Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-11-01 / 11. szám
2005. november Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal Neve el sem hangzott az akadémián Gondolatok a magyar tudomány napján Az 1557-ben alapított marosvásárhelyi református skóla országos, majd európai és világhírnevét kiváló tanárai alapozták meg. A magyar matematikatörténet reformkora pedig a két Bolyai munkásságához kötődik. Az apa, Bolyai Farkas a nagyenyedi kollégiumban végzett, majd Göttingában tanult, ahol szoros barátságot kötött diáktársával, a matematikusok későbbi fejedelmével, Gaussal. Tudósi kibontakozása a marosvásárhelyi kollégium professzorává való megválasztásához kapcsolódik. Itt írja 1804-ben első tudományos dolgozatát is, a párhuzamos egyenesek elméletéről. Bolyai Farkas zseniális matematikus, elkötelezett oktató, tudós, 47 évet tanított a kollégiumban és, amint tanítványa, Vályi Gyula - később az MTA tagja - írta „diákjai nemcsak nagyara becsülték, hanem rajongva szerették is”. A világhírű professzor legkiválóbb tanítványa az 1802. december 15-én Kolozsvárt született fia, Bolyai János, akinek matematika-oktatását kizárólag saját magának tartotta fenn. Bolyai János 14 évesen került a kollégiumba, ahol néhány napon át tartó megmérettetésen, ahogyan írta „társaim között legelsőnek tétettem”. Majd a Bécsi Császári-Királyi Mérnökkari Akadémián „eminantia primi gradus”szal végzett. Ott is „... a hatalmas elmére s jártasságra nézve” messze az övé volt az első hely. A fiatal tisztet a temesvári erődítési igazgatósághoz helyezték. Temesvárról írta 1823. november 23-án édesapjának a 21 éves mérnökkari kapitány, hogy „A semmiből egy új más világot teremtettem... mindaz valamit eddig küldöttem csak kártyavár a toronyhoz képest.” Ebben a levélben közölte, hogy a matematika és általában az egzakt tudományok fejlődésében új szakaszt nyitó nem-euklideszi geometria gondolatának birtokában van. A nem-euklideszi geometria egységes rendszerbe való foglalása az 1823-1826 közötti évek munkájának eredménye. A fiatal tudós, az egyetemes matematika-történet egyik legeredetibb lángelméje az első pillanattól tudatában volt annak, hogy a tér abszolút igaz tudományának kidolgozásával az emberiség előrelépésének leglényegesebb mozzanata megtörtént. Méltán írhatta „... a teljes napfogyatkozás pedig... örökre eltűnt”. Ezt a gondolatot a kiváló költő, Székely János, a kollégium diákja így örökítette meg: ”ím, itt az írás, mely sosem fakulhat, Mert vérrel írták mindenegy sorát. Százszor hetoldta, százszor húzta át, Míg izzadozván meglelé az utat.” Bolyai alig 29 oldalas munkája, az Appendix (Függelék) az egyetemes matematika-irodalom csodálatos gyöngyszeme, az édesapa, Bolyai Farkas Tentamen című munkája mellékleteként jelent meg 1832-ben. Az apának meghatározó szerepe volt a mű megjelenésében, amiről Bolyai János így ír: „ha történetesen akkor atyám nem ösztönzött, s mondhatni erőltetett volna a hirtelen leírásra - hihetőleg az Appendix tartalma nem látott volna még napfényt.” A Tentamen és az Appendix szoros kapcsolata apa és fiú együvé tartozásának csodálatos jelképe. Sarlóska Ernő, a kiváló Bolyai-kutató erről ezt írta: „A Tentamen a sasszárny, amely alól az Appendix néhány oldalnyi eltűnődése az egekbe röppenhetett, és az Appendix jelentősége mentette meg a Tentament, hogy az oly sokféle gondolati kísérletezés között idők folyamán el ne süllyedjen.” Azt, hogy Bolyai Farkas büszke volt fia felfedezésére és értette is azt, bizonyítja egyik volt tanítványához írt levele: „originális nagy munka; magyar tollúból olyan matematikus munka nem jött.” Bolyai János egész alkotó életében a tudomány előrehaladásához való hozzájárulást tartotta a tudós legfontosabb kötelességének, célja pedig az volt, hogy előítéletek helyett az igazat juttassa diadalra. Gondolatait sajnos a kortárs matematikusok - édesapját és Gausst kivéve - nem értették meg. Ezért terjedhettek el azok a teljesen megalapozatlan vélemények, hogy a zseniális tudós élete a tér tudományának kidolgozása után munka nélkül, hasztalanul telt volna el. Az utóbbi évtizedekben végzett kutatások, matematikai kincsek sokaságát rejtő kéziratos hagyatékának feldolgozása egyértelműen bizonyították, hogy Bolyai János nemcsak a geometriában, hanem a matematika más területein is korszakos felfedezéseket tett. O a fizika geometrizálásának első megfogalmazója, elsőnek postutálta a komplex számok körében végzett összeadás és szorzás szabályait, értékes felfedezésekkel gazdagította a számelméletet, kidolgozta a topológia alapjait. Zseniális műve, az Appendix az 1860-as években kezdett ismertté válni külföldön. 1866-ban a Vatikáni Akadémia megerősítette, hogy ő a nem-euklideszi geometria megalkotója. Fő művét 1867-ben lefordították franciára, 68-ban olaszra, 91-ben angolra, 92-ben pedig japánra is. Magyarul csupán 1897- ben jelent meg. A zseniális elme 14.000 oldalas kéziratos hagyatéka 1869-94 között (25 évet!) ládákba csomagolva a Magyar Tudományos akadémia raktárában hevert. Sajnálatos, hogy egy negyed század sem volt elég arra, hogy az akadémia megbízott matematikusai megvizsgálják ezt a páratlan értékű hagyatékot, lehetséges, hogy meg sem értették. Ezt támasztja alá az Euklidesz legismertebb, a matematika elemeiről szóló könyvét magyarra fordító Brassai Sámuelnek, az MTA matematikai szakosztálya tagjának alapvetően elhibázott véleménye is, mely szerint „Bolyai János és Lobacsevszky éles elméjű dolgozatai... a tudományos elmefuttatások kategóriája alá esnek... A nem-euklidikus-féle geometria tételét a matematikai igazságok sorába emelni ne méltassuk.” Ma is érthetetlen számunkra, hogy Révai Nagylexikonának 1911 évi kiadása a magyar nemzet legnagyobb matematikusának világhírű felfedezését csupán egyetlen mondatban említi, de bőségesen „tájékoztat” az édesapjával való állítólagos örök ellentétéről és több halálos párbajáról értekezik - holott egyetlen halálos párbajt sem vívott. Talány, hogy kinek állt érdekében a nagy magyar tudós életművének ilyen gyalázatos bemutatása. Ezért is szükségesnek érzem, hogy a következőkben részletesebben foglalkozzam az apa és fiú közötti kapcsolat bemutatásával és ennek a matematika fejlődésére gyakorolt áldásos hatásával. Bolyai Farkas és János egymáshoz való viszonyulása az utókort a mai napig foglalkoztatja és e kérdéskörben számos megalapozatlan, sőt rosszindulatú megállapítás is született. Évtizedeken át szokás volt a köztük feszülő ellentétekről, rivalizálásról, megnemértésről írni. Bizonyos írások alapján úgy tűnhet, hogy ez a két nagy ember életében egyebet sem tett, csak egymással civódott. Az ilyen megközelítésben a minden áron való rosszat mondani akarás vezette egyesek tollát. A két lángészt, az egyetemes és a magyar tudomány ragyogó csillagait, véleményem szerint munkásságuk, világszerte elismert felfedezéseik, a matematika fejlődéséhez való hozzájárulásuk, nem pedig időszakos civódásuk alapján kell ifjúságunkkal, a magyar nemzettel, a világgal megismertetnünk, hiszen ők méltán vannak a világraszóló magyarok között és ezért vagyunk büszkék rájuk. Valóban voltak civódásaik is, és ennek következtében léteztek olyan időszakok, amikor feszült volt kettejük viszonya. Különösen jellemző ez arra az időszakra, amikor Bolyai Farkas, felesége halála után nem adta ki fia anyai örökségét. Ez lehetetlenné tette, hogy a nyugdíjas kapitány letegye a házasság jóváhagyásához a katonák számára előírt kauciót és megnősülhessen. Fokozatosan belátták, hogy ez az állapot mindkettőjükre csupán nagy kedvetlenséget hozott és bölcsen úgy döntöttek, hogy ... „töltsük kedvesebb foglalatossággal a becses időt, s nem rontsuk magunkat is egymást rontani akarva”. Az örökség ügyében pedig János a következőket írta: „Én nem törvénykezem, s ízetlenkedem, ha lehet, kivált apámmal.” Hála a kutatók erőfeszítéseinek, a Bolyai hagyaték alaposabb feldolgozásának, ma sokkal árnyaltabb a kettőjük viszonyáról kialakított kép, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Tagadhatatlan, hogy mint minden halandónak, nekik is voltak hibáik, volt közöttük meg nem értés is, hiszen különböző korosztályhoz tartoztak, különbözött a vérmérsékletük, és sajátos úton jutottak el felfedezéseikhez is. Bolyai Farkas a tudományokba „önerején, nagy vargabetűk kerülőivel” hatolt be. Bolyai János matematika-tanulását édesapja irányította és előkészítette számára a tudományos kutatáshoz vezető utat. Fia tőle örökölte a tudományok rendszeres előadására irányuló törekvést, az igazság feltétlen tiszteletét és a közjóért való lángolást. Mindvégig elismerte édesapja kiválóságát és azt írta róla, hogy az ő kiművelésére „... a legnagyobb befolyással volt és némileg ő is a legnagyobb ember az elmúltban és jövendőben, szóval az emberiségben s földi jelenvaló életben, időben.” Bolyai Farkas nemcsak az Appendix leírására ösztökélte fiát, hanem a későbbiekben is állandóan tudományos munkára, a pályázatokon való részvételre biztatta. Hazánkban a számelméleti kutatások kettejük munkásságával kezdődtek. Apja felhívta a figyelmet a komplex számokról megjelent dolgozatra, majd javasolta, hogy írjon az új kötetébe a képzelt számok elméletéről. Rendszeres matematika tárgyú leveleik s bizonyítják, hogy elméleti gondjaikat mindvégig megosztották egymással, ez ösztönzőleg hatott munkásságukra és erősítette egymás kölcsönös megbecsülését. Apa és fiú levelezése minden kétséget kizáróan igazolja, hogy közöttük rendkívül bensőséges viszony, szellemi összekapcsolódás, egymásra való odafigyelés és egymásról való gondoskodás létezett. Vekerdi László helyesen állapította meg, hogy „A két Bolyai - apa és fiú - nem holmi provinciális nyomorba süllyedt s kínjukban egymást tépő szerencsétlenek. Alakjuk és sorsuk - gyönyörű levelekkel dokumentált harmóniájában - az európai gondolkodás fő áramába tartozik, szervesen és kitéphetetlenül.” így látták a két Bolyait a tanárok, a diáktársak, a tanítványok és még ha nem is értették, így látták őket marosvásárhelyi kortársaik is. Legyünk büszkék rájuk, és ha a következő nemzedékeknek követendő példákat akarunk felmutatni, így láttassuk őket mi is! Ezt az igényt ismerte fel a Bolyaiak iskolája, a református kollégium, később pedig az általuk világhírre emelkedett Marosvásárhely is. E felismerésnek lett eredménye a fokozatosan kialakuló és terebélyesedő, a legnagyobb nehézségek között, a kisebbségi sors, majd a kommunista diktatúra időszakában a hitet, minőséget és méltóságérzetet erősítő Bolyai-kultusz. A romániai magyarság, különösen Marosvásárhely lakossága, a kollégium tanári kara és diáksága küzdelmének eredménye, hogy 1957, az iskola 400 éves évfordulója óta lángeszű tanárának, Bolyai Farkasnak nevét viseli. Abban a tudatban, hogy 2007- ben, alapításának 450. évfordulójára ez az iskola újból teljesen a miénk lesz és továbbra is ezt a szellemiséget fogja képviselni, idézzük Kozma Bélának, az iskola volt igazgatójának veretes gondolatait: „Skólaanyám! Iskolája a két Bolyainak! Számomra legigazibb és legszentebb iskola, ki a két lángész lelkének tüzét ápoltad, sorsukat jóban és rosszban vállaltad, kísérje minden lépésed áldás és szerencse, hogy szellemed minden nemzedék szeresse, éltesse... Egyetlen iskolám, számomra iskolák Iskolája, erkölcsi-szellemi védjegyed hit-magyarság-európaiság meggyőződéssé érett bennem, megértettem, hogy minden lépésemen eszerint kell cselekedni... Gazdag út vigyázza jelened, ezer jövendő évek a szellemed. S a szobor, mely Előtted vigilként áll, nem csodát, csak építő tetteket vár. Számadásra volt fiai, lányai néha előtte megállj átok, nem a múltat, inkább a jövő teendőit számláljátok. Mi, diákjaid Ady fölföldobott kövei vagyunk, kik mindig visszahullunk, míg meghalunk. Diákjai, nevelői a mindenkori mának, ezt üzenem egykori iskolámnak a Tegnap a Mának, hátha üzenetére várnak fölszállni készülő ifjú szárnyak.” Iskolám: „A megnőtt szárnyakat repítsd a fészekről felsőbb kör tavaszára.” (Bolyai Farkas: Jelentés). Czire Dénes Felemás restitúció - első tapasztalatok a Felvidéken Bő negyedévnyi tapasztalat gyűlt össze, mióta életbe lépett az egyházi ingatlanok visszaadását szabályozó törvény Szlovákiában. A jogszabályt felemásnak tartják az érintettek, merthogy kapnak is, meg nem is. A felvidéki magyar reformátusok arra készülnek, hogy az igényleadás határidejéig minden szükséges lépést megtesznek, ami rajtuk múlik. Az azonban már most bizonyos, hogy egyes korábbi sérelmek orvoslását ez a törvény nem teszi lehetővé. — Hol tart most a visszaigénylés folyamata?- A zsinati elnökség azonnal lépett, és két jogi szakértőt kért fel, hogy a törvény ismeretében dolgozzák ki, mi a legsürgősebb teendő, és hogy szabályos is legyen, jog szerinti lépések történjenek, erre nézve nyújtsanak tanácsokat - mondta Erdélyi Géza püspök. - Ezek készen vannak, részben már ki is küldték őket, így tanácstalanság miatt mulasztani senki nem fog, mert világos, hogy az első lépéstől kezdve mi a teendője. Pillanatnyilag itt tartunk, és ez után fogjuk kérni a zsinati ülés előtt, hogy az érintettek jelezzenek vissza, mit sikerült és meddig jutottak el. Tény, hogy ez a törvény bizonyos egyházi vagyonokra vonatkozik, tehát ezeket jogszerűen vissza lehet szerezni.- Melyek ezek?- Ahol nincs semmi probléma, nem volt államosítás, nem volt konfiskáció, egyszerűen nem az egyház használatába lévő megmunkálható földterületekről van szó. Ezek mutatkoznak a legegyszerűbb esetekben, ott azonban, ahol beépítették, eladták akármikor az elmúlt 40 évben, ezeknél bizonyos bonyodalmakra lehet számítani. Ott, ahol egy település szembenéz a tényekkel, az igazságtalanságokkal, és igyekszik segítségül lenni, ott nyilván csökken a problematikának a súlya. De mitévők legyünk azokkal a földterületekkel, amelyeket például a betelepülők között osztottak ki annak idején, igaz, hogy tudomásom szerint ezek nem voltak rendezve, ezek nem voltak lezárva, mert jött a szövetkezetesítés. De úgy hallani számos helyről, hogy ezt még ellenőrizni kell, hogy utólag egy-két évvel ezelőtt rendezték 40 vagy 35 évre visszamenőleg. Ezeknél bonyodalmak vannak máris, és lesznek is.- Hány ilyen földterületről van szó, lehet-e tudni?- Hektárra pontosan jelenleg nem tudom megmondani, csak ha beérkeznek a pontos jelentések, de úgy ítéljük meg, hogy az 1224 hektárnak majdnem a feléről van szó. Persze a szükséges lépéseket ott is meg kell tenni, viszont ami sokkal nagyobb problémát jelent, és ugyancsak egyházi gyülekezeti tulajdonról van szó, a még vissza nem adott épületek, mert ezekre ez a törvény sem vonatkozik. Ezért mondtuk mi azt, hogy felemás törvény lett ez bizony. Nos, ezeknek a visszaszerzése azért felettébb nehéz, mert ezekre a törvény nem vonatkozik. Ezekben a kérdésekben keressük mi a jogi utat, lehetséges ösvényt, amin el lehet indulni, és mégis a siker reményében kezdhetjük el az intézkedéseket.- A szlovák parlament döntése értelmében a visszaigényléseket, a kérvények benyújtását egy évig lehet megtenni. Mennyire bizakodóak, hogy sikerül ezt az egy évet eredményesen tartani?- Attól függ, hogy mit értünk eredményességen, mert ha már azt is eredménynek könyveljük el, hogy minden érintett gyülekezet beadja az igényét, akkor ez is pozitív eredmény, mert azt mindenki tudta, hogy vitás, vagy peres ügyeket egy év alatt lezárni nem lehet. A hangsúly itt megint azon van, hogy egy éven belül minden érintett gyülekezet adja be a jogos igényét a törvényes rendezésre, hogy melyik ügy meddig fog húzódni, az már nem mitőlünk függ, és nem a mi kezünkben van, de a folyamatot el kell indítani.- Vannak olyan épületek, amelyeket a Benes-dekrétumok értelmében vagy azok alapján koboztak el az egyháztól. Itt lát esélyt arra, hogy ezek az épületek, ingatlanok visszajussanak?- Ha nem látnánk esélyt, akkor talán nem is lenne szabad hozzáfogni. Mi látunk esélyt, mert jogtalanság történt, és ebben hitünk és meggyőződésünk szerint úgy kell viselkednünk, és olyan lépéseket kell tenni, hogy a jogtalanságot utólag sem szabad szentesíteni. Lefordítva érthető nyelvre, nekünk ott is meg kell kísérelni a jogos tulajdon visszaszerzését, mert ha nem tennénk, és nem lépnénk, akkor az azt jelenti, hogy belenyugodtunk a hajdani törvénytelenségbe és jogtalanságokba. ifj. Batta György
