Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-01-01 / 1-2. szám

2004. január-február Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal SZÖLLŐSY TIBOR t Tíz éves a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége Alapításának 10. évfordulója tiszteletére tartott konferencián minősítette eddigi tevékenységét a MÉKK 120 küldötte Ungváron, a Nemzetiségek Székháza dísztermében, ami egyben tisztújító közgyűlés is volt. A Magyar Értelmiségiek Kárpátal­jai Közössége a kárpátaljai magyarság önszerveződését művelődési, irodalmi, művészeti, könyvkiadási, valamint tu­dományos tevékenységét, önkormány­zati és gazdaságfejlesztési érdekvédel­mét felkaroló és segítő civil szervezet. Tevékenysége tartalmát és földrajzi ki­terjedéseit illetően egyaránt túlszár­nyalja Kárpátalja magyarlakta vidékei­nek határait. Ennek értelmében kitűzött céljaira egyrészt az egyetemes magyar kulturális értékek terjesztése, közvetí­tése és létrehozása, másrészt a multikul­turális környezet sajátos művelődési adottságainak kibontakoztatása is jel­lemző. A Magyar írószövetség Kárpátaljai írócsoportja tagjainak kezdeményezésé­vel létrejött közösség 1993. áprlisi 30- án Ungváron többek közt arra hívta fel a régió magyaljainak figyelmét, hogy „az egyetemes magyar kultúra több év­tizedes széttagoltsága után most nyílt újra lehetőség az egységes magyar szel­lemi égbolt megteremtésére”, és leszö­gezte: „Társaságunk elődeink nemes ha­gyományaira és eredményeire támasz­kodik. Nyitottak vagyunk valamennyi társadalmi szervezet felé, csupán a szél­sőségeket nem vagyunk hajlandóak el­fogadni. Nem azt nézzük, ki honnan jött, hanem hogy tud-e, akar-e tenni fel­­emelkedésünkért. E tekintetben célkitű­zésünk az, hogy nemzeti identitásunkat megőrizve tudjunk európaiak lenni. A MÉKK nem a szűk elit klubja kíván lenni, hanem az alkotni, tenni akarók sokszínű tábora. Ezeknek a célkitűzéseknek megva­lósításában együtt kíván működni a ma­gyar és a nem magyar, azonos felada­tokat kitűző szervezetekkel itthon és külföldön egyaránt. Kijelentjük, hogy további tevékenységünkben csakis a he­lyi magyarság iránt érzett és vállalt fe­lelősség fog vezérelni bennünket.” A ma már több mint 3000 tagot, va­lamint támogató és tiszteletbeli tagokat számláló tömörülés meghatározó erővel bír Kárpátalja szellemi, gazdasági élté­ben, népszerűségnek és elismerésnek örvend mind a megyében, mind a szom­szédos országokban, amit szakértelemre alapozott, folyamatos érdekképviseleti tevékenységével vívott ki. A MEÉK szakmai társaságok kon­föderációja lett. Három nagy szakterü­let alapegységeit tömöríti. Ezek: a tu­dományos-ismeretterjesztő társaság, az irodalmi-művészeti, közművelődési tár­saság, a gazdaságfejlesztési társaság, amelyek különböző munkabizottságok­kal, tagozatokkal működnek. Eddig több mint 12 munkabizottság alakult. 1998-ban szakmai koordinációs bizott­ság, illetve választmány jött létre, amely döntött a regionális szervezetek felállí­tásáról megyeszerte. A MEÉK jeleskedett a szakmai szer­vezetek életre hívásában is. így összefo­gásra buzdította a gazdaköröket, kezde­ményezte a Kárpátaljai Magyar Gazda­­szövetség létrehozását (1996). Támogatta az újságírók önszerveződését, így jött létre a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetsége (1996). Ugyancsak kezde­ményezte a Kárpátaljai Önkormányzati Fórum (1994), a Kárpátok Határmenti Gazdaságfejlesztési Szövetség Ungvári Vállalkozásfejlesztési Központ (1993), az Ungvári Híd Hitelszövetkezet (1998), a Kárpátaljai Vállalkozásfejlesztési Köz­pont (1998), a MÉKK Ifjúsági Tagoza­tának (1996) létrehozását és vállalta a védnökségi szerepet felettük. A MÉKK tudományos-ismeretter­jesztő társasága ezen irányú tevékeny­ségében tudományszervező és nép­szerűsítő jellegű volt és maradt. Mint minden más felvállalt területen, itt sem a mennyiségi mutatók halmozására, ha­nem a minőségre törekedett. E célt szol­gálták a tudományos konferenciák, rendezvények, amelynek a kezdemé­nyezője volt. Tucatnyi tudományos és ismeretteijesztő publikáció, monográfia, tanulmány jelent meg tagjaitól az iro­dalomtudomány, nyelvészet, oktatás, hitélet, történelem, politika, néprajz, művelődéstörténet, honismeret tárgykö­réből. A MEKK irodalmi, művészeti, köz­­művelődési társaságának tevékenysége ma már meghatározó a régió szellemi életében: az író-olvasó találkozók, ze­nés, irodalmi, művészeti estek, találko­zások szerzőkkel, szerkesztőkkel, kép­zőművészekkel, zenei előadókkal, a szavalóversenyek, falunapok stb. pol­gárjogot nyertek Kárpátalján. Jelentős eredményeket mondhat ma­gáénak a MEKK gazdaságirányítási tár­sasága, melyek közül - példaként - egyet említek: a Hármashatár menti gazdasági együttműködés stratégiai programjának kidolgozása és éltetése. A MÉKK egyik legeredményesebb kezdeményezése és vállalkozása, me­lyet az együttműködő magyar civil szer­vezetekkel, a történelmi egyházakkal, közéleti személyiségekkel egyetemben valósított meg, a Szolyvai Emlékpark létrehozása, állagának megőrzése, gon­dozása, a megemlékezések szervezése. Az e célból alakult bizottság irányí­tásával sikerült felépíteni a Szolyvai Emlékparkot a helyi magyarság támo­gatásával, valamint az Illyés Közalapít­vány és a Németországi Hadisírgon­­dozó Egyesület segítségével. 1994-ben Tóth Mihályt, az Emlékpark-bizottság elnökét Göncz Árpád köztársasági el­nök aranyéremmel tüntette ki. Ez a bizottság megalakulásától kezdve napirenden tartja, koordinálja a sztálinizmus áldozatainak elhurcolásá­val kapcsolatos levéltári kutatómunkát, kiadványok megjelentetését. A közéleti célok elérése érdekében 1994-től a MEKK szervezésében indult be a Kárpátaljai Magyar Önkormány­zati Fórum, majd 1999-ben a Kárpátal­jai Határmenti Települések Önkor­mányzati Társulása, melynek tevékeny­ségében több mint 90 magyar lakta te­lepülés 61 magyar polgármestere vesz részt, akik összességében a helyhatóság­ban több mint 150 ezer magyart képvi­selnek. A Társulás legitimitása megkér­dőjelezhetetlen, és rendhagyó erejű be­folyása van a magyarlakta települések közösségeire. Létrehozta a MEKK Lehoczky Ti­vadar (vidékünk mútjának jeles kuta­tója, több tudományos munka szerzője, archeológus - Sz.T.) Társadalomkutató Műhelyt és a kárpátaljai magyar hun­­garikumokat gyűjtő tudományos könyvtárt, a kárpátaljai magyar civil élet, magyarságintézmények számítógé­pes adatbázisát. Mindezt felrakta saját honlapjára. Eredményes a MEKK, az Intermix Kiadó és a Magyar írószövetség Kár­pátaljai írócsoportja egymást támogató tevékenysége is. Az általuk indított és az anyaországi segítséggel napvilágot látott Kárpátal­jai Magyar Könyvek sorozatban több mint 120 szépirodalmi, helytörténeti, művelődéstörténeti, szociográfiai mű gazdagítja az érdeklődők szellemi kincstárát; ők a kiadói az Együtt c. iro­dalmi-művészeti és kulturális negyed­évi folyóiratnak. 1996-tól jelenik meg a Kárpátaljai Magyar Krónika tájékoz­tatója, amely 2000-től elektronikus hír­levélként jut el az olvasóhoz. Jelentős és hiánypótló esemény volt 1998-ban a Nagyszőlősön megnyílt MEKK-es, Ugocsa névre keresztelt ma­gyar könyvesbolt, valamint a Bereg né­ven ismert könyvesbolt Beregszászban, és a mozgó könyvesbolt, amely az Illyés Közalapítvány segítségével vásárolt mikrobusszal juttatja el a szellemi ter­mékeket a távoli vidékek településeire. Tevékenyen részt vett a MÉKK a Bródy András Ruszin-Magyar Műve­lődési Központ, a Kárpátaljai Nemze­tiségek Kulturális Központja létrehozá­sában és működtetésében, valamint a Nárcisz népi táncegyüttes alakításában, fellépéseinek szervezésében. „Ott van” a MEKK a legnépszerűbb és egyben ha­gyományos akciókban: a Himnusz­mondó, a Nemzeti Dal-mondó szavaló versenyekben, szervezi a Történelmi Jurta-tábort, gyermekrajztábort, az Anyanyelvi Konferenciával közösen szervezi a sárospataki és balatonlellei hagyományőrző gyermektáborokat. A Magyar Értelmiségiek Kárpátal­jai Közössége alapvetően nem politizáló szervezet, de célkitűzéseinek megvaló­sítása érdekében tevékenyen részt vesz a közéletben, bátran véleményt nyilvá­nít a kárpátaljai magyarságot érintő kér­désekben, amiről a helyhatósági, me­gyei, országos választások adnak szá­mot. Széleskörű és egymást kölcsönösen gazdagító a MEKK egyre gyarapodó kapcsolata, együttműködése az orszá­gon belüli társadalmi szervezetekkel, valamint a határokon túliakkal, így az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövet­séggel, a Kijevi, Lembeigi magyar tömö­rülésekkel, tevékeny tagja az Anya­nyelvi Konferenciának, a Hármashatár Irodalmi Társaságnak, a Magyarok Vi­lágszövetségének, a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Szorosan együttműködik a Magyar Kulturális In­tézettel, a Magyar írószövetséggel, az Európai Utas lap szerkesztőségével, az erdélyi, felvidéki, vajdasági, svédor­szági, észtországi magyar szervezetek­kel. Javaslatokat dolgoz ki és juttat el a Határon Túli Magyarok Hivatalához, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériumához, a magyar Oktatási Minisz­tériumhoz és más állami intézmények­hez. Fogadja és vendégül látja a ma­gyar parlamenti pártok képviselőit. A MÉKK egyik legsikeresebb vál­lalkozása a kárpátaljai falusi turizmus megszervezése, amelynek hálózata egyre bővül és közmegelégedéssel mű­ködik. A leírtak távolról sem merítik ki a 10 éves MÉKK tevékenységének, ered­ményeinek tárházát. Mindezekről szó volt, kritikák, vé­lemények, javaslatok hangzottak el 2003. december 20-án a MÉKK ung­vári jubileumi közgyűlésén. A megjelenteket, a MÉKK tagságát meleg szavakkal üdvözölték Szabó Ottó, a Magyar Köztársaság ungvári fő­konzulja, Szabó Tibor a HTMH főosz­tályvezetője, a kárpátaljai testvérszerve­zetek, történelmi egyházak képviselői. Itt értesült a MÉKK tagsága, hogy a magyar kormány december 17-én Bu­dapesten a Kisebbségekért Díjjal tün­tette ki a Közösséget tíz éves tevékeny­ségéért. A közgyűlés záróakkordjaként sor került a közösség legaktívabb tagjainak méltatására és kitüntetésére, majd a je­lenlévők a többezres tagság nevében egyöntetű bizalmat szavaztak Dupka György elnöknek, Gortvay Erzsébet és Horváth Sándor társelnököknek a kö­vetkező öt éves ciklusra, megválasztot­ták és kijelölték a tisztségeket, munka­­bizottságokat vezető személyeket. Egy évforduló margójára DEBRECENI MIHÁLY Már a nyolcvanas évek közepén nyil­vánvalóvá vált a kárpátaljai magyarok számára, hogy a birodalom nagyon ha­mar felbomlik. Gorbacsov színre lé­pése egyértelműen jelezte ennek a fo­lyamatnak a felgyorsulását: nem lehe­tett sem gazdaságilag, sem politikailag egybetartani azt, ami soha nem tarto­zott össze. A sajtó viszonylagos sza­badsága azt eredményezte, hogy a pa­lackból kieresztett „szellem” nagyon hamar önálló életet kezdett élni. Per­sze előbb csak azok az orgánumok te­hették próbára az addig tudatlanságban tartott tömegek idegeit, amelyeknek ezt felülről megengedték az elvtársak. Ezek közé tartozott a Lityeratumaja Gazeta, valamint az Ogonyok című fo­lyóirat, melynek főszerkesztője Vitalij Korotics volt. Aztán szép sorban bein­dult a nagyüzem, hiszen volt miről írni a Pravdán szocializálódott szovjet em­bereknek. Előbb „csak” a sztálini kor­szak rémségei kerültek terítékre, aztán már nem kímélték az Afganisztánban szolgáló katonákat sem, végül, de nem utolsó sorban a lenini nemzetiségi po­litika mondott csődöt. Lázongani kezd­tek a Baltikumtól a Kaukázusig az összeforrt egységbe tömörített kisebb és nagyobb népcsoportok. Nem volt ez másképp Ukrajnában sem, ahol maguk az ukránok tapasztal­hatták meg a saját bőrükön, mit jelent másodrendű állampolgárként élni saját hazájukban. Pedig még ekkor is csak halkan lehetett emlegetni a szovjet ter­ror egyik legszömyűbb rémtettét, az 1932-es éhínséget, a golodomort, ami­kor óvatos becslések szerint is mintegy hat-hét millió embert pusztítottak el, hagytak éhen halni. A mesterséges oro­­szosításról nem is beszélve. A nagyobb ukrajnai városokban alig működtek uk­rán iskolák, aki pedig ez ellen felemelte a szavát, azt burzsoá nacionalistának ne­vezték. Innen egyenes út vezetett a Gu­­lágra. Ezeknek a száma is milliós nagy­ságban mérhető. Ilyen előzmények után érthető, hogy a kárpátaljai magyarság is csak úgy tudta létrehozni érdekvédelmi szervezetét, a Kárpátaljai Magyar Kul­turális Szövetséget, hogy az ukránok idejében léptek. Őket nyilván nem le­hetett megelőzni. Ez az idő 1989 ele­jén érkezett el. Ehhez persze vezér­­egyéniségre volt szükség. Egyértelmű­nek látszott, hogy ez az ember nem lehet más, mint Fodó Sándor, akit ad­digi szerepvállalásai alkalmassá tették egy ilyen feladat megoldására. 1989. február 26-án őt választották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövet­ség elnökévé. Már az alakuláskor gon­dot okozott egyeseknek a névválasztás, mivel - nyilván felső sugallatra - az alapszabályzatot közlő Kárpáti Igaz Szó főszerkesztő-helyettese mindenáron azt akarta elérni Fodónál (a közgyűlés után!), hogy a szocialista jelző is ke­rüljön bele a szövetség nevébe. Mivel akkoriban még nem lehetett a városok nevét magyarul leírni a helyi magyar sajtóban, a szóban forgó újságíró (bér­­tollnok) még azzal is próbálkozott Fo­dónál, hogy ne Ungvár szerepeljen az okiratban mint a szövetség székhelye, hanem Uzsgorod, Aki ismeri Fodó Sán­dort, tudhatja, hogy ez csak olaj volt a tűzre. Ez a makacs természetű viski (egykori máramarosi koronaváros, rebel­lis hagyományokkal) ember kapásból melegebb éghajlatra küldte a párt aka­ratát keresztül vinni akaró jóembert. És az lett, amit Fodó akart. Csaknem há­rom hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a szövetséget hivatalosan is be­jegyezzék. Már 1989 végén megkez­dődtek Kárpátalján a málenkij robotra elhurcolt kárpátaljai magyar férfiak em­lékére állított emlékművek megépítése. Addig még említeni sem volt szabad, hogy az 1944-es szovjet megszállás mit jelentett elődeink, apáink, nagyapáink számára. Ez volt az első igazi áttörés több mint negyven év után, ekkoriban kezdtek megjelenni a magyar feliratok a magyarok által lakott településeken, sőt a nemzetiszínű lobogók is megszo­kott jelenséggé váltak a polgármesteri hivatalok homlokzatán. Még azt is si­került elérni, hogy bár csak fakultatív alapon, oktatni kezdték a magyar isko­lákban a magyar történelmet. Aztán bekövetkezett az, amit mind­nyájan sejtettünk és reméltünk: a Ja­­najev-féle elfuserált álpuccs után a bi­rodalom jobblétre szenderült. De elkö­vetkezett 1992 is, amikor Ungváron alá­írták az ukrán-magyar alapszerződést. Ez az esemény elég komoly megdöb­benést váltott ki mindennütt, bár erről jóformán senki sem mert nyíltan be­szélni, a helyi sajtó sem reagálhatott, „érthető” okokból. Nem illett megza­varni a bimbózó barátságot. Ennek az eseménynek valójában nincs is irodal­ma. Jómagam nem ismerek ilyen jel­legű írást. Egyszer talán megírja vala­melyik diplomácia-történész, mi is tör­tént akkoriban, amikor ezt a meghatá­rozó dokumentumot valakik, valahol előkészítették. Tény és való, hogy ekkor történt az első szakadás a szövetségen belül, de nem az egyezmény aláírása miatt, ha­nem sajnos önös érdekek miatt. Töb­ben szerettek volna ugyanis elnökök lenni, de Fodót nem tudták kiütni a nyeregből, ő ennél sokkal nagyobb ka­liberű figura volt még akkoriban. 1994-ben Fodó egykori alelnöke, Tóth Mihály nyerte meg a parlamenti választást, jórészt annak is köszön­hetően, hogy a hatalom őt támogatta. Tóth ekkor már a köztársasági elnök megbízottjaként tevékenykedett Be­regszászon. Ez akkor még nem je­lentett akkora presztízsveszteséget a szövetségnek, mint a 2002-es válasz­tás, amikor egyértelműen az volt a cél, hogy az előző ciklusban nyer­tes Kovács Miklós KMKSZ elnök he­lyett Gajdos Istvánt juttassák be az ukrán törvényhozásba. Ehhez persze szükség volt arra, hogy Kijevből le­gyenek politikai támogatói. Ezt a tá­mogatottságot az Egyesített Szoci­áldemokrata Párt jelentette Gajdos számára, aki meglehetősen fiatal ko­ra ellenére addigra a beregszászi já­rás első embere lett. A választások előtt már sejteni lehetett, hogy az úgynevezett Ukrajnai Magyar De­mokrata Szövetség, amelynek nem volt semmilyen tömegbázisa (most sincs) Gajdost teszi meg fő emberé­nek, hiszen Kárpátalján már a vere­bek is azt csiripelték, hogy az évek óta Kijevben élő addigi elnök Tóth Mihály Budapestre távozik az ukrán nagykövetségre. így is történt. Gaj­dos, aki azelőtt semmilyen ottani magyar szervezetnek nem volt a tag­ja, hirtelen az UMDSZ elnöke lett. Tehát nem érhette szó a ház elejét, hiszen egy országos (?) szervezet ve­zetőjeként immár teljes legitimációt élvezhet, ezáltal pedig nem éri sé­relem az ukrán nemzetiségi politikát sem. Mit akarhatnak a magyarok? Hát nem mindegy, hogy melyik ma­gyar kerül az ukrán parlamentbe? Kárpátalján tudják, hogy nem mind­egy, hiszen a KMKSZ egy valóban alul­ról építkező szervezet, amely az elmúlt tizenöt esztendő során mindig kiállt a magyarság érdekeiért, főiskolát alapí­tott Beregszászon, míg az UMDSZ ma­napság úgy toboroz magának tagokat, hogy kötelezővé teszi - elsősorban a falusi vezető réteg (iskolaigazgatók, polgármesterek stb.) számára - az Egye­sített Szociáldemokrata Pártba történő belépést, amelyiknek az UMDSZ a szatellit szervezete. Ez egyértelműen a kommunista időszakot juttatja az em­ber eszébe. A megye első embere en­nek a pártnak a tagja, érdekei is azt diktálják, hogy ha látszólagosan is, de legalább papíron nagy legyen a támo­gatottsága. Sajnos ilyen egyszerű a kép­let, bárki bármit is mond. A munkácsi polgármester-választás utózöngéi azt mutatják, hogy komoly politikai csatákra lehet számítani Uk­rajnában az elkövetkező időszakban is. Itt a Násá Ukrajina embere nyert és nem a szociáldemokratáké. Ezután nem sok­kal, elnöki rendelettel elzavarták az új polgármestert, elnöki megbízottat ne­veztek ki és hamarosan új választást írnak ki. Munkács lesz az igazi szakí­tópróbája ennek a hatalmi játszmának. Ki kit győz le? Hamarosan ez is ki fog derülni. Azt viszont nehéz megjósolni, hogy a legnagyobb kárpátaljai magyar érdek­­védelmi szervezetnek mikor lesz ismét parlamenti képviselője Kijevben. A dol­gok mai állása szerint egyhamar nem valószínű. A most tizenöt éves KMKSZ fennállásának nagyon nehéz időszakát éli, hiszen a kormányváltás óta Buda­pest kegyeiből is kiesett, Kijev pedig sohasem kedvelte különösebben. Sok függ attól, milyen politikai támogatót tudnak maguknak szerezni az elkövet­kezőben. Sajnos úgy tetszik, manapság Kijev döntheti el, hogy kik képviseljék a magyarok érdekeit az ukrán főváros­ban. Egy illúzióval mindenesetre sze­gényebb lett ennek a mostoha sorsú vi­déknek a magyarsága. 1989 már nagyon messze van...

Next

/
Thumbnails
Contents