Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2004-08-01 / 8-9. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2004. augusztus-szeptember Süketek párbeszéde az autonómiáért Du ray Miklós az EP-választások tanulságairól Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés eljuttatta szerkesztőségünkbe az RMDSZ Párbeszéd az autonómiáért című választási programjával kapcsolatos nyilatkozatát. „A Párbeszéd az autonómiáért című szöveg” - áll többek között a nyilatkozatban - nemcsak ellentétes Szövetségünk érvényes programjával, hanem egészében életidegen meg indokolatlanul önelégült szemléletű. Pedig az erdélyi magyarság egyetlen közképviseleti és érdekvédelmi szövetsége, az RMDSZ a két kongresszusa közötti időszakban közzétett választási programjának köteles lenne válaszolni az erdélyi magyar választók alapvető kételyeire, amelyek az RMDSZ csúcsvezetésévé előlépett, „egyszínű” Operatív Tanács és Szövetségi Képviselők Tanácsa politikai- társadalmi irányultságának, sajátságos elkötelezettségének következményei, amelyhez az RMDSZ VII.Kongresszusával egyidőben, 2003 februárjában, a szatmárnémeti „Láncos-templom”-ban elindított folyamat - az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács létrehozása és feladatvállalása - erőteljes kontrasztot alkot. Szövetségünk választási programjának válaszolnia kellene egy sajátságos ellentmondásra, hogy a Párbeszéd az autonómiáért választási program-tervezet névtelenségbe burkolódzó szerzői által nem létezőnek tekintett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vállalja az RMDSZ IV. Kongresszusa (Kolozsvár, 1995. május 27.) óta valamennyi RMDSZ Programban szereplő háromszintű autonómia-koncepciót, továbbá a romániai magyar nemzeti közösség mivoltunkból következő feladatrendszert, elsősorban az ún. kettős állampolgárság követelését, miközben az RMDSZ Operatív Tanácsa, illetve ennek viszonyulásait tükröző, szóban forgó mindkét RMDSZ választási program-tervezet, valamint SZKT Határozat, amelynek megszavazását Frunda György vezényelte le a Szövetségi Képviselők Tanácsa minapi ülésén, a romániai magyarság mindkét említett alapvető preferenciáját mellőzi vagy kilúgozza. Jellemző ahogyan a Párbeszéd az autonómiáért áldialógus alkotói a területi autonómia helyett a zavaros és semmitmondó „területi alapú közösségi autonómia” szókapcsolattal kísérleteznek (I/5/Törvénytervezetek/i) a háromszintű autonómia-koncepcióban a tömbmagyarság számára egyértelműen megfogalmazott önrendelkezési igény, a területi autonómia egyértelmű megnevezése helyett, amely már régóta élő valóság , az európai valóban demokratikus államokban, Katalóniától az Äland-szigetekig.” „Idei bővítése előtt - olvashatjuk a továbbiakban az EMK nyilatkozatában - az Európai Unió 15 tagállama közül már 11 bevezette (2003. június 4-e óta még Románia is) a kettős állampolgárság intézményét. Ennek a széleskörű elterjedtségű jogintézménynek követelését elsőként, 11 éve az EMK tárta a Kárpát-medencei közélet nyilvánossága elé, míg az RMDSZ csúcsvezetése számára, így Szövetségünknek - a pesti Kempinszki Hotelben, december elsején Medgyessy, Nastase körében pezsgőző - milliárdosai számára még ma sem létezik, mint ahogyan a kettős állampolgárság híján hosszú hónapok óta magyarországi vízumra várakozó sok tízezer erdélyi magyar nyomorúsága sem. Azoké, akik ezután a maguk és családjuk mindennapi betevő falatjára valót mostoha anyaországunkban, vendégmunkásokként, beutazásuk schengeni akadályozottsága miatt, az eddiginél is nehezebben tudják megkeresni. Az életidegen szemléletnek másik tünete, hogy a csúcsvezetésből egyesek következetesen kerülgetik az RMDSZ programjába foglalt „romániai magyar nemzeti közösség” megnevezés, hivatalos önmegnevezésünk használatát. Pedig azoknak is, akik Szövetségünk vezetőségében nem nemzetben gondolkodnak, ideje lenne végre tudomásul venniük, még ha nem is tetszik a román politikumbeli szövetségeseiknek, hogy nem „akármilyen” magyar közösség vagyunk, hanem szülőföldünkön őshonos „magyar nemzeti közösség” - az ún. „nemzetiségek” vagy „nemzeti kisebbségek” jogaihoz képest - többletjogokra érdemesített magyarok!” A nyilatkozat befejezésül megállapítja: „A romániai magyar nemzeti közösség egésze naponta szembesülhet a román politikum komikus demagógiájával, amilyen például szövetséges- kiválóságunk, Adrian Severin úr elhíresült mondása volt, mely szerint az „erdélyi magyarság sziámi iker az erdélyi románsággal” (elhangzott a 2003. évi tusványosi rendezvény záróülésén), valamint az Európa boldogabbik felében elképzelhetetlen sovén uszítással, amilyen például a bukaresti OTV tévé fasiszta-náci elkötelezettségű műsora Antonescu, a náci-barát conducator testamentumáról, vagy az olyan jellegű provokációval, mint amilyen a Csíkszeredái rendőrség előtt idén nyáron felállított „mártír-emlékmű” etc. A Párbeszéd az autonómiáért RMDSZ választási program-tervezet életidegenségének jellemző sajátosságaként még csak tudomást sem vesz a román nemzetstratégia egyéb torz megvalósítási formáiról sem, így a Székelyföld elrománosítási kísérleteiről. Azért is teljesen életidegennek tartjuk a Párbeszéd az autonómiáért választási program-tervezetet, mert a romániai magyar nemzeti közösség valós társadalmi-gazdasági gondjainak megnevezése és az esetleges orvoslási javaslatok vázolása helyett, olyan üres ígérgetések egész sorát tartalmazza, melyek megvalósítását az ország uralkodó pártjai sem vállalhatják, melyek messze túlmutatnak a balkáni nyomorba merült társadalmunk valós lehetőségein. 2004. szeptember S. Székelyföld autonómiájáért Kerékpárral Hétfalutól Strassbourgig Okos Márton 1989. június 4-én gyalog indult el Budapestről és Juhos Gáborral együtt 100 nap alatt 1600 km-t gyalogolt Párizsig az erdélyi falurombolás elleni tiltakozásképp, illetve az erdélyi magyarok helyzetének ismertetése érdekében. A Magyarok Világszövetségének erdélyi tisztségviselője most ismét útra kelt, hogy a Brassó melletti Hétfalutól Strassbourgig tartó kerékpártúja során ismertesse az erdélyi autonómi-törekvéseket, illetve az Erdélyben korábban létező autonómiaformákat. Az aranybullától az Andreanumig címmel erre az utazásra kiadott színes plakáton - amelyből az út során érintett települések templomaiban hagy egy-egy példányt - kifejezett cél: autonómiákat a keresztény gyökerű EU alkotmányába! Augusztus 25-én a hosszúfalusi Apor Vilmos püspök emlékét idéző római katolikus templomban Kovács Lehel MVSz-küldött, a Hétfalusi Magyar Művelődési Társaság elnöke volt a házigazdája annak a fórumnak, amelyet Okos Márton kerékpártújának indulására szerveztek. Kovács Lehel az MVSz elnökének nevében köszöntötte az egybegyűlteket, majd az Aranybulláról, az Andreanumról és a kettős állampolgárságról beszélt. A fórumot követően Okos Márton elmondta: „Úgy vagyok az autonómiával, mint Petőfi a respublikával”. A kerékpárút során egyes településeken fórumot tartanak az autonómiáról. (VET Sajtószolgálat) A felvidéki Szabad Újság hosszabb inteíjút közölt a napokban Duray Miklóssal, a felvidéki magyar politikai élet meghatározó alakjával. Ebből ragadtunk ki néhány szemelvényt. Az Európai Parlameni választásokon, mint ismeretes a választóknak alig 17%-a vett részt, és szembeötlő volt a magyarok távolmaradása is. Ennek okairól szólva Duray megállapítja: A Magyar Koalíció Pártja „.. .nem fogalmazott meg az uniós képviselőink tevékenységével kapcsolatban sajátos programot. Nem fogalmaztuk meg, hogy a felvidéki magyarság számára mit jelent az Európai Unió, hogy annak parlamentjében képviselőink lesznek, nem fogalmaztuk meg, hogy a magyar képviselők - beleértve a magyarországiakat is - közösen mit tehetnek a magyarság érdekében. A kampányunk nem tartalmazta azt, hogy a határ menti régiók számára mit hozhat az EU-csatlakozás, nem fogalmaztuk meg a vámhatár megszűnésével megszületett lehetőségeket, mint ahogy azt sem, hogy felértékelődik a magyar nyelv az Európai Unióban, hiszen ott hivatalos nyelvvé válik.” Arra a kérdésre, hogy miben látja az MKP két képviselőjének küldetését az Európai Parlamentben Duray a következőket válaszolta: „Rengeteg olyan feladat vár rájuk, amelyek az európai ügyekkel függenek össze, és ezeket nemzetiségre való tekintet nélkül kell elvégezniük. Különleges feladatuk viszont, hogy az Európai Parlamentben már a kezdetben egyértelművé tegyék, hogy ők magyar képviselők. Ez nagyon fontos, mert ez az autonómiának az egyik alapvető eleme. Nem a besimulásra kell törekedniük, hanem az önálló szereplésre. Nem a belpolitikai kötelékekhez kell igazodniuk, hanem a nemzetpolitikai és európai kötelékek szerint kell eljárniuk. Milyen sajátos hozadéka lehet ennek a felvidéki magyarság számára? - hangzott az utolsó kérdés. „Például hangsúlyt kell fektetniük a magyarlakta régiók érdekeinek a megjelenítésére. Az európai politikában ugyanis arra is nyílik lehetőség, hogy regionális igényeink megvalósulása ne a szlovákiai kormány kegyeitől függjön, hanem Brüsszeltől. Ebben nagy szerep hárul majd az MKP gazdasági politikájának átfogalmazására is. Ha az nem tud kilépni az eddigi káderpolitika keretei közül, ha nem tud hozzájárulni régióink gazdasági és társadalmi szerveződéséhez, elveszítheti az ott élő lakosság támogatását, ami olyan politikai csődhöz vezethet, hogy az MKP sem országos pártként, sem regionális pártként, sem etnikai pártként nem lehetne sikeres a jövőben. Azonban ha az előttünk feltárult lehetőségeket időben megragadjuk, akkor valamennyien a csatlakozás nyertesei lehetünk.” Tettben a jellem Ezzel a címmel (és A magyar irodalom sajátos kezdeményei Kárpátalján a XX. század második felében alcímmel) látott napvilágot nemrég Epetjesi Penckófer János legújabb kötete, és szinte napok alatt irodalomtörténeti bestseller lett. Anton Csehov fogalmazott a következőképp: „Vannak könyvek, melyeket át kell lapozni, vannak, melyeket át kell olvasni, és vannak könyvek, melyeket át kell rágni és megemésztem.” Penckófer műve az utóbbiak közé tartozik, mert egyedülálló mestermű mind aktualitása miatt, mind tartalma, szerkezete, hatalmas anyaggazdagsága miatt. Görömbei András akadémikus a következőképpen vélekedik: „A kilencvenes években Penckófer János a kárpátaljai magyar irodalom egyik legértékesebb fejezetét alkotta meg költői, prózaírói és irodalomtörténészi munkásságával. Hamut her című díjnyertes kisregénye (az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány kisregénypályázatának kiemelten díjnyertes műve - Sz.T.) az egész magyar nyelvterületen ismertté tette nevét. Versei is méltán kaptak helyet a teljes mai magyar irodalmat átfogó antológiában is. Irodalomtörténeti tanulmányai alapján pedig bizonyosan állítható, hogy ma ő a legalaposabb ismerője a magyar irodalom Kárpátalján keletkezett részének. Kárpátalján a magyar irodalom évtizedeken keresztül természetellenes körülmények között tengődött. Egyrészt a politikai kiszolgáltatottság, másrészt pedig a hatalomhoz való idomulás okozott benne súlyos zavarokat. Eperjesi Penckófer János Tettben a jellem című könyve igazi hézagpótló munka. A szerző alapos ismeretek alapján, belülről méri föl ennek az irodalomnak múltját és jelenét, folyamatait és jelentősebb életműveit egyaránt. .. Ez a könyv nemcsak a Kárpátalján született magyar irodalomnak, hanem az egész kárpátaljai magyarság önismeretének is alapműve.” Eperjesi Penckófer János neve és művei közismertek nemcsak szűkebb pátriájában, hanem annak határain túl is. O maga Nagyszőlősön született, az Ungvári Állami Egyetemen szerzett tanári diplomát magyar nyelv és irodalom szakon. A Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Intézetében Ph.D-fokozatot szerzett. Az 1990-es évektől jelennek meg versei, prózai írásai, kritikái, tanulmányai honi és külföldi kiadványokban. Évekig volt főszerkesztője a Hatodik Síp című folyóiratnak. A Magyar Rádió Rádiószínháza 1992-ben bemutatta Kopogtatnak című hangjátékát. A fennen említetteken kívül további kötetei: Mert (1993), Marad a part, a víz... (1997). „Mellesleg” már ifjú korában mint ismert szobrászt tartották számon. O maga így vall művéről: „Soha nem készültem arra, hogy szakmaként fogom művelni az irodalmat, ugyanakkor mindig is nagyon közel állt hozzám. Ez az irodalomtörténeti monográfia a kárpátaljai magyar irodalom ötven évéről szól, ellenben nem leírása valamilyen általam felismert folyamatnak. Arra törekedtem, hogy olyan szerkezetet, struktúrát hozzak létre, ami úgy működik, mint egy irodalmi műalkotás. A könyv írásakor valamennyi kárpátaljai író, költő esetében az önazonosság, a ki vagyok, mi vagyok bonyolult kérdéskörébe ütköztem. Az önazonosság nem megfogható dolog, hanem egy időben újra és újra megképződő folyamat. Összetevőit együttesen adja a múlttal való találkozás-azonosulás és az elidegenedés.” A regény által boncolgatott, s a határon túli magyarság számára rendkívül fontos „menni vagy maradni” problémakör kapcsán a szerző így fogalmazott: „Kiteljesedni csak úgy tud a szakmáját művelő ember, ha mindig van hová hazamennie.” Szöllősy Tibor loan Slavici börtönei A románok híres írója s börtönlakója Arad hegyalján, Világoson született. Emlékmúzeuma a világosi vár alatt, a Bohus kastélyban van, ott, ahol Görgey Artúr tábornok aláírta a fegyverletételt. 1888-ban, mint nemzetiségi agitátor, egy évet töltött a váci államfogházban. Itt „Slavici-ot meghatotta a kormány emberséges viselkedése - írja emlékirataiban az ott párbajért három hónapot raboskodó Herczeg Ferenc -, és mostani állapotában hajlandó volt elismerni, hogy vannak Magyarországon emberek és intézmények, amelyek minden kritikát kibírnak. Szerinte főleg ilyen volt a királyi kúria, a csendőrség és a központi tejcsamok”. (Börtönből való „szabadságolását” - amelyet a korabeli román sajtó győzelemként üdvözölt - Pauler Tivadar igazságügyminiszter engedélyezte. A tej az őt Vácra kísérő, terhes feleségének kellett.) Az életet kedvelő író később a délmoldvai borvidéken, a Szeret mellékfolyója, a Susica mentén vásárolt szőlőt, itt lakott nagyobbik lánya, a Vácon született Lavínia is. Bukarestben - bár a román irredenta nagyhatású publicistájának számított - a magyar mellett a „szláv veszélyre” is felhívta a figyelmet, s ezért óvatosságra intett a Monarchia és a magyar kérdés megítélésében, s a királyi Románia háborús semlegessége mellett foglalt állást. Amikor a Bukarestet övező erődrendszer egyik, a Sabar folyó mellett fekvő erődjébe, Domnestibe zárták Románia 1916-os hadbalépése után az ellenséges hatalmak állampolgárait és a „politikailag veszélyes elemeket”, több cikkben is bírálta a liberális Bratianu kormányt. Románia vereséget szenvedett, s a Prut mögé menekülő király 1918 májusában kénytelen volt aláírni a német és magyar érdekeknek megfelelő bukaresti békét. Slavici a megszállt Bukarestben az ottani német gimnáziumban elvállalta a román nyelv és földrajz oktatását. Vesztére, mert a Monarchia összeomlásakor a román hadsereg élén visszatérő liberálisok a „németek ügynökének” kiáltották ki. Börtönbe zárták, megjárta Domnesti erődbörtönét, az átalakított Luvru szállót - ahová az előkelő internáltakat zárták - és a hírhedt Vacaresti börtönt, amelyet 1864-ben alakítottak át kolostorból fegyintézetté. „Igaz, hogy volt itt piszok, zárt levegő, füst, bűz, poloska, tetű, rüh és mindenféle váltóláz, himlő és kiütéses tífusz - írta A világ, amelyben éltem című önéletrajzi munkájában -, igaz úgy köhögtem, úgy vergődtem az ágyon kínomban, hogy kétségbeesett, aki látta-halotta. De magunk között voltunk mi kollégák, csupa újságíró, együvé tartozó értelmiségi... Épp abban az időben halt meg egy fiatal ügyvéd, Misir, a liberális kormány kamarai elnökének fia, a hatalmas Vintila Bratianu oldalági rokona. Itt vergődött ő is, a szerencsétlen, Vacarestibe, bezárva egy kis szobába, orvosi felügyelet nélkül napokon és éjjeleken át, s amikor végre együtt volt az áthelyezéséhez szükséges minden irat, haldokolva szállították át egy szanatóriumba, ahol érkezése után azonnal meghalt.” Bratianu - aki Magyarország hódoltatásával és Erdély bekebelezésével regionális hatalommá emelte Romániát - kegyetlenül leszámolt a belső, potenciális ellenzékkel s mindazokkal, akik a kétéves megszállás idején gróf Czemin osztrák-magyar követtől ösztönözve a megbékélés és a kompromisszumok útját járták. A hadbíróság öt-öt évre ítélte Slaviciot, Teodorescut és Tudor Arghezit, a románok akkori legnagyobb élő költőjét és vagy tucatnyi írót, újságírót. A magyarországi hadjárat befejeztével, s az ellenzék amnesztia-követlésére a kormány 1919. december 19-én - tizenegy hónapi börtön után - bocsátja csak szabadon őket. A hetvenéves író - akiről Arghezi és Herczeg Ferenc is azt írta, hogy erkölcsileg és szellemileg toronymagasan állt a strómanok fölött - keserűen jegyezte fel, hogy „Nagyrománia létrejötte nagy szerencse, mert benne nagyobb a tér a »megtollasodásra«, a »munka nélküli szerzett vagyonra«, amiről Eminescu is beszélt.” Tamáska Péter
