Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-12-01 / 12. szám

2004. december - 2005. január Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 5. oldal Mindenhol élnek magyarok, de magyarság csak egy van LENGYEL JÁNOS „A magyarság nem a test, hanem a lélek.” Mester Vera diáklány szónok­latából vettem a fentebbi idézetet, amely november 12-én hangzott el az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dísztermében, a Kossuth­­szónokversenyen. Sokéves hagyo­mányra tekinthet vissza ez a dicsé­retes kezdeményezés, amely Ada­­mikné Jászó Anna professzo­rasszony és munkatársai szervezésé­ben évről-évre összegyűjti a magyar nemzet határon inneni és túli fiatal rhétorait. Az idei verseny témája egy Petőfitől vett idézet: „Magyar va­gyok. Mi mostan a magyar...” - Európában? Égetően időszerű téma így, a december 5-ei népszavazás apropóján is. Az ötvenkilenc ver­senyző mindegyike átérezte a fel­adat sorsdöntő mivoltát. Rengeteg tartalmas, művészien megfogalma­zott, könnyekre késztető és gyújtó­­hangú beszédet hallhattak a jelenlé­vők. A szónokok szinte minden as­pektusában megvilágították a ma­gyarság mibenlétét, a magyar em­ber mai sorsát. Szóltak a dicső múlt­ról, a balsorstépte századokról, Tri­anonról, az elszakított magyarokról, az EU-csatlakozásról és napjaink fájó megosztottságáról. A határokon túlról érkezettek egyéni sorsukon keresztül láttatták azokat a nehézsé­geket, amelyek magyarságuk folyo­mányaként mindennapjaikat jellem­zik. Szó esett a „nem tartozunk ide se, oda se” érzésről. A sajnálatos tényről, hogy a magyarországi pár­tok csupán politikai ütőkártyát lát­nak a határontúli nemzetrészben, pillanatnyi érdekektől motiválva húzzák elő és dobják el őket. A Vaj­daságból érkezett Raffai Ágnes sza­vait idézve: „... Politikusok, akik megtennének mindent értünk. De ki az, aki tett már értünk valamit? ... Félnek tőlünk, féltik tisztaságukat, városukat...” „... Mi mostan a magyar...” - Európában? Dicséretes, hogy az Er­délyből, Kárpátaljáról, a Délvidékről és a Felvidékről jött versenyzők mel­lett az anyaországiak beszédében is jelen volt a magyarság egészének gondolata. Kezet, segítő kezet kell nyújtani a bajban minden testvérnek! A határontúli magyarokért tenni kell. A magyarság olyan érték, amely nemcsak az állampolgárságot jelenti. Nem hagyhatjuk, hogy Trianon tra­umája végképp beteljesedjék rajtunk és az Antant henteseit felülmúlva im­már magunk vágjuk el az összetar­tozás köteleit! Senki sem választhatja meg hová születik, de azt igen, hogy hová tartozik. Hová akar tartozni, minden áron. Nehéz az élet a vége­ken, de ha nem lennének, a fellegvár sem állna. A csatákban mindig azon egység áldozza a legtöbb vért, amely az első sorokban harcol. Magyaror­szág első sorai Kárpátalján, Székely­földön, Csángóföldön, a Bácskában, a Felvidéken stb. vannak, és ott is maradnak míg tudják, a hátország számít rájuk, segíti és félti őket, min­ket. Ne döfjétek hátba az első sorok­ban állókat! Hiszen ott nem viselnek vértet, mert támadást sem várnak. „Magyar vagyok. Mi mostan a magyar...” - Európában? Magyar­nak lenni nehéz, embertpróbáló ki­hívás, nem is várhatjuk el, hogy min­denki megfeleljen ennek. Az ember elsősorban egyén, mint ilyen egyéni boldogulását igyekszik megterem­teni. De sokszor az egyéni és a nem­zeti boldogulás egybeforr. A határon­­túl született fiatal magyarságának minden hátrányával vág neki az élet­nek. De nem találhat megnyugvást Magyarországon sem, mert itt egy másik kirekesztéssel kerül szembe. És ez jobban fáj, mert amíg idege­nek támadnak, az erőt ad, összeko­vácsol. De ha a nemzettárs teszi ezt, elveszni látszik a fegyver, ami oly ha­tékony az idegenekkel szemben, a magyarságtudat.” Szeretem a sajáto­mat, de tisztelem a másét.” Sín Edina (Ungvár) Jó volt magyarnak lenni e két na­pon, érezni az összetartozás erejét. Oldalról szemléltem a versenyzők csapongását, az izgatottságot az át­­szellemültséget, és azt, ahogy egy­mást próbálták támogatni. Mintha nem is egymás ellen, hanem együtt, összefogva keltek volna versenyre a történelmi tényekkel, a sorssal, a valósággal. Nem láttam semmi kü­lönbséget, talán csak egy-két ízeseb­ben kiejtett szó jelezte gazdája terü­leti hovatartozását. Amíg odakint szakadt a novemberi eső, idebent a magyar nemzet életadó melege töl­tötte el a szíveket. Elgondolkodtam, mennyivel jobb lenne ezeket a su­gárzó arcú fiatalokat látni és hallani az Országgyűlés padsorai között, a sok dadogó, őző (önző?) és stílusta­lan politikus helyett. Mennyivel job­ban járna az ország, mennyivel job­ban járna a nemzet. „Magyar vagyok. Mi mostan a magyar...” - Európában? „Tiszta szívű derék, dolgos nép, mi va­gyunk.” Mester Vera. „Hőn szeretem, imádom gyalá­zatában is nemzetemet.” Kovács Ka­rolina. „Ha ez kérdésként komolyan fel­merülhetett, akkor valamit nagyon elrontottunk.” Holies Réka. A Grétsy László ny. főiskolai ta­nár vezette zsűri nehéz döntését kö­vetően az alábbi versenyzőket része­sítette díjazásban: Különdíj: Fúró József (Debre­cen), Sín Edina (Ungvár), Száraz László (Budapest), G. Tóth Anita (Debrecen). 3. helyezettek: Varga Sándor (Bu­dapest) és a közönségkedvenc Lu­kács Ákos (Miskolc). 2. helyezettek: Dudás Róbert Gyula (Pécs) és az elsöprő sikert arató Gergely Előd Gellért (Csíksze­reda). A verseny győztese: Hevér Lóránt (Szabadka). Végül álljon itt a közönségdíjat is elnyert Gergely Előd Gellért be­széde. Testvéreim! Magyar vagyok-e? Azt kérditek tőlem, mit jelent magyarnak lenni. De vajon én, ki ma előttetek állok, magyar vagyok-e? És ki vagyok én, hogy otthonomtól hétszáz kilomé­terre arról beszéljek Nektek, mi ma a magyar ott, ahová én csak tegnap léptem be - Európában? Bár a Hargita lábától jöttem, s szívesen tűnnék fel szemetekben a rengeteg Ábelekén, bevallom őszin­tén: székelységem új keletű! Föl­­dimnek a szülővárosomtól száz kilométerre született Kölcseyt, Aranyt, Adyt tartom, s bár tizen­négy éve élek anekdotáink széke­lyei közt, az ezeréves határ szom­szédságában, nagyszüleimnél ér­zem igazán otthon magam. S hogy magyar vagyok-e? Idegen országban születtem idegenként, ahol életünk első percében ránk írják: ro­mán. Voltam már bozgor, de székely és csángó is. Származásom, kilétem vitatják, de amit biztosan tudok az az, hogy magyarnak szánt édesanyám amikor világra szült, és édesapámnak is kitől szép magyar nevemet kap­tam, az volt a vágya: mindenekelőtt legyek magyar! De mit is jelent magyarnak lenni? Egész korán, ötévesen egy versikével gúnyoltak játszópajtásaim: „Ungur bungur lapte gros, scurge pe izmene in jós!” Nem sokat értettem a mon­dókából, többnyire csak egy szót és azt, hogy magyarnak, ungumak lenni szégyen. Szégyen és valamiféle bűn! A leckét újabbak követték. A té­vében néztük, hogyan verik testvé­reinket s vártuk rettegve mikor kerül ránk a sor..., de várhatunk-e mást olyan emberektől, akik nevünket sem tudják helyesen kiejteni? Egy estén, amikor már magyarul megszólalni nem voltam hajlandó, szobánk rejtekében édesanyám egy összetört képet húzott elő. Áhítattal il­lesztette össze térdén a kép darabjait, majd az alakokra mutatva neveket so­rolt: Pöltenberg, Aulich, Dessewfiy, Damjanich... hősökről és csodákról mesélt, s egyre csak mesélt. Szívem­ben fellobbant egy aprócska láng, amely azóta is féltett, makacsul őrzött kincsem. Azóta érzem, tudom és ha minden kiejtett magyar szó átokként hull is vissza fejemre, ha szabadság­­vágyamat lázadásnak tartják is, büsz­kén vallom: magyar vagyok! Ma mégis meg kell kérdeznem tő­letek: magyar vagyok-e? Nagyapám, aki ezért az országért honvédként harcolt méltán nevezhette magát ma­gyarnak, de én, ki legyőzőnként szü­lettem, tehetem-e? Hitünket, anya­nyelvűnket és hazánkat is őseinktől örököltük, akik ugyanazért és együtt küzdöttek. Ma mégis remegve és igen, szomorúan várom, hogy ítél­kezzetek fölöttem, fölöttünk: magya­rok vagyunk-e? Nem akarunk aratni ott, ahol nem vetettünk! Nem aka­runk olyan kenyeret enni, amelyért nem mi dolgoztunk, és beleszólni sem akarunk annak a hazának a rend­jébe, amelyben nem lakunk. Magyar testvéreim! ítélkezzetek hát, de néz­zetek arcunkba! Az arcba, melyet csak testvér sérthet, és csak testvér simogathat. Az arcunk tiszta! Ne bántsátok! Nemzetellenes politika nemzeti szólamokkal BORBÉLY ZSOLT ATTILA Mikor Medgyessy Péter nemzeti kö­zépről kezdett beszélni, vegyes reak­ciókat ért el mind a bal-, mind a jobboldalon. A baloldalon a hajdani proletár-internacionalizmust kozmo­polita liberalizmusra cserélő kultúr­­harcos SZDSZ-vonal kapta fel a fe­jét, hisz Medgyessy egy olyan kate­góriát hozott be a baloldali kormány­retorikába, melynek lejáratására a ki­lencvenes évek elején az SZDSZ és holdudvara mindent megtett. A jobb­oldalt meg jogosan zavarta a szem­forgatás, az, hogy Medgyessy nyíl­tan nemzetellenes MSZP-SZDSZ politikát (lásd csak a legdurvább ese­teket, a Benes dekrétumok ügyében a szlovák oldalra állást, vagy a de­cember 1-i Kempinski-beli koccin­tást Erdély elszakítására) csomagolja nemzeti szólamokba. E jelenségnek pozitív és negatív kísérőjelenségei egyaránt vannak, az egyensúly történelmi koronként kü­lönböző. Alapvetően pozitív fejle­mény, ha a baloldal is épít a nem­zeti érzelmekre, a nemzeti büszke­ségre, hiszen semmi nem fontosabb a Kádár rendszerben módszeresen pusztított nemzeti öntudat újraélesz­tésénél, annál, hogy az évtizedeken keresztül sulykolt negatív önkép, a bűnös nemzet felmérhetetlenül ká­ros önszuggeszciója helyett végre az önszeretet, a büszkeség határozza meg az egyes egyén viszonyulását saját nemzeti közösségéhez. Ugyan­akkor megtörténhet, hogy e manipu­láció történelmi katasztrófát okoz. Károlyi Mihály nemzeti jelszavak­kal, elsősorban a független Magyar­­ország megteremtésének meghirde­tésével állította maga mellé a buda­pesti tömegeket. S miközben a tö­meg a háború befejezésében a Habs­burgok politikájának tagadását látta, egy ránk oktrojált háború befejezé­sét, nem vette észre, hogy a hadse­reg leszerelése az ország megszál­lását és szétmarcangolását készíti elő. Hasonló most a helyzet a de­cember 5-i népszavazással is. Az MSZP Trianonozik, félti a határon túli magyarokat, szülőföldről, nem­zetről, hazáról áradozik, miközben nemre buzdít. S végül, de nem utolsó sorban ezt láthatjuk a romániai választás kap­csán is. Az RMDSZ vezetői megi­jedve a maguk által előidézett alap­helyzettől - attól, hogy a megméret­tetésből az ő szorgalmazásukra a ro­mán hatalom által kizárt Magyar Pol­gári Szövetség a Népi Akció listáin mégiscsak el mert indulni, így, a ta­vaszi önkormányzati választásokkal ellentétben, nincsenek már egyedül az erdélyi magyar politikai poron­don, - mindent bevetett. Kampányát nem az elért apró-cseprő eredmé­nyekre alapozta (egyébként ez is je­len volt a kampányban, nagyon ügyes tálalásban, a Szabadság-szob­­ros piros-fehér-zöld plakát és szóró­lapok révén), hanem a vetélytárs fő jelszavaira. így az egyszeri polgár A Romania Libera ellenzéki napilap információi szerint a kormányátala­kítási tárgyaláson az Romániai Ma­gyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy miniszterelnök-he­lyettesi tisztség mellett nyolc tárcát kért, továbbá egy-egy államtitkári bársonyszéket minden minisztérium­ban. A lap úgy tudja, az egyebek kö­zött a közlekedési, az egészségügyi, a turisztikai és az EU-csatlakozási csak azt láthatta, hogy az egyetlen er­délyi szerkesztésű országos terjesz­tésű magyar napilap, a Krónika cím­lapján egymás alatt két választási hir­detés szerepel, azonos jelmondattal: „autonómiát, kettős állampolgársá­got”. Az egyik az RMDSZ-é, a má­sik a Népi Akcióé volt. S persze ezt láthatták a plakátokon, ezt hallhatták a médiában. Erre az RMDSZ még rá­segített egy kis félretájékoztatással, amely az értelmiségieknek szóló elemzéstől a fekete propagandáig ter­jedt. Az elsőre jó példa Borbély László marosvásárhelyi RMDSZ-es képviselő állítása a választás előtt megjelent Krónikából (Jó választást!, 2004. november 26-28.) amiben egy finom csúsztatással azt emeli ki, hogy a Népi Akció pártjának prog­ramjában egy szó sincs a területi au­tonómiáról, arról viszont hallgat, hogy a párt elnöke, Emil Constati­­nescu (volt államelnök) azt egyértel­műen és világosan felvállalta. Hadd idézzük szó szerint a vele készült in­terjú néhány mondatát. Constanti­­nescu: „Előítéletek nélkül felválla­tárcát kérte, továbbá magyar prefek­tust Kovászna megye és magyar alp­­refektust Kolozs megye élére. Köve­teléseik között szerepel továbbá a ki­sebbségi törvény, amely önrendelke­zést biztosítana Hargita, Kovászna és Maros megyéknek. Az Evenimentul Zilei RMDSZ-beli forrásokra hivat­kozva azt állítja, az RMDSZ vél­hetően titkosszolgálati vezetői tiszt­séget is kér majd. lom az autonómia gondolatát. R: A területi autonómiáét is? Merthogy erről van szó. C: Igen. Az embere­ket nem szabad továbbra is azzal ijesztgetni, hogy a területi autonómia megteremtése az említett földrész ki­ragadását jelenti.” (Szucher Ervin in­terjúja Emil Constantinescuval, Kró­nika, 2004. november 23.) A másik módszerre példa a „Ma­gyar párt, magyar érdek - román párt, román érdek” feliratú plakát. Egyszerű nyelven, nagyon hatásosan fogalmaz meg egy olyan igazságot, mely az adott helyzetben félrevezet­heti a választót. Aki ugyebár nem tesz különbséget magyar nevű, ma­gát magyarnak mondó, valamint po­litikájának tartalmában is magyar párt között. Hanem az RMDSZ-t, a nevében magyar szervezetet azono­sítja be magyar pártként és a Népi Akciót - joggal - román pártként. Miközben az RMDSZ az utódkom­munista román hatalom legfőbb bá­zisa volt az utóbbi négy esztendőben, s egyben Románia első számú hite­lesítője a Nyugat előtt, tehát aligha- Az RMDSZ olyan minisztériu­mokban szeretne vezető tisztséget kapni, amelyek kapcsolódnak a szö­vetség programjában szereplő prio­ritásokhoz - mondta Borbély László. A kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnök hozzátette: négyé­ves építésügyi államtitkári tapaszta­latai alapján ő maga is számít egy tárcavezetői tisztségre. (MNO) „vádolható” azzal, hogy magyar ér­deket képviselne. Markóék számítása bevált. Az RMDSZ 7% körüli eredménye s az MPSZ tragikus bukása (országos összesítésben nem sikerült egy man­dátumnak megfelelő szavazatot összeszedni) igazolta Markóék ma­­chiavellizmusát. Hogy is mondta mesterük? „Győzzön (...) a fejede­lem és eszközeit mindenki tiszteletre méltónak fogja találni.” Ugyanakkor erkölcsi felelőssége minden nemzeti érzésű s a valós helyzetet ismerő magyarnak a győze­lem hátterének tudatosítása. Hogy az RMDSZ-es diadal mögött ott van a román államhatalom segítsége, az ir­datlan anyagi fölény (Markóék a párttámogatás mellett az erdélyi ma­gyar közösség számára a román és a magyar költségvetés által biztosított forrásokat is ellenőrzik), a médi­aelőny és az ellenfél programjának átvétele. Ez utóbbi az igazán érdekes prob­léma. Károlyi Mihályon már nem le­hetett számon kérni országvesztő po­litikáját, hiszen érzékelve az általa kreált helyzet kilátástalanságát, „utá­nam az özönvíz”-stílusban átadta a hatalmat Kun Béláéknak, majd emig­rált. Markó Bélán viszont számon kell kérni mostani vállalásait még ak­kor is, ha e számonkérés az utóbbi tíz esztendőben a szervezeten belül sikertelen volt. Egy külső szervezet fenyegetése hatékonyabb lehet, mint a könnyen elhallgattatható belső el­lenzék lármázása. Ez tehát a helyzet­teremtő politika, a magyar érdek képviselőinek sikeresélyes stratégi­ája: felépíteni a saját szervezetet, be­jegyeztetni azt pártként, (hogy elke­rüljék a román államhatalom válasz­tás előtti macska-egér játékát a ki­sebbségi szervezetekkel) és minden lehetséges fórumon a lehető leghatá­rozottabban ráolvasni az RMDSZ-es vezetőkre kampánybeli vállalásaikat. Nyolc tárcát kér az RMDSZ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents