsteljesítményre jár a fából vaskarika-gyártás. Mellesleg, amúgy is bevisznek az erdőbe, vagy „ama” fal előtt átitatnak minket. Hogy meddig, azzal kapcsolatban két hírem van. Egy jó, meg egy rossz. A jó: hogy ma csak egy rosszat mondok el. A rossz pedig az, hogy Jerikó falainak leomlása óta szünet van a Zeneakadémián, természetesen a trombita szakon.
